Az F1-eseket is megérintette a katasztrófa
Jó az öreg a háznál
Helyi idő szerint este fél hét körül ér véget a verseny
Hiába jubilál, Brabham sem kellett
19 fotó

Helyi idő szerint este fél hét körül ér véget a verseny

Helyi idő szerint este fél hét körül ér véget a verseny

Bernie Ecclestone az elmúlt két évben folyamatosan erőltette a távol-keleti versenyek éjszaki futammá alakítását, de eddig csak az eredetileg is ilyen tervekkel indult Szingapúri Nagydíj az egyetlen villanyfényes verseny a naptárban.

Az Ausztrál és a Maláj Nagydíj szervezői az éjszakai futam rendezésével járó óriási költségeket nem tudják vállalni, de egy kompromisszummal előálltak azért: idén helyi idő szerint késő délután, az európai törzsnézők számára már nem a hajnali órákban rajtol az első két futam.

A vasárnap Melbourne-ben 17 órakor kezdődő versenyről megoszlik a pilóták véleménye.

“Nem is tudom. Sosem versenyeztem még ilyen késő délután. Nem tudom, milyenek lesznek a fényviszonyok. Szingapúrban teljesen sötét volt, mesterséges világítással, ez más lesz. Az igazat megvallva, én jobban szeretem a világost” – mondta a toyotás Jarno Trulli.

“Az első nagydíj mindig egy kicsit ugrás a sötétbe, de alig várom már. A futam ötkor kezdődik, de remélem, hogy azért nem sötétben ér majd véget” – viccelődött Felipe Massa.

Giancarlo Fisichellát nem izgatja a későbbi kezdés: “Talán egy kicsit sötétebb lesz a futam végére, de szerintem ez nem nagyon számít a versenyzőknek.”