Először is: dehogy akartam én külföldön használt kocsit venni. Messze van, számomra tök ismeretlen terep, és a nagy számok törvénye alapján biztosan több a gazember.
Persze az igényeim nagyok. A legújabb Toyota Prius kell sérülésmentesen, gyönyörű állapotban, vezetett szervizkönyvvel. Alig merem leírni, pedig mindenki erre vágyik: ha lehet, karcmentes legyen kívül és belül. A probléma a keret, 3,2 millióm van az újonnan 9-10 milliós kocsira. De ezt megoldom.
A gond valójában nem oly’ hatalmas. A 2009 közepétől gyártott harmadik generációs Priusok legalja ugyanis a használtpiacon beesik a számomra ideális 3-3,5 milliós sávba. A probléma az, hogy ez a legalja. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy árban a kínálat utolja a veszélyzóna minden egyes kocsinál, de majd ügyes leszek, egykor totálkáros vashalomból újjávarázsolt szart én biztosan nem veszek garázsból, nem dohányzó női tulajtól, aki fogorvos, persze megkímélten.
Hopp, álomautó álomáron, elsőre!
Alapos autóvásárlásom egy telefonhívással kezdődött, kérésemre az egyik toyotás ismerősöm összehozott a márkaszervizben dolgozó, sokat tapasztalt szerelővel. Tudom, hogy a statisztikák szerint a Prius a világ egyik legmegbízhatóbb autója, tényleg az, de azért mégis mondja már el, hogy mit nézzek meg a szokásos dolgokon kívül. „Tisztelt Uram! A gyártás 2009-es elindítása óta nem találkoztunk meghibásodással a harmadik generációs Priusoknál. Egyszerűen nem tudok kiemelni semmit. Nem romlik el.”
Boldogság a léleknek ilyet hallani, de azért evidenciaként kezeltem, hogy a kiszemelt autót átnézetem a márkaszervizben a vásárlás előtt. A nagyobb távolságok, a helyismeret hiánya, és a szűkösebb időkeret miatt külföldön ez is nehézkesebben menedzselhető.
Miért szabad használt Priusból többet futottat venni, mint az összes többi használt autóból?
Mert a különféle listák szerint gyakorlatilag mindnél megbízhatóbb. A legendásan objektív, az összehasonlító tesztjeiben mindig a VW-t győztesként kihozó német Auto Motor und Sport szaklap használtautós katalógusa is ilyeneket ír róla: „…a Prius eminensnek tekinthető. Sem a tartós teszteken, sem a műszaki vizsgákon nem mutatott hajlandóságot meghibásodásra. Létező legjobb oldalát mutatta meg, a hibagyakoriság szinte említésre sem méltó, olyannyira alacsony.” Emiatt a kocsi kiválasztásánál engedékenyebbnek mutatkoztam a futásteljesítménnyel, számos nyugati taxis cég járműparkja bizonyítja, hogy megfelelő szervizelés mellett 300-400-500 ezer kilométerrel is boldogan futnak ezek. Kizárólag a sérülésmentességhez ragaszkodtam, már csak az akksicsomag miatt is, meg a valós szervizkönyv is célkeresztben állt.
Heteken át böngésztem a legnagyobb hazai használtautós oldalt, közben pesti kereskedésekben körbeszaglásztam pár kocsit, mígnem eljött a pillanat. Megjelent a kínálatban a hirdetés, amire vártam. „2010-es, Mo-i forgalomba helyezésű, garantáltan sérülésmentes, kiváló állapotú Prius magánszemély tulajdonostól, 90 ezer kilométerrel, családi okok miatt áron alul sürgősen eladó. Ár: 3 millió forint.”
Ez a túl szép ahhoz, hogy igaz legyen kategória. Úgy is lett. Pedig a ceglédi autószemle előtt telefonon rákérdeztem mindenre, abba is belement a szimpatikusnak tűnő, kisgyerekes eladó, hogy ha tetszik, elvihetem márkaszervizbe.
Nos, a jármű esetleges korábbi sérülései először szóba sem kerültek, annyi jelenlegi hiba éktelenkedett rajta. A karosszéria-elemeknek pont akkora hányada volt sérült, mint a felniknek, a háromnegyede. Ha már három vagy négy, meglepetésemben nem is tudtam összeszámolni, hogy mennyi gyerkőc nyírta a szemle közben(!) a kocsit. Pont, mint a hülye vígjátékokban: az egyik az irányjelzőt kapcsolgatta megállás nélkül le és föl, egy kislány a műanyagkerekű játékautóját tologatta fapofával a bal első ajtó gyöngyházfehér fényezésén, a maradék meg a motorkájával játszott üldözősdit a kocsi, és a vevőjelölt körül. Nagyon úgy tűnt, az év 365 napján ezt művelik szerencsétlen járművel, de ma azért zárva maradhatott volna a gyerekszoba ajtaja. Vagy a pincéé.
Számolgattam, hogy mennyiből lehetne széppé varázsolni, meg rutinból alkudni kezdtem, de éreztem, átvágtak.
-Én már elengedtem az árból több százezer forintot. Ez a vége.
-Tulajdonképpen nem is az árral van gond. A kocsival. Sérülésmentesnek írtad. És kiváló állapotúnak.
-Nem volt törve.
-No de most, hogy néz ki. Nincs egy ép porcikája, kérlek szépen!
-Használt autó. Van gyereked?
Éhes hörcsög harapjon a töködbe! – már bocsánat. Na, itt búcsúztunk el.
Viszlát, szép Magyarország!
Az elkövetkező hetek autómegtekintései során a leginkább az zavart, hogy a kamuhirdetések és telefonba hazudozások után senki nem kért elnézést. Maszatoltak. A „szimpatikusnak tűnő” sokgyerekes sem kért, a roncsokat itthon összerakók sem, sokan éltek a „ez használt autó” lezárással. Mivel 3,5 millió alatt zömében nepperek és kereskedők hirdetnek hármas Priust, választási lehetőség hiányában az általuk behurcolt kocsikat nézegettem. Egy-kettőre kamuzták rá csak a sérülésmentességet, de jellemzően már a kocsikhoz közelítve kiszúrtam az elemcseréket.
Vettem már vagy tucatnyi kocsit, márkaszervizbe sem viszek akármit. Nem is vittem egyet sem. Több nepper már eleve húzta a száját, onnantól kuka az autója, senki ne legyen naiv, az ódzkodásnak oka van. Nem mondom, hogy elkeseredtem, mert régóta ebben a maszatolásban élünk mindannyian, mégsem volt könnyű meghozni a döntést: muszáj lesz kint megvenni az autót. Ha ezek 3-3,2 misiért árulnak minimum 10-15 százalékos haszonnal enyhén törötteket, azaz 2,6-2,8-ból megáll nekik a kocsi, akkor nehogy már ne tudjak behozni 3 millióért sérülésmenteset.
Csak sajnos tényleg nincs négy napom kimenni, majd megnézni – lehetőleg pár száz kilométeren belül – néhány ígéretes példányt. Hja, ígéretes példányokat láttam párat itthon is, kint még több lehet a bizonytalanság. Ekkor nyúltam a telefonos segítséghez, felhívtam Gábort.
„Felejtsd el, annyiból nem veszünk sérülésmentesen, szervizkönyvvel hármas Priust” – kezdte az ismerkedést. Ebben a pillanatban fel is vettük az elkövetkező hetekben játszott szerepeinket. Én: itt van ez a mobile-hirdetés, tök jónak tűnik, hívd azonnal! Gábor: szar a kocsi, szar a kereskedés, szar az egész.
Gábor egykori kolléga, aki évek óta kocsik behozatalából él. Nem, ő nem mezei nepper, egyáltalán nem vesz eladásra kintről olcsó autót. Amennyire tudom, kizárólag megrendelőnek, kizárólag a megrendelt kocsit, kizárólag a megrendelő pénzéből. Autóvásárlási tanácsadó – áll a névjegykártyáján. Az a legjobb benne, hogy minden tudásával és tapasztalatával a kockázatmentességre törekszik:
– eleve nem vásárol Franciaországból és Olaszországból, mert megbízhatatlanabbnak tartja őket a németeknél és a hollandoknál
– Németországban és Hollandiában kerüli a török, jugoszláv és egyéb nevű kereskedéseket
– eleve jobban preferálja a kavicsos, mindössze pár autót kínáló kereskedőknél a komoly cégeket
Mindezzel szívesen azonosultam, hiszen a fenti feltételekkel remélhetőleg kizártuk a kockázatosabb autók nagy részét.
Csakhogy ez komolyan meg is nehezítette az én életemet, és feszegetni kezdte a költségkeretemet, ugyanis kizártuk a mobile sok száz darabos Prius-kínálatából a legolcsóbb autók 95 százalékát.
És akkor egymásra találtunk a lókereskedelemben edződött céggel
Beállítottam a mobile.de hirdetésküldőjén a paramétereket, de nem túl szűkre, hogy lássam a környezetet is.
– 2009-2010-es gyártás (valószínűleg inkább a 2009-esek férnek nekem majd bele a keretbe)
– 10 ezer eurós felső határ az árnál (inkább a 9 ezret céloztam meg, hiszen a magyar állam pénzlenyúlása a forgalomba állítás 27 különféle költségével még hátra lesz)
– 150 ezres maximális futásteljesítmény (sérülésmentes, márkaszervizbe hordott Priusnál ennyi még sok-sok problémamentes évet ígér).
Innentől kezdve Gáborral párhuzamosan bújtuk a hirdetéseket, de nem csak a kocsikat csekkoltuk, a cégeket is. Én például ezzel keltem-feküdtem, mert pontosan tudtam, hogy Európa használtautós terített asztalát az Atlanti-óceántól Oroszországig sok száz kereskedő, több ezer ügyeskedő, és még több magánszemély böngészi, a finom falatokat gyorsan szétkapkodják.
Az előre leosztott szereposztás szerint a mindkettőnk által tökéletesnek talált (nem mondtam: gyöngyházfehér avagy metálfekete színű) autó hirdetőjét Gábor felhívta, és igen alaposan kikérdezte. Hogy miért jobb ő, mint én, vagy más angolul, németül beszélő, autókhoz értő ember? Mert Németországban nőtt fel, ismeri a nyugat-európai autópaicot, a kereskedők gondolkodását, trükkjeit, mert már sok kocsit vett tőlük. A vonal másik végén is gyorsan lejön, hogy nem egy alapmondatokkal dadogó káeurópai nepper pitiánerkedik a távolból.
Sajnos nem volt egyszerű eljutni a legelső telefonhívásig, segítőm szinte minden hirdetésemet leszólta. Ez vízkáros, az tutira törött volt, amaznál a kereskedés komolytalan – így ment ez vagy másfél hétig, mígnem felvillant a képernyőn a várva várt hirdetés. Délután fedeztem fel, friss volt, és ropogós, azonnal hívtam Gábort, aki viszont éppen valami programon vett részt. Brrr… Másnap reggel ezzel kezdi a napot, ígérte, és hívott is 9 körül: már elvitték. A betyárját, fél napig élt a hirdetés.
Már szinte autóhirdetésekkel álmodtam, mire kábé egy héttel később egymásra találtunk. Ő meg én. Pár óra alatt történt minden. Már nem is emlékszem, hogy melyikünk szúrta ki a mobile-n, de gyors telefonos egyeztetés után Gábor csörgette a hollandiai kereskedést, és megkérte az arcot, hogy sétáljon ki a jármű mellé. Miközben ő a 32 kérdéses mélyinterjút készítette vele, én lekérdeztettem itthon az alvázszám alapján a kocsit, ami
– amszterdami Toyota-márkaszervizbe járt, ahogy kell, semmi gond vagy javítás nem volt vele
– 2010. februári
– 127 ezer kilométert futott
Közben Gábor is gyűjtötte az infót
– sérülésmentes
– a kereskedő állítása szerint két apró, alig észrevehető hajszálkarc van mindössze a kasztnin
– egyetlen karc belül a kesztyűtartón, kárpitok hibátlanok
– egy felnin van peremhorzsolás
Gyorsan lecsekkoltuk a kereskedést is
– Hollandia egyik legnagyobbja, évente kábé 3000 autó megy át rajtuk
– minden egyes autójukról tök ugyanoda állítva, tök ugyanazt a 16 képet készítik
– minden autójukról videót töltenek fel, amelyeken ráközelítenek az ütközőktől az ülések széléig a kényes pontokra
– 1892 óta működnek, a honlapjukon lévő cégtörténet szerint sokáig lókereskedelemmel foglalkoztak, innen nőtte ki magát a múlt század elejétől a szekér-, majd autóértékesítés
Összegeztük az információkat Gáborral, minden klappolt, gyorsan visszahívta a Jakob keresztnevű értékesítőt, és rövid alkudozás után szóban lestoppolta a kocsit. Bármennyire is Németországban szocializálódott, Gábor mégiscsak magyar: visszakérdezett, mire Jakob nyugodt hangon válaszolt: Uram, amint mondtam, a kocsi önöké. Ettől függetlenül azonnal utaltam 500 euró foglalót, a megérkezését két nappal későbbre ígérte a bank, ezért még email-ben is elküldtem az utalást igazoló dokumentumot. Válaszként írásba adták, hogy köszönik, enyém a kocsi. Mikor megyünk érte?
Feszülten vártam, hogy mit mond róla a magyar márkaszerviz
Hogy mennyiért vettem? Ön is magyar, nemde?
9990 euróért hirdette a holland cég a saját honlapján, a mobile-n azonban 9490 volt, mi itt szúrtuk ki. Nem ismerem különösebben a kinti viszonyokat, több oka lehet a differenciának. Hollandiában a németországinál is sokkal komolyabb a hibrid-, és villanyautós piac, tehát több Prius, vagy éppen Tesla fut náluk, aminek fő oka a vaskos adókedvezmény ezekre a kocsikra, ráadásul kisebbek a távolságok, az átlagfizu is magasabb, nem németautóbuzik stb.
Gábor már a legelső találkozásunkkor közölte, ebben az ársávban ne reménykedjek 200-300 eurónál vastagabb alkura, az egyben lévő kocsikat így is elviszik tőlük. Örültem, hogy ezúttal ennél valamivel rugalmasabbnak mutatkozott Jakob, aki így kisegítette a harmatgyenge forintjával eurós piacon vásárló magyart. Azért kiszámoltam, hogy hány százezer forinttal került volna kevesebbe a Prius 260-as euró-árfolyamnál, ugye volt ilyen, emlékszünk. Bárcsak ne tettem volna.
Mondanom sem kell, hogy a korrektnek tűnő, nagynevű cég ellenére dolgozott a gyomromban a feszkó. Mi a túrót csinálok, ha itthon kiderül, hogy törött volt? Vagy a holland kocsik egy részére jellemzően vízkáros.
Gábor rendszere tartalmazott még egy biztonsági lépcsőt, bár a foglaló elment, de az állítólag autószemlézőnek is profi trélerese – aki kiment a kocsiért – igen részletes tájékoztatást kapott a Prius minden zegéről-zugáról. Csak azután fizette ki a vételárat, miután mindent olyannak talált, amilyennek mondta Jakob, és én itthonról végső áldásomat adtam rá.
Mégsem tudtam megnyugodni. Ha valami nem klappol, verhetem majd a fejem a falba, hogy látatlanul adtam milliókat egy kocsiért. Soha nem vettem még így autót. Soha. Jézusom, hogy lehetek ennyire felelőtlen.
Pont egy héttel később ért haza az autó, csillogott a metálfekete lakk a napfényben, de a fejem felül csak a márkaszervizes kontroll után tűntek el a felhők. Képzeljék, a holland által sérülésmentesnek mondott autó tényleg sérülésmentes. És tényleg annyi kilométer van benne. Sőt, a két kasztnikarc az kettő, és karc.
Ha visszakanyarodunk a cikket indító felütéshez, akkor igen, gyakorlatilag a fotelben ülve vettem látatlanban, külföldről, használt autót, ami végül több százezer forinttal olcsóbb lett, mintha itthon vettem volna ugyanilyet. Szerencsém volt? Lehet, de azért az is benne van, hogy minimalizáltuk a kockázatokat.
Mivel a begyemben ragadt egy darabig, puszta kíváncsiságból megnéztem az elsőre hitelesnek tűnő átverőm hirdetését: még mindig kínálgatta 3 millióért Cegléden a kocsit. Még mindig sérülésmentesként.