Mosleyék a csapatokra mutogatnak
Bernie foroghat a sírjában, pedig még el sem temették
Megjött a beígért közlemény
Nem veszi komolyan
11 fotó

Bernie visszakéri a pénzét

Bernie visszakéri a pénzét

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) tegnap közleményben jelentette be, hogy a az elszakadást és új versenysorozat indítását tervező FOTA-csapatok – a Ferrari, BMW Sauber, a McLaren-Mercedes, a Renault, a Toyota, a Red Bull, a Toro Rosso és a Brawn GP – ellen azonnali jogi lépéseket tesz.

Az FIA elnöke, Max Mosley Silverstone-ban később az is elmondta, hogy nemcsak a felügyelőszervezet, de az F1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone is a bíróságra vinné a “lázadókat”.

“A kereskedelmi jogok birtokosaként Bernie is perelni fog. Elég nagy pénzekről van itt szó” – mondta Mosley, kifejtve, hogy Ecclestone több évre előre kifizette a bevételekből való részesedést némelyik csapatnak a  

“Az egyik csapat esetében több mint 100 millió fontról van szó, de másoknál is több tízmilliós az összeg.”