Gyakran adódó kérdés, hogy magyarországi vagy külföldről behozott használt autót vegyen-e valaki. Erre nem létezik egyetlen jó válasz, de az illető helyzete és a vágyott autó ismeretében vannak esetek, amikor merőben értelmetlen vagy kifejezetten indokolt a használtautó-behozatal külföldről.

Kinti használt autó, itthonról

Külföldön futó használt autóért nem muszáj külföldre menni, mert csak 2015-ben 122 620, 2016-ban 142 003, 2017-ben 155 414, tavaly pedig mintegy 160 000 használt autó kapott magyar rendszámot. Legnagyobb részük Nyugat-Európából jött és az importőrök igen jelentős arányban eladásra hozták be őket, így a magyarországi használtautó-kínálatot bővítették. Szándékosan nem írtam azt, hogy gazdagították, mert a kép éppúgy vegyes, mint a hazai autópark.

 

Használt autó: a hazai vagy a külföldi jobb? 1

Aki itthon vesz meg külföldről behozott használt autót, ragaszkodjon hozzá, hogy a szerződésben az a cég vagy magánszemély szerepeljen eladóként, akitől ő ténylegesen megvásárolja az autót. Ha valaki a szerződés szerint egy számára ismeretlen Jürgen Trockentől vesz használt autót, akinek a nevére az autó dokumentumai szólnak, az szavatossági igényével is hozzá kénytelen fordulni.

Próbaútra indulva egy métert se tegyetek meg közúton rendszám és érvényes kötelező felelősségbiztosítás nélkül! Az autókereskedők általában P-rendszámmal biztosítják a próbaút lehetőségét, de az autókat behozó magánembereknél ez többnyire hiányzik. Áldásos az a ritka eset, amikor a tulajdonos a saját nevére íratja az eladásra hozott kocsit és van rajta magyar rendszám.

Mit mondanak a profik?

„Csak magyar autókkal foglalkozom, mert egy autó leinformálhatósága érték és én szeretek nyugodtan aludni. Ehhez pedig az kell, hogy minden smakkoljon az eladott használt autókkal. A magyarországi autók szervizmúltja jobban követhető és a Belügyminisztérium adatbázisának lekérdezése is ad némi támpontot.

Saját tapasztalatom szerint olyan országban élünk, ahol nagyon sok embernek 200-260 km leküzdhetetlen távolságnak tűnik. Jobb, ha mindenki belátja, hogy külföldre ennek többszörösét kell számolni. Mivel az eladó autókon gyakran nincs rendszám, így a próbakör nem megvalósítható és a vásárlás előtti állapotfelmérés szerintem nem lehetséges vagy csak nagyon-nagyon körülményesen és extraköltségek árán.

Akkor érdemes külföldi autót venni, ha azzal a specifikációval nem találnék autót itthon. Laikus vásárlónak egy átlagos Opelért, Fordért, Toyotáért nem éri meg külföldre mennie. Az a tapasztalatom, hogy igazán jó autót nem tudsz olcsóbban behozni, mint itthon megvenni. Akár itthon, akár kint vesz valaki használt autót, mindennek meg kell fizetni az árát. Nem reális abban hinni, hogy valaki kifogja kint az egymilliós autót 600 ezerért.” Szávó Zoltán, ügyvezető igazgató, Expressive Automobil, Debrecen

„A beszámított autókat leszámítva csak külföldről behozott autókat értékesítünk. Túl vagyunk 500 autón, licitoldalakon vásároljuk őket és elsősorban holland meg német autókat hozunk be, ritkábban belgákat. Régebben tettünk autóvásárló túrákat, de hiába beszéltünk meg mindent a kereskedővel, tíz autóból végül így is csak 5-6-ot tudtunk végül elhozni.

Amit a külföldi autóval mindenképpen megnyerünk, az a jobb szervizeltség. Ez nem vonatkozik minden autóra és minden országra, de az északi régióra, Hollandiára, Németországra igen. Tapasztalataink szerint az olaszok kicsit trehányabbak a kocsikkal, a spanyolok is.

Sokan a több százezer kilométert futott dízel autókat veszik alapul, amiket itthon mégis kevés kilométerrel hirdetnek meg, de a külföldi autóknak sem feltétlenül van visszatekerve az órájuk. Nem kell megijedni a külföldről behozott használt autóktól, csak ugyanúgy át kell nézetni őket, elvinni az autókat állapotfelmérésre vagy szerelőhöz.” Egy újpesti használtautó-kereskedő álláspontja

Itthon a használtautó-hirdetések egy részében azok az autók szerepelnek, amiket a kinti kínálat legaljából vettek meg az ebből élők. Sok köztük a népszerű és megbízhatónak tartott autó, például Honda Jazz, Mazda3, különféle Toyoták. Vannak köztük jó autók, de nem ritka, hogy autókozmetikával és pár elem lefújásával kipofozzák őket arra a szintre, amitől egy laikusnak vonzónak tűnnek, a rozsdára meg mehet az alvázvédő vastagon. Ha a szolgáltatáscsomagot kiegészítik a magyar vásárlókat riasztó, 200 000 kilométer feletti óraállás manipulálásával, akkor kész a kevés kilométeres, jéghideg klímás, koppanásmentes futóművű, esztétikailag és szerkezetileg jó állapotban lévő álomautó szakadásmentes belsővel.

Használt autó: a hazai vagy a külföldi jobb? 25

Aki nem ért tényleg jól a használt autókhoz, vegyen inkább itthon egy magyarországi vagy akár külföldről behozott autót, ne vágjon neki a nyugatnak

Aki külföldi használt autó mellett dönt itthon, semmiképp ne vegyen olyan autót, aminek nincs hiteles szervizkönyve és amihez nem kapja meg az óraállás változását jelző egyéb dokumentumokat, például papírokat a külföldi műszaki vizsgáról. Az óratekerés melegágya ugyanis a behozatal, amikor a csalók a forgalomba helyezés előtt tekerik vissza a kilométerórát és a hazai nyilvántartásba már a hamis óraállás kerül be a műszaki vizsgán illetve az adásvételkor. Az autók külföldi előtörténete például a Renault-k esetében lekövethető, a Hyundai itthonról elérhető adatbázisa viszont csak a garanciális eseteket tárolja, így ha egy autónak nem volt garanciás javítása vagy visszahívása, akkor az autó dokumentumai nélkül teljességgel követhetetlen a futásteljesítménye.

Kinti használt autó, külföldről

Nehezebb ügy külföldre menni és ott megvenni egy használt autót. Bár némi itthoni keresgélés és pár csalódás után kézenfekvőnek tűnhet, hogy irány a nyugat, ennek minimális feltétele a helyi nyelv ismerete! Olyan szinten, hogy telefonálni tudj, mert sokan nem foglalkoznak e-mailekkel, a hirdetési rendszereken belül elküldött üzenetekkel. A nyelvtudás kellhet a kiviteli rendszám intézéséhez is. A másik gond, hogy egy kinti magánszeméllyel helyi telefonszám nélkül bajos lehet kapcsolatba lépni.

Használt autó: a hazai vagy a külföldi jobb? 26

Jobban követhető az újonnan hazánkban eladott autók szerviztörténete és futásteljesítménye, mint a külföldieké

Sokan már az elején elrontják a dolgot, amikor a kinti használtautó-keresőkben a legalsó ársávban hirdetett autókról elhiszik, hogy ezek komoly kiadásokkal, gondosan szervizelt, vezetett szervizkönyves autók rozsdamentes karosszériával. Nyugaton is vannak autók, amiket csak használ és használ valaki, aztán amikor az értékéhez képest sokat kellene költeni rá, akkor meghirdeti és megszabadul tőle.

Tudni kell, hogy a Mobile.de, a Willhaben.at, a Subito.it, a Boncoin.fr vagy az Autoscout24.de portálokon feladott hirdetések sem mindig tükrözik a valóságot. Az alsó ársávban a szépnek hazudott, de rozsdás, a megadottnál többet futott, mégsem szervizkönyves, mégiscsak törött autókról hetente ki lehetne tenni a Vezessre egy hasonló cikket. De a helyzet jobb a hazainál, a működésképtelen légkondicionálót nem szokás elhallgatni és sokszor van külön kép az autó sérüléseiről is.

Használt autót hoznál magadnak?

Aki kedvet kapott, még ne csomagoljon, inkább gyűjtsön még adatot, mi már ezerszer rágtuk át magunkat a témán, ezek a legfontosabb tudnivalók. Aki kedvet kapott, még ne csomagoljon, inkább gyűjtsön még adatot, mi már ezerszer rágtuk át magunkat a témán, ezek a legfontosabb tudnivalók:

A használtautó-vásárlást azzal lehet megnehezíteni, ha valaki kizárólag magánszemélytől hajlandó vásárolni, mert a kereskedők „nem is echte németek és úgyis csalnak”. A kinti használtautó-kereskedelem alsó sávjában valóban könnyebb Ali Özdemirrel és szerb, albán, arab stb. kollégáival összefutni, akik a kis értékű autókkal foglalkoznak a murván. Viszont ahogy az árral feljebb lépünk, egyre több a kövezett telepes, német anyanyelvű használtautó-kereskedő és márkakereskedés is az eladók között.

Használt autó: a hazai vagy a külföldi jobb? 27

Ne zárjátok ki a keresésből az autókereskedőket, mert magyar telefonszámról a külföldi magánszemélyekkel sokkal nehezebb a kommunikáció

Sose az alacsonyabb ár miatt induljatok külföldre, inkább a jobb felszereltség és a jobb állapot legyen a mozgatórugó! Abban ne legyen illúziója senkinek, hogy itthonról fogja megcsípni a nagy vételeket. Ami az internetes keresőkbe felkerül, azt milliók látják és mire egy magánember elintézi a szabadságát a kiutazáshoz, a kinti embereket mozgató nepper már fel is rakta a kocsit a teherautóra. De a nagyobb használtautó-kereskedők inkább kereskedői oldalakon vásárolnak, mert az autónéző körutak eredményessége kérdéses és addig itthon nem megy a bolt.

A jelentős árelőnnyel kecsegtető autók sok esetben meg sem jelennek a netes keresőkben, mert a nagy tételben, havonta több tucat autót behozó kereskedőknél landolnak. Nekik folyamatosan jár ki a tréleresük és hordja haza az autókat, amiket aztán más kereskedőknek adnak tovább, akiknek kint nincs kapcsolatrendszerük, de van hazai ügyfélkörük. Ha adott egy bizalmi kapcsolat a kinti és a magyar használtautó-kereskedő között, csak fotók, évjáratok, óraállások és más alapadatok keringenek kettejük között, látatlanban mond igent a kocsikra a vevő, aztán megy is ki értük a tréler. Ami nem marad itthon, az megy tovább keletre vagy dél-keletre.

Vennél kinti használt autót?
Nem, mert rizikósabb a hazai használt autóknál
27% (461)
Igen, ha itthon nem találok megfelelőt
27% (467)
Most is behozott használt autóm van
24% (418)
Én hoztam be magamnak használt autót
12% (209)
Mindig új autót veszek
10% (165)

Legyen B és C terv

Ha külföldi használtautó-behozatalra adjátok a fejeteket, nézzetek ki 6-8, de minimum 3-5 alkalmas autót. A kereskedőknél lévők megtekintését is egyeztessétek telefonon az eladóval és semmiképp ne induljatok neki úgy, hogy azt a tolótetős, sötétkék ufó Civicet kell hazahozni, aminek még az ára is jó.

Használt autó: a hazai vagy a külföldi jobb? 28

Jobban felszerelt, simább utakon futó, gondosabban karbantartott autót keresnek a külföldre indulók, a hazai árszinten vagy még olcsóban

Lehet, hogy az adott autó nem is felel meg a leírásnak és a mondottaknak, elkelhet addigra, elérhetetlenné válhat az eladó. Bármi történhet, és történik is. Nemrég három Mazda3-ast indultunk megnézni Ausztriába és a szerda este leegyeztetett három kocsiból csütörtök délre kettőt megvettek, a harmadiknak pedig a karosszériája volt olyan rozsdás, amit a leírás és az eladó szavai sem tükröztek, de a nyomott ár igen. Végül egy Hyundai i20-szal tértünk haza, de aki kevésbé rugalmas, annak ez kidobott pénz és elvesztett idő lett volna.

Videón pár eszköz és előkészület, amivel megkönnyítheted kint az autóvásárlást

A magántulajos németországi és osztrák használt autók megvásárlásának rákfenéje a lejelentés. Erre utal a hirdetések szövegében az abgemeldet szó vagy a rendszám hiánya a fotókon. Ilyen autót egy magyar magánember, aki nem „bérel” itthon illegálisan próbarendszámot, ki sem tud próbálni. A külföldi használtautó-kereskedéseknek van olyan rendszáma, amivel kipróbálhatók a lejelentett autók.

Használt autó: a hazai vagy a külföldi jobb? 29

Lehet jó használt autókat venni kintről, de általában azok hozzák haza őket, akik ebből élnek, értenek hozzá vagy legalább van kint gyorsan reagáló emberük, aki azonnal rámegy az ígéretes autókra

A külföldi autóvásárlás velejáróinak összegyűjtésével senkit nem eltántorítani szeretnénk attól, hogy belevágjon a dologba. De aki nem ért ehhez, kevés az ideje és nem tud jól a helyi nyelven, bízzon meg inkább egy erre szakosodott vállalkozást az autó-behozatallal vagy válasszon az itthon elérhető használt autók közül, legyenek azok magyarországi autók, kisebb kockázattal vagy külföldről behozott autók azokkal az előnyökkel, amik miatt az ellető nekivágna a nyugatnak.

Érvek a külföldi használtautó-behozatal mellett és ellen

Mellette – Ellene
  • Sokkal gazdagabb a választék (szín, extrák)
  • Az olcsó autók esetében sok esetben jobb állapot
  • Jellemzően gazdagabb felszereltség
  • Adódhat némi árelőny az olcsó autók esetében
  • Viszonylag erős korreláció az állapot és a vételár között
  • Csekély értékű autóknál kicsi a gyenge forint hatása
  • Ha jól sikerül, örömteli kaland
  • Gyenge a forint, drága az euró
  • Lejelentett autóval nem lehetséges a próbaút
  • Nehezebben tervezhető összköltség
  • Nehézkes kapcsolatteremtés az eladóval
  • Többletmunka és költség a forgalomba helyezéssel
  • Lassabb adminisztráció itthon
  • Alig van reklamációs lehetőség
  • A kivitellel ugrik a garancia
  • Nemigen oldható meg az átnézés szervizben, szerelővel
  • Nem értesül a tulaj a visszahívási kampányokról
  • Nincs beszámítás és részletfizetés
  • Magas szállítási díj (Kb. 100-140 Ft/kilométer vagy 500-600 euró)
  • Költséges a kiviteli rendszám
  • P-rendszámmal lábon hozni rizikós