Évtizedes technológiai lemaradás ledolgozására készül a BKV, amelynek keretében műholdas navigációval, illetve járműkövetéssel cserélik le a korábbi rádiós rendszert.
Idén decemberig még biztosan tesztüzemben használják a rendszert, de a járműveken már ebben a hónapban megkezdődik a dinamikus utastájékoztató rendszer kiépítése, amit a nyáron hasonlók követnek a buszmegállókban is.
Elsőként a 86-os vonalán közlekedő 16 Volvo buszt szerelték fel műholdas berendezésekkel, és a diszpécserek munkáját is új gépek és programok segítik. A forgalomirányító cseréje mellett szól az is, hogy a régi, elavultnak számító rendszer karbantartása, foltozgatása egyes számítások szerint többe kerülne, mint az új üzembe helyezése.
A szakemberek már a tesztüzemtől is azt várják, hogy az általa szolgáltatott adatok segítségével pontosabb, a forgalmi adatok és az utassűrűség figyelembevételével készülő menetrendet készíthetnek. A BKV két és félezer járművének átállása akár nyolc évig is eltarthat.