Nehéz szívvel, de feladtam a hirdetést: eladó a Mazda. Öt évig éltem együtt ezzel a (valaha) 64 lóerős masztodonnal, az utolsó pillanatig imádtam igénytelenségét, elnyűhetetlenségét, sőt még a formáját is, de most már mennie kellett. Szó se róla, amikor arra használtam a vén B2200-ast, amire való, és épületfát hoztam vele a szomszéd faluból vagy földutakon zötyögtem, a platón röhögcsélő lányaimat szállítva a kertbe, még mindig száz százalékosan teljesített. De már nagyon gyűlöltem, amikor az üvöltő piros lajhárral kellett kimennem 90-nel, de inkább 80-nal hajnalban a reptérre – és este fáradtan vánszorogni haza az M1-esen a kamionok árnyékában, miután megérkeztem egy-egy nemzetközi autóbemutatóról. Szép volt jó volt, vicces volt – de elég volt.
Legnagyobb meglepetésemre azonnal jött a telefon, amikor 320 ezerért felraktam a netre. Munkásautónak kell, mert kidöglött a mienk, még ma elvinném, be tudod hozni Pestre? Persze, mondtam, és akkor a Mazda megmutatta, hogy neki is van lelke. Mire beértem az Osztyapenkóig, elfogyott a kuplungja. Így még egy hétig a nevemen maradt, amíg kicserélték (15 ezerért) az elfáradt alsó munkahengert. Amikor szóltak a fővárosi szervizből, hogy kész, megint élesítettem a hirdetést – és megint szinte azonnal csörgött a telefon: megyünk, visszük. Hazacsettegtem vele a falumba, már ott várt a vevő. Alku nélkül ment el a Mazda, de mérges lehetett új családjára, amiért elragadták tőlünk, mert mire leért új otthonába, a másik, felső munkahenger is kifújt. De ez már nem az én gondom volt.
Pickupot, de milyet?
Az én gondom az volt, hogy másik autót szerezzek helyette. A keret: átírással, első szervizzel, mindennel minél inkább kevesebb, mint másfél millió. Az elképzelés: továbbra is japán pickup, ha csak egy mód van rá, hátsókerék-hajtással. Nekem nem kell a 4×4, a Mazdában öt év alatt talán két nap volt, amikor jó lett volna, ha van, viszont a sok felesleges vas, a több mázsás extra súly híján országúton literekkel jobb a fogyasztás. Egy átlagos japán 4×4-es pickup a 2000-es évek elejéről tíz litert eszik, ha Ford Ranger, ha Nissan Navara, ha Toyota HiLux, de csak hetet, ha hátsókerekes.
Nagy bosszúság viszont, hogy a 4×2-es pickupok többnyire rém rondák, mert alacsonyabbak és szűkebb nyomtávúak, mint az összkerekesek. Ezen egy nagyobb kerékgarnitúrával lehet épp segíteni (a Mazdán is 4×4-esre való felnik, gumik voltak), de azért egy eredeti 4×4-es modell akkor is jobban néz ki. És persze, ha már van, úgyis használnám az összkerékhajtást, a difizárat, a felezőt. Szóval úgy voltam vele, hogy ha nagyon nem jön össze egy jó 4×2-es, jó lesz a 4×4 is, de a legjobb egy nem széthajtott, nem elrohadt Nissan D22 lenne. Klímával! Ezzel az elhatározással kezdetét vette a vadászat.
A Nissan D22
Ez a pickup 1997 és 2004 között készült a Nissannál, majd NP300 néven élt tovább még pár évig a D40 jelzésű, sokkal szebb utód mellett. Az alapváltozatot Pickup néven forgalmazták mifelénk, a Navara, ami később elterjedt népi neve lett az összes platós Nissannak, a csúcsfelszereltségű luxusváltozat volt. A Nissan nagy versenyelőnye a versenytársakhoz a modellfrissítés alkalmával érkezett 16 szelepes, nagyon erős motor volt – ezzel a technikával viszont odalett a korábbi megbízhatóság (a 103 lóerős korábbi motor sokkal tartósabb). Persze kímélve, a nagy erőt nem gyakran kihasználva, megfelelő karbantartás mellett ez a motor is képes sok százezer kilométer hibátlan ledolgozására.
Műszaki adatok (4 ajtós, dupla kabinos 2WD)
Méretek: 5080x1825x1715 mm
Tengelytáv: 2950 mm
Saját tömeg: kb. 1600 kg (ahány forrás, annyi adat)
Terhelhetőség: kb. 1040 kg
Motor: 2488 cm3, 16V, közvetlen befecskendezéses turbódízel, EGR-szelep, katalizátor, Euro3 (Mo.: 7-es)
Teljesítmény: 98 kW (133 LE) @ 4000
Nyomaték: 305 Nm @ 2000
Erőátvitel: ötfokozatú kézi váltó, hátsókerék-hajtás
Gyorsulás 0-100 km/h: 11,7 s
Végsebesség: 170 km/h (valószínűleg egyszer a motor életében)
Minden szögből rettenetesen néz ki, ezt a kocsit nem a szépségéért szeretjük
Nagyon úgy volt, hogy végül tényleg mégis 4×4-es lesz, mert hátsókerekes autó alig volt a kínálatban, az is mind már a képeken láthatóan is túl rohadtkás, elnyűtt volt az én finnyás lelkemnek. Megnéztem hát néhány szép, de nem drága összkerekest autót, néhány Mazda B2500-at és korabeli Ford Rangert (ezek ikertestvérek gyakorlatilag), pár Opel Campót (mert a mindössze 72 lóerős Isuzu-turbódízel elnyűhetetlen benne), egy-két már-gömbölyű-de-még-nem-túl-gömbölyű Mitsubishi L200-at (ami szerintem a legszebb pickup az ezredforduló idejéről), néhány Nissan Navarát (mert 133 lóerős motorjával ez a legerősebb a maga generációjában), de még egy nagyon olcsó Ssangyong Actyonra és egy nagyon megkímélt Ssangyong Musso Sportsra is rákérdeztem. A Toyota HiLux is tetszett volna, de hamar kiderült, hogy az elnyűhetetlenség legendás ikonja annyira drága, hogy csak nagyon öreg példányok fértek volna bele a keretbe.
Egy szerencsém volt: hogy nem volt sürgős a dolog. Néha tesztautókkal jártam, néha motorral, ha cuccolni kellett, kértünk kölcsön egy utánfutót és ráakasztottuk a feleségem Lybrájára pár órára. De azért a negyedik héten már kezdtem egy kicsit dühbe gurulni.
Egy tipikus hirdetési kép, a gondosan lekomponált üléspárna-szél jelzi, hogy szétült a szék (fotó: hasznaltauto.hu )
Rozsda és szétvert belső minden mennyiségben
A tényleg jó és jó áron kínált kocsikat természetesen azonnal elvitték, nem egyszer hallottam, hogy „ja, már elkelt, csak nem tudtam levenni a hirdetést”. De ilyenből kevés volt; Amiből sok volt, az a szándékosan jónak fotózott, a képeken a hibákat gondosan leplezett, lehajtott, szétrohadt vacak. Tudtam, hogy időpocsékolás, de azért elmentem Kecskemétre, a hazai használtautó-piac vidéki fellegvárába, vagy a falunkhoz közeli Tatabánya és Székesfehérvár egy-két kereskedésébe, megnézni egy szép piros-ezüst L200-ast vagy egy „rendkívül megkímélt” Campót. Mindig ugyanaz fogadott: átlyukadásig rohadt kasztnielemek, mély gödrök a korróziótól az alvázon, szétült, széttaposott utastér, elkorhadt kormánnyal, szanaszét tört műanyagelemekkel a műszerfalon meg mindenütt. Oké, ezek munkaautók, ritka köztük a garázsban tartott példány, annál több, amelyik szolgálatba állása első napjától mázsányi sarat cipel magával alváza, karosszériája üregeiben. De miért nem lehet ezt megmutatni a hirdetésben?
Miért kell a sok szar között egy-két szart úgy feltüntetni, mintha az nem lenne szar? Mire számít, aki ezeket a kocsikat a belső képből gondosan kikomponált üléspárna-szakadással fotózza, aki úgy fújja telibe a kocsi alját valami fekete sprével, hogy még a kábeleken is áll a trutyi, hirdetve, hogy tegnapelőtt történt a rozsdát eltakaró kezelés? Aki azt írja, hogy „valós 130 ezer kilométer”, de a kocsit éppen úgy 1,3-1,4 millióért rakja ki, mint a többi hirdető a 3-400 ezer kilométeres kocsikat – hiszen az állapota ugyanolyan tré, mint azoknak, amikben nem cseréltek órát valamiért pár éve?
Egy a sok kocsi közül, amit megnéztem. Ugye, milyen szép? Pedig az alvázat faragni lehetett egy kulccsal, annyira elkorhadt, a kabinban pedig alighanem egy jeticsalád lakik öt-hat éve
A külföldi vásárláson most nem sokat gondolkodtam: a munkára is használható dolgok nem olcsók Németországban, meg úgy általában nyugaton. Azért a Frankfurti Autószalonról hazafelé megnéztünk egy osztrák Rangert. Valami 3000 euró lett volna, ha tényleg jó a kocsi, nagyon olcsó lett volna, de hát persze, hogy nem volt jó. Ugyanazok a trükkök: az eladó a telefonban az alváz állapotát firtató kérdésre azt mondta, hogy „nem szokott alánézni”, a képeken pont az ülésszakadás nem látszott, a kocsin egy látványos gumiszett és két szép munkalámpa díszlett. Hamar kiderült a szemlén, hogy ezeknek kellett volna elfedni a porhanyósra rohadt alvázat és a lomtalanításra érett állapotra használt utasteret. Be se indíttattuk a motort, elköszöntünk.
És akkor felragyogott a Nissan
De a türelem most is megtermette a maga rózsáját. Szó se róla, elég ronda és szürke ez a rózsa, de pont nekem való. Már napok óta láttam ezt a csúnya hátsókerekes Nissant a képek között a hirdetési oldalon, de nem volt rajta platódoboz a képeken (ha nem adják a kocsival, még használtan is több százezres tétel), szánalmasan nézett ki a rossz szögből lőtt fotókon és gyanúsan olcsó is volt, a maga 1,1 milliós árával. És a 170 ezer kilométer tuti átverés.
Öt méter és kilenc centi hosszú
A „felújított, bejáratós motorral” kitétel se tetszett. Tudvalévő, hogy a Nissan elég bevállalósan húzta fel 133 lóerőre 16 szelepes hengerfejjel a maga 2,5 literes dízelét, amikor a többiek még épp csak valamivel 100-110 lóerő feletti teljesítményt mertek kihozni a maguk teherautó-motorjaiból, ezért nem ritka a széthajtott motor. Egyszer láttam, ahogy egy ilyen D22-es (ez a gyári kódja ennek a gömbölyded, kettővel ezelőtti Nissan Pickupnak, D40 a szögletes utód, D23 a mostani Navara) motorját szétszedték egy szervizben, és kiderült, hogy az egyik dugattyú kvázi felrobbant, ott voltak mindenhol a szilánkjai a blokkban. De a vezérműlánc is el szokott szakadni és a főtengely csapágyazása is érzékeny a terhelésre. Vajon ezzel a kocsival mi történt?
Egy telefon nem a világ: megkérdezem! Felhívtam hát a hirdetőt, és alighanem a Használtautó-vásárlók Istene vezette az ujjaimat a mobil virtuális gombjain.
A kocsi egy építőiparban dolgozó srácé volt, aki kiment Angliába pár évre, de átverték, nem kapta meg a pénzét az utolsó pár hónapra. Az itthoni lakáshitel viszont közben ketyegett, a céges-családi Nissan motorján pedig beálltak a hajtókar-csapágyak. (Ez típushiba az YD25 kódú Nissan-dízeleknél, itt van róla és a kezeléséről egy nagyszerű összefoglaló, angolul, ha esetleg valaki…) A kocsit átvette a tulaj egykori főnöke, aki szintén építési vállalkozó; főleg azért, hogy ezzel segítsen barátjának. A motort felújította egy hatvani szerelő, azóta az autó 3000 kilométert ment, hibátlanul – viszont nincs rá szükség, ezért eladó.
A kormányt kidörgölték kérges kőműveskezek, a vezetőüés szakadt az obligát helyen, de amúgy japánosan egyben van a kabin
Kimentem, megnéztem, kipróbáltam, döntöttem. Tényleg rettenetesen ronda és esetlen, de pont azt tudja, amit én akarok az új (höhö) autómtól. Még nem indult meg a rohadós végromlás útján. Keveset futott, nem szétült, nem szétvert az utastere. Működik benne a fűtés, a klíma, a szervó, a centrálzár, az ablaktörlő, minden – ezidáig csak annyi derült ki, hogy a fényszórómagasság-állító megakadt a legalsó állásban és a kuplung zörög, előbb-utóbb javításra szorul. Kellemetlen, de azokhoz a kocsikhoz képest, amiket láttam, igazán bakfitty. Csak vigyázni kell rá és még sokáig szolgálhat.
A kocsit elhoztam, átírattam, használom. A motor erős, a hangja szép. Kapott egy olajcserét egy baráti szervizben, ránéztünk a fékekre, kormányra, úgy tűnik, nincsenek gonoszul lebegő aknák a felszín alatt. A kocsi állapota megfelel a 13 évnek és a mezőnyben nagyon alacsony óraállásnak. Nem új, ha nagyon akarom, lehet költögetni konzerváló kezelésekre, de ha semmit nem csinálok most vele, csak teszek bele évi 10-15 ezret és néha viszek vele nehéz dolgokat, akkor úgy benne van még tíz év boldog használat, mint a huzat.
Ja, egyszer már meg is tankoltam: 6,99 liter, vegyes üzemben; a 75 literes tank ezek szerint bőven elég 1000 kilométerre. Tényleg megérte nem 4×4-est venni!
Klíma van és működik, 1,1 millióért ez álom-kategória a pickup-piacon
Ha nem szart akarsz: türelem!
Az egész vásárlás tanulsága egyértelmű: legyen időd válogatni, és megkapod, amit akarsz! Egy hónapba se tellett, és most nem egy olyan kocsiban kell ülnöm, amit nem is akartam vagy nincs rá szükségem, hanem egészen pontosan azt sikerült elcsípnem, ami kellett. Ha sietek, most lenne valami bukócsöves-offroad gumis szörnyem, ami jobban mutatna a ház előtt az udvaron, és én lennék a környék királya, amikor leesik az az egy-két hó az évben. Viszont tankolhatnék tízet százon és hordhatnám a vagyonokat lakatoshoz, hacsak nem akarom kettétört alvázzal, lyukacsos kasztnival elkótyavetyélni pár százezerért néhány év múlva a kocsi maradékát.
De türelmes voltam, és megtermett nekem ez a ronda, szürke rózsa. Pont az, amit akartam, pont azt tudja, ami kell. A megjelenésén meg majd javítunk valahogy! Van valakinek hatlyukú, nagy gumival szerelt, kis ET-számú japánpickup-felnigarnitúrája olcsón esetleg? Hogy ne így nézzen ki ez a szegény jószág végre?
Rettenetesen ostobán néz ki a 4×2-es változat az apró, maga alá húzott kerekeivel és az ostoba lökhárítójával
