Hosszútávú projektautóként tartom azt az E36-os 3-as BMW-t, amiről már itt a Vezessen is olvashattatok. Erősen felújítandó, de több okból egy ideje már nem történt vele előrelépés. Az is megfordult a fejemben hogy eladom, de az egyik felem buta ötletnek tartotta, ezért kapott helyet a céges mélygarázsban, amíg rendesen átgondolom a helyzetét.
Szinte minden pontjára ráfér a felújítás, viszont eddig nem került túl sokba és hasonló összeállítású autót egyáltalán nem találok helyette. Nagy falat, de szörnyen hiányozna, ha nem lenne. Tudni akarom, hogy milyen, amikor igazán jó ez a 318is, úgyhogy belevágtam a felújításába és nekiestünk az egyik legnagyobb feladatnak, a hátsó futóműnek.
Tönkrementek a fékcsövek, úgyhogy futóművet cserélünk
Sokáig úgy voltam vele, hogy bár öreg, nincs annyira rossz állapotban, hogy ne lehessen használni. Aztán amikor a Royal Motorsportnál Zsolti alaposabban átvizsgálta, kiderültek olyan öregedésből fakadó hibák, amik nem tűrtek halasztást. Akkor az első futóművel foglalkoztunk, mivel ott is szinte minden az eredeti volt még, mindenből új került fel, így az eleje már rendben van.
Hátul viszont a fékcsövek annyira átrozsdásodtak már, hogy egy-két ponton szivárgott is, főként ezért sem használtam. Ezek cseréje pedig sokkal nagyobb feladat, mint amekkorának hangzik.
Az E36 futóműve többlengőkaros megoldású szerkezet hátul. Négy ponton csatlakozik a karosszériához a bölcső és egy-egy ponton a hosszanti lengőkar, ez az egész pedig körbe öleli a három pánttal felerősített benzintankot. A fékcsövek e mögött futnak, a karosszériára rögzítve. Így ahhoz, hogy ezeket kicseréljük, mindennek is ki kell jönnie a helyéről, így a művelet mindenképpen óriási és rengeteg szerelési órát vesz igénybe. Emellett szinte biztos, hogy a 27 éves alkatrészekből már semmi nem lesz olyan állapotban, hogy visszatehessük.
Ezért döntöttem úgy, hogy ha már úgyis minden kijön a helyéről, semmi nem kerülhet vissza ahogy volt, csak új, vagy felújított állapotban Ez rengeteg melót, alkatrészt és még több előkészületet jelent. Mert nem elég csak kivenni és beszerelni az új elemeket. Hogy ez ne tartson hetekig, vagy hónapokig és ne kelljen a futóművetlen autót mozgatni, megkerestem azt a műhelyt, ahol az elejétől a végéig megcsinálják a felújítást. Így került az autóm Sróth Lóránthoz (Sróth Garage), aki pont az olyan felújításokra van felkészülve, mint amire az én autómnak szüksége volt.
Beteges BMW-k szakértője
Lóránt az olyan BMW betegségeket gyógyítja, mint ami például az E46-okat érinti, ebből kerül hozzá a legtöbb. A kiszakadó futómű bekötési pontok mindegyik autónál előfordulnak, egy idő után pedig muszáj megcsinálni őket. Az E36-nál is előfordul ez extrém esetben, de itt leginkább a rozsdásodás a jellemző.
Erre megoldás a bekötési pontok lakatolása, de hogy a jövőben se legyen gond velük, Lóránt megerősítő acél lemezeket is hegeszt az eredeti pontokra, amivel megkétszerezi azok vastagságát. Ezekből mindig van nála készleten, van, aki vesz, de legtöbbször ő használja fel a beérkező autók javításához.
Miután kibontotta az autóm alól a futóművet, kiderült, hogy a 318is bekötési pontjai nem rosszak, csak felületi rozsdásodás érte őket. Ennek ellenére, ha már itt járunk és minden szépen ki van bontva a helyéről, úgy döntöttem, hogy megerősíttetem a bekötési pontokat. Mentek fel szépen a formára vágott lemezek, ezeken kívül pedig csak egy helyen kellett hegeszteni, a hátsó fenéklemez jobb szélénél, ami a hathengeres modelleknél az akkumulátor tálca alja lenne, ott volt egy tenyérnyi rozsdafolt.
Javítás és megőrzés, kapott alvázvédelmet is
Minden felületi rozsdát lecsiszoltak róla, a pőre fenéklemez pedig sokkal jobb állapotban volt, mint arra én számítottam. Az eredeti alvázvédő – már ahová került – szépen megvédte a karosszériát, de ennyivel nem leszek megelégedve a jövőben, úgyhogy komolyabb alvázvédelmet is kapott az E36.
A tank előtti résztől egészen hátra a lökhárító alatti lemezek találkozásáig lealapozták, majd ment rá az alvázvédő. Sikaflex került fel speciális szórópisztollyal. Ez az anyag gumi állagúra szárad, vastagon tömít minden szükséges helyen, és kívánság szerint még fényezhető is, de én maradtam a feketénél. Kicsit olyan, mintha szélvédő ragasztő lenne, nagyon masszív rétegben fedi a padlólemezt.
Futóműalkatrészek polcról, bármilyen színben
Sokféle alkatrész kapható még az E36-hoz is, de a nagyobb futómű alkatrészekből már nem létezik új. Lórántál viszont ott sorakoznak a polcokon a becsomagolt, teljesen újszerű bölcsők, lengőkarok, féltengelyek, sőt, eredeti csavarok, anyák, alátétek és konzolok is, így alig egy óra alatt képes összerakni egy teljesen újszerű futóművet E36 és E46 alá is.
Ezek azokból az autókból kibontott alkatrészek, amiket korábban hozzá hoztak felújításra. Bár csúnyának tűnik, ami kikerült az autómból, ezek nagy része sem megy hulladékba. Kipréselik belőlük a régi szilenteket, és felújítás után mennek a polcra, ha kell, akkor meg beépítik majd őket egy következő projekt autóba.
A kibontott futómű elemeket homokszórás és porfestés után tartja készleten Lóránt, így bármikor bármi kell, szinte minden van kéznél. A csavarokat és konzolokat, amik még menthetőek, újra galvanizáltatja, és mindent szortírozva, dobozokban tárol, saját raktárkészlete van. A műhelye olyan csemege a régi BMW-ket imádóknak, hogy én is sokáig csak szó nélkül álltam a polcok előtt.
A műhely egyik felében a még felújítás előtt álló kibontott féknyergek, lengőkarok és bölcsők sorakoznak szigorú rendben, a másik végében pedig már az újszerűek. Olyan színűt kér az autó tulajdonosa ezekből, amilyet csak akar, a féknyergeket és kisebb elemeket ráadásul műhelyen belül egy külön kamrában fényezik, így ezeket házon belül újítják fel.
Mivel nem vagyok valódi hippi és nem is versenyautót építek, ezért mindenből feketét kértem, hogy megtartsuk a gyárias kinézetet, pontosabban visszaalakítsuk. Új szilentekkel állt össze a hátsó futómű egy asztalon, a tökéletes porfestett alkatrészek belsejét pedig még üregvédővel is kifújták, így konzerválva még sok-sok évre az autóm futóművét.
Oldalanként három lengőkar kerül a differenciálművet tartó bölcsőre. A hosszanti lengőkar első bekötési pontja pedig egy üreg, aminek saját konzolja van. Ez volt a 3-as BMW-k első ilyen komolyabb többlengőkaros futóműve, és ma is jó ránézni, hogy ebben a majdnem 30 éves autóban is ilyen komoly felépítésű rendszer dolgozik. Többek között ezért is annyira jó vezetni ezeket az autókat, már persze, ha jó állapotúak.
Fejlesztett, teljesen új fékrendszer
Sok kérdés felmerült a felújítás közben, miből legyen jobb minőségű, kapja-e a vastagabb alvázvédelmet, legyen-e megerősítve a bekötési pont, kapjon-e erősebb fékeket, stb… Mivel most járunk itt, és ha meggondolnám magamat, újra szét kellene szedni mindent, ezért a legtöbb kérdésben inkább a komolyabb megoldást választottam.
Mivel ez az egész a fékrendszer felújításából indult, adódott a lehetőség, hogy ne csak új, de jobb is legyen, mint volt. Ezért a tank mögött vezető fém fékcsöveket lecseréltük, az utolsó szakaszt pedig modernebb gumi csövekből építették össze. Eredetileg ez a szakasz is fémből készült, de itt éri a legtöbb behatás, a gumi időt állóbb.
Kapott felújított féknyergeket is előre és hátra is, ezzel elöl már teljes a kép, minden új, hátul pedig egyértelmű volt, hogy nem megy vissza a rozsdás nyereg. De nem is az eredeti, hanem a nagyobb motoros verziók féknyergei kerültek fel, ezzel már hátul is hűtöttek a féktárcsák, persze azok is újak. Kerékcsapágyak, porvédő lemezek, Kayaba lengéscsillapítók kerültek fel és új kézifék kötelek is.
Korábban a kézifék bal oldali szerkezete teljesen széthullott, annyira, hogy a fékpofák begyűrték a feszítő rugókat. Az ilyen tárcsafékes autóknál a kézifék szerkezete valójában egy dobfék a féktárcsán belül, így ezt bontás nélkül nem lehetne javítani, vagy cserélni. Így viszont ebből is kapott teljesen újat, úgyhogy már a kézifék is használható, ami korábban csak nyomokban működött.
Félig most már új a 318is
Mindig is kíváncsi voltam, hogy milyen egy E36, ha igazán jó. Most végre megtapasztaltam a sajátommal, legalábbis ami a futóművet érinti. Olyan feszesen mozog, mint még soha, és már nem csak az eleje támaszt, hanem a hátulja is. Nincs zörgés, nincs béna rugózás és attól sem kell félnem, hogy a jellemzően tönkremenő Hardy tárcsa – ez a váltó kihajtása és a kardántengely összekötésére szolgáló gumi koszorú – milyen állapotú, mert abból is került bele új.
Elképesztően jó látvány most a futómű alulról. Csillognak az újra galvanizált csavarok, fényesek a korábban vastagon rozsdába burkolt lengőkarok és a differenciálmű is kapott egy kis ráncfelvarrást, mert Lóránt nem tesz úgy vissza alkatrészt egy szép új futóműbe, hogy az csúnya, rozsdás.
Négy napba telt a teljes felújítás, plusz az ötödiken még elment futómű állításra a kész autó, ilyenkor ez szükséges. Hatalmas lépés volt most ahhoz, hogy ez a BMW hosszú távra szóljon. Most jó ideig nem lesz gond a futómű elemekkel és műszakilag sem maradt semmi kifogásolható. Így már csont nélkül fog átmenni a következő műszaki vizsgán, ami óriási megkönnyebbülés. Még egy-két apróságra szüksége lesz, hogy tisztességesen használható veteránautó legyen belőle, aztán foglalkozhatunk az esztétikával is. Mostantól viszont nincs megállás. A tökéletes állapot a cél.