Üdv Mindenkinek!
Micsoda hétvége! Mindössze néhány órával a verseny vége után a csapatváróban ülök, és bizony nehéz áttekinteni mindazt, ami az elmúlt három napban történt. Tökéletes lecke arról, hogy miért kell a feladatunkra koncentrálni, és egyszerűen kizárni az agyunkból minden külső találgatást, szóbeszédet: nulláról indulva csupán két óra leforgása alatt hősökké válhatunk. Magabiztosnak kell maradnunk, pozitív hozzáállással, és hinnünk kell magunkban, hogy képesek vagyunk a feladat teljesítésére.
Amikor megérkeztem Montreálba, tudtam hogy nagy előrelépést tettünk az autóval – ám óvatosak voltunk, hiszen ez a pálya nagyon is különbözik bármelyik más pályától, ahol már idáig versenyeztünk. Monaco kemény hétvége volt a számomra, de ez már a múlté: már Montreálra készülődtem, és azt a célt tűztem ki, hogy javítsak az évadban elért legjobb eredményemen, a barcelonai hetedik helyezésen. Reális cél volt: az autó most kiegyensúlyozottabban vezethető, a tapadási szint magasabb, vagyis jobbak voltak a versenyesélyeink.
A hétvége szokás szerint sajtótájékoztatóval kezdődött. Arról kérdezgettek, hogyan kezdtem az idényt, és – ahogy szoktam – őszintén válaszoltam. Bizonyos versenyeken nyilvánvalóan jobb eredményt is elérhettem volna, főleg Ausztráliában, ahol túl sokat hibáztam. Nem lehettem teljesen elégedett az eddigiekkel, azt viszont tudtam, hogy minden versenyen egyre jobban teljesítettem, és még mindig tökéletesen bíztam a képességeimben. Ezt akartam bebizonyítani.
Kemény nap volt a pénteki. Piszkos és csúszós volt a pálya, és hibáztam a délutáni menetben. A montreáli pályát betonfalak szegélyezik, és egy aprócska hibáért is drágán megfizetsz. Nem gondoltam volna, hogy ilyen erős ütést kapok, mert van úgy, hogy csak súrolod a falat, az autónak pedig kutya baja sem lesz. Ehelyett ott kellett hagynom a ringben az autót, és később állapítottuk meg, hogy megrepedt az alváz. A szerelők hajnali egyig dolgoztak, hogy kész legyen az új autó – és ez sajnos csak az első felvonás volt a drámánkban.
A szombati eseményeknek még optimistán néztünk elébe. A kocsi kezes volt, és jó alaposan felkészültünk a versenyre Giancarlo autójával. Csak egy hibátlan gyakorló futamot akartam menni, hogy befejezzem a feladatom, de másként alakult egy komoly motorhiba miatt. Az időmérő edzésen aztán megint koppantam a falon – és bár a szerelő fiúk csodálatos munkájának köszönhetően vissza tudtam sorolni, nem tudtam befejezni az első etapot. Életemben először a legeslegutolsóként álltam a rajthoz.
Ugyanakkor végig magabiztosnak éreztem magam. Történhetnek hibák, főleg akkor, ha az ember úgy vezet mint én – a határokat súrolva. Nem tudok ezen a stíluson változtatni, és tudom, képes vagyok a feladat teljesítésére. A versenyen biztos, hogy néha a jószerencse segített, de minden alkalmat kihasználtunk. Ez működött, agresszívan versenyeztem, elhagytam a versenyzőtársakat a pályán, és tiszta volt a levegő előttem, úgy süvítettem előre. Amikor kiszálltam az autóból, kicsit csalódtam, hogy nem értem fel a harmadik helyig és nem végeztem a dobogón – de az azért már túl nagy kockázat lett volna. Csak nem akartam egy harmadik balesetet is három napon belül!
Azt hiszem, ez az eredmény az igazi igazolás. A Forma-1 körül mindig sok a szóbeszéd, és ezen a hétvégén a szóbeszéd egyik tárgya én voltam. A legjobb választ erre kint a pályán tudod megadni, és ezt is tettem ma. Nagyon könnyű lett volna hibázni és így elveszíteni a lehetőséget, de én nem így tettem. Tudtam, hol a határ, és a határokat súrolva versenyeztem – de nem léptem át a vonalat.
A verseny másik nagy, szerencsétlen híre Robert Kubica balesete volt. Hogy őszinte legyek, nem láttam az ütközést, és a verseny végéig nem is tudtam, hogy őróla van szó. De amikor visszamentem az istállóba és megnéztem a visszajátszást, az állam is leesett, hogy épségben megúszta. Talán ez volt a hétvége legjobb híre, és pontosan mutatja, milyen kőkeményen dolgozik mindenki a biztonságon a Forma-1-ben – és hogy ezek az autók mennyire erősek a valóságban. Versenyzőként hálát adok az égnek, hogy ennyire védve vagyunk.
Most pár nap pihenő Montreálban, aztán irány Indy. Hét nap múlva jön a következő verseny, alig várom. Imádok Forma 1-es autót vezetni, és a negyedik hely után a következő cél a dobogó kell legyen?
A mielőbbi viszontlátásra!
Heikki
