Már tegnap is pletykálták, mára azonban hivatalos, az egyre inkább csak fantomcsapatnak látszó USF1 mögül komoly szponzor hátrált ki. A genfi központú pénzügyi cég, a Locstein nem hitt tovább az alakulat jövőjében.

“A Locstein szponzori kapcsolatra lépett a USF1-nal, de miután világossá vált, hogy a csapat nem lesz képes a teljes 2010-es Forma-1-es idényben versenyezni, úgy döntött, hogy nem vállal további szerepet. A Locstein a legjobbakat kívánja a USF1-nak” – állt a cég közleményében.  

A csapattól már a múlt héten távozott a gazdasági igazgató, és annak ellenére, hogy cáfolják, nagyon úgy tűnik, hogy a YouTube-vezér Chad Hurley is másfelé nézelődik már. A USF1 egyik magas beosztású dolgozója az Autosportnak névtelenül nyilatkozva elég sötét képet festett az alakulat “működéséről”.

“Már december elején világos volt, hogy valami nem stimmel, ugyanis azt vártuk, hogy beindul a gyártás, de semmi sem történt. Sokan közülünk elég tapasztaltak a tervezés és gyártás terén, tudjuk, milyen ütemterv kell, így amikor a tervezőrészlegről nem jöttek a tervek, egyre világosabb lett, hogy bajban vagyunk” – magyarázta a bennfentes.

A névtelenül nyilatkozó alkalmazott szerint a tervezés, a munka főképp az alapító technikai főnöknél, Ken Andersonnál akadt el, aki mindent személyesen akart felügyelni, de gyakorlatilag semmit nem tett a haladásért. 

“Gyakorlatilag semmilyen tervezés nem történt, nem voltak ilyen dokumentumok vagy gyártási ütemterv. A január 15-ei fizetésünk késett, 20. körül kaptuk meg, úgyhogy az emberek elkezdtek kérdezősködni. Ekkor derült ki a cég helyzete, világos lett, hogy hazudtak nekünk a hosszú távú költségvetésről, hiszen napi pénzügyi gondok vannak.”

Windsorék három évig tervezték, hat hónap alatt összeomlott
Vajon lehet még valami a projektből?
Már az autót kellene mutogatni
A nagy tervekből nem lett semmi
Lopez oda megy, ahol talán versenyezhet is
8 fotó
Már az autót kellene mutogatni

Már az autót kellene mutogatni

Már az autót kellene mutogatni


“De eltekintve attól, hogy átvertek minket a költségvetést illetően, ha nincs autó, nem tudunk komoly haladást felmutatni, akkor a potenciális szponzorok sem szívesen adják oda a pénzüket.”

“Jelenleg hatvanan vagyunk Charlotte-ban, de tízen már távoztak” – mondta a USF1-dolgozó.  

Az Autosport Ken Andersont is szembesítette az állításokkal. A technikai főnök így reagált: “Az alkalmazott története egyoldalú és torz. Ellentmondásos is. Mindenki úgy jött a csapathoz, hogy tudta, mi a helyzet, azaz hogy két autót kell Bahreinre elkészítenünk.”

Természetesen a szezonnyitón való megjelenés már nem lehet cél, Andersonék jelenleg azon dolgoznak, hogy az FIA lehetővé tegye számukra az első négy futam kihagyását.