A 90-es évek végére világossá vált, hogy a Forma-1-nek a népszerűség és az üzleti siker fokozása érdekében szélesítenie kell a közönségét, amihez elengedhetetlen volt új versenyhelyszíneket találni. A tradicinonális európai pályák dominanciája ekkor kezdett megtörni; évről évre új országok kapcsolódtak be a sorozatba, miközben olyan futamok estek ki, mint az Osztrák, a San Marino-i vagy a Francia Nagydíj.
Az 1999-től a versenynaptárban szereplő Maláj Nagydíj jól modellezte a jelenséget, amely 2000-es években átírta az F1-es versenynaptárat. Adott egy fejlődő ország, amelyik az olajból megtermelt dollármilliárdjai segítségével látványosan iparosodik, felépíti például az akciófilmekben is előszeretettel mutogatott Petronas ikertornyokat, óriási pénzeket költ országimázsra, és így tovább. A viharos sebességgel fejlődő államok számára az F1 tökéletes felület a gazdasági erődemonstrációra, illetve tévénézők millióinak megnyerésére. A malajziai modellt később Kína, Törökország, Bahrein, Abu-Dzabi vagy India követte, sok-sok pénzt ajánlva Bernie Ecclestone-nak, hogy illessze be a versenynaptárba a futamukat.
A Maláj Nagydíj bemutatkozása tehát egy új korszak kezdetének is tekinthető, már csak azért is, mert a szepangi pálya az első, amelyet Hermann Tilke tervezett. A német mérnök munkássága meghatározta a modern F1-et, hiszen a malajziai után az összes új aszfaltcsík megrajzolására ő és csapata kaptak megbízást. A Tilke-pályák megjelenése épp a sport ellaposodásának kellős közepén történt, így a mérnök munkáját sok kritika éri, az új pályák biztonságosak ugyan, ám nélkülözik azt a bátor karakterisztikát, ami az olyan klasszikus helyszínekre jellemző, mint Monza vagy Silverstone.
Bár a versenyzők ritkán beszélnek igazán nagy lelkesedéssel Szepangról, azért ma már mindenki elismeri, hogy vannak jól sikerült kanyarkombinációk a pályán. Illetve van egy faktor, amire Hermann Tilkének, de még Bernie Ecclestone-nak sem volt hatása: az időjárás. A legemlékezetesebb Maláj Nagydíjak a gyakran előforduló heves, monszun-szerű esőzések miatt váltak kaotikusan izgalmassá.
Az első, 1999-es maláj futam nem az eső miatt emlékezetes. Ekkor még ősszel rendezték az időközben tavaszra átkerült versenyt, így az évben Michael Schumacher épp az első Maláj Nagydíjon térhetett vissza silverstone-i brutális lábtöréséből. Nem is akárhogyan, mert a kvalifikáción majd egy másodpercet vert a második helyezett csapattársára, Eddie Irvine-ra, aki ekkor még javában harcolt Mika Häkkinennel a világbajnoki címért. Schumacher igyekezett előzékeny lenni csapattársával, ám az alig tudta maga mögött tartani a McLareneket.
Aztán valahogy csak sikerült, a Ferrari összehozta a kettős győzelmet, ám nem sokáig örülhettek, mert a szabálytalan légterelők miatt kizárták őket. Így a 3. helyezett Häkkinen lett a győztes, és egyben a világbajnok, Johhnie Herbert pedig a szép emlékű Stewarttal a második. (Ez volt a Stewart egyik utolsó versenye, mert következő évben a csapat már Jaguar néven futott. Amiből aztán később a VB-győztes Red Bull lett.) A Ferrari fellebbezett, és visszakapta a helyezéseit, így a VB nyílt maradt, és Eddie Irvine-é lett az első Maláj Nagydíj. Ami egyben az ír playboy utolsó győzelmének is bizonyult az F1-ben.
2001-ig kellett várni az első esős versenyig. Ekkor már egyre több néző volt torkig a Ferrari és Michael Schumacher dominanciájával, ők ezúttal sem örülhettek, mert a vörösök foglalták el az első két rajtkockát. Az első bonyodalmat egy Olivier Panis autójából a pályára került olajfolt jelentette, amin mindkét Ferrari elhasalt, és a kavicságyban kötöttek ki, ám vissza tudtak evickélni a pályára. Az akkoriban még a jövő ígéretének tartott Jarno Trulli vezette Jordanjével a mezőnyt, ám az eső eleredt, olyannyira, hogy pályára kellett küldeni a safety cart. Ennek ellenére sokan még a lassított tempóval sem jutottak vissza a bokszba, hogy esőgumira váltsanak, így járt például az élről kihulló Trulli is.
Az eső később alábbhagyott, és kezdetét vette a Schumacher-show. A német a száradó pályán jól taktikázott, és félelmetes tempóban ugrotta át a mezőnyt, hogy aztán megnyerje a futamot. Az esős körülmények között jól vitézkedett Jos Verstappen is a teljesen esélytelen Arrowsban, még Häkkinennek is méltó ellenfele tudott lenni. Verstappen az F1 egyik legszínesebb figurája volt, tehetségét sajnos sosem tudtam igazán kibontakoztatni, ennek ellenére nagy népszerűségnek örvendett.
A 2003-as verseny nem volt ugyan eseménytelen futam, mégsem elsősorban a hátborzongató izgalmak miatt emlékszünk rá vissza. Ekkor szerezte ugyanis első pole pozícióját Fernando Alonso, magát a versenyt pedig életében először Kimi Räikkönen nyerte. A finn már akkor sem volt egyszerű eset, ám a mostani önmagához képest kifejezetten lelkesen ünnepelte sikerét. Körülbelül annyira, mint ahogy egy átlagember a hétvégi bevásárlás elintézésének örül. Räikkönen egyébként csak a 7. rajtkockából kezdte a futamot, és csendesen lopódzott előre az élig – ismerős történet, éppen az idei Ausztrál Nagydíjon ment hasonlóan a finn.
Alonso autója sokkal kevesebb benzinnel indult, így később a taktika miatt hátrébb szorult, de így is a 3. helyen végzett, Barichello mögött. A két fiatal később többször is nagyot küzdött egymással, úgy tűnik, a sorozat idén folytatódik, mert az Ausztrál Nagydíjon kiemelkedtek a mezőnyből. Érdekesség, hogy rajtuk kívül már csak Jenson Button és Mark Webber maradtak az F1-ben a 2003-as mezőnyből.
2009 rendhagyó éve volt az F1-nek. Egyrészt a semmiből (illetve a Honda romjaiból) érkezett Brawn-csapat dominált, és nyerte meg az egyéni és a konstruktőri VB-t, másrészt 1991 után ismét meg kellett szakítani idő előtt egy versenyt a heves esőzések miatt. Malajzia azért különösen alattomos helyszín, mert egyik pillanatról a másikra meg tudnak változni az időjárási viszonyok. A rajt még fülledt, száraz időben kezdődött, a pole-ból induló Button ugyan visszaesett, ám a kerékcserék után az élre állt. Majd egyszer csak elkezdett cseperegni; ilyenkor elkezdődik a gumiválasztási tombola, amelyben mindig vannak nyertesek és vesztesek: Button és Glock például jól választott az átmeneti abroncsokkal, Räikkönen viszont katasztrofális időben váltott esőgumira.
Amikor pedig megérkezett a monszun, versenyzőknek egy célja maradt, a pályán tartani az autót. Buttonnak sikerült az élen maradni, amíg a versenyigazgatóság le nem állította versenyt. A kényszerű szüneteket mindenki gyűlöli: a pilótáknak idegőrlő a várakozás, a ki-be szállás az autóból, a tévéknek pedig a műsoridő pazarlása, ugyanis a szerződések értelmében nem vehetik el az élő képet a helyszínről, tehát a dögunalmas ácsorgást kell mutatniuk. Még szerencse, hogy van Kimi Räikkönen, aki átsegíti a szórakoztatóipart ezeken a nehéz helyzeteken, ugyanis a finn a stresszes várakozás helyett kedélyesen jégkrémezett szabadidőruhájában flangálva. A futamot nem indították újra, Button lett a győztes, ám a szabályok szerint csak a pontok felét osztották ki.
A tavalyi, 2012-es Maláj Nagydíj hasonló forgatókönyv szerint zajlott. Az évet – az ideivel ellentétben – remekül kezdő McLarenek szerezték meg az első rajtsort Hamiltonnal és Buttonnal, Grosjean kiütötte ugyan Schumachert a rajtnál tavalyi szokásához híven, ám az első körök relatíve problémamentesen zajlottak, egészen addig, amíg meg nem érkezett régi barátunk, a monszun. Ismét leállították a futamot, de ezúttal volt idő az ismételt rajtra.
Amit egyáltalán nem bántunk, mert eseménydús futam következett, amelynek az egyik főszereplője az indiai Narain Karthikeyan lett, aki a harmatgyenge HRT-vel előbb az élre igyekvő Jenson Button elé keveredett, ám az angolt váratlanul érte a harmatos tempó, és felöklelte az indiait, amivel elszálltak esélyei a győzelemre. Majd később Vettel következett, aki egy lekörözésnél nézte be a HRT és az autója közti távolságot, így ő is mehetett a bokszba, búcsút intve az értékes pontoknak.
Az élen egy furcsa, korábban még nem látott párharc kezdődött, ugyanis a gumikkal mindig jól sáfárkodó sauberes Perez és az egyébként az évet borzasztó autóval kezdő Alonso csaptak össze. Perez gyorsabb is volt Alonsónál, ám elizgulta a dolgot, lecsúszott a pályáról az üldözés közben, így meg kellett elégednie a 2. hellyel, ami nem volt rossz kompromisszum a mexikóinak, hiszen pályafutása legjobb eredményét érte el. Alonso pedig a győzelemmel elkezdte VB-hadjáratát, és az esélytelennek tűnő Ferrarijával egészen az utolsó pillanatig harcban állt a VB-címért.
Az idei évben másról sem szólnak a nyilatkozatok, mint hogy lehetetlen megjósolni az erőviszonyokat, amit a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj sem cáfolt meg. A Maláj Nagydíjra ez különösképpen igaz, ugyanis a verseny kimenetelét az utolsó pillanatokban is megváltoztathatja egy kósza monszun vagy egy renitens lekörözött. Mindenesetre Räikkönennek vagy Alonsónak nagy lélektani előny lenne 10 évvel ezelőtti sikerük után győzelmet aratni, és ellépni az üldözőktől a világbajnoki küzdelemben.
