Az új áruszállítók első darabjait a bázeliek kapták. A sárga Renault-kat a hely igényeinek megfelelően alakították ki. Az üléseket két különálló rács védi, melyeknek köszönhetően a vezető és a kísérő könnyedén a raktérbe juthat. A rakodóteret többek között csúszásgátló bevonatokkal, hangszigeteléssel, rakományrögzítő gyűrűkkel és hálókkal látták el. Mindezek mellett extra széles és extra magas ajtókat, illetve egy hatfokozatú, automatizált váltót kaptak.
A posta bevásárolt a Masterekből
Renault Master megrendelés Svájcból
Átadták az első tizenkilencet abból a közel 1000 darab Masterből, melyet a svájci posta vásárolt meg a közelmúltban. A megállapodás értelmében a Renault Trucksnak 2014-ig kell leszállítania a megrendelt mennyiséget. A francia áruszállító járműveket közbeszerzési eljárással választották ki.
‘Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen áruszállítókat szállíthatunk a postának‘- jelentette ki Tarcis Berberat, a Renault Trucks Switzerland SA értékesítési igazgatója.
A szerződés teljesítése során a gyártó együttműködött a Nef Truckcenter SA-val annak érdekében, hogy a helyi igényeknek megfelelően alakítsák ki a haszongépjárműveket. Az új Mastert két éve mutatták be a nagyközönségnek. Az Opel Movanoként is ismert típus hetvenféle felépítménnyel, négyféle hosszal, háromféle magassággal és kétféle hajtási móddal kapható a piacon. Legalább négyféle össztömegű változat választható, egészen a 2,8 tonnától a 4,5 tonnáig, utóbbi hátsókerék-meghajtással és dupla hátsó kerékkel is rendelhető. A raktér befogadóképessége 8-tól 17 köbméterig terjedhet, a svájci példányok nem kicsik, ugyanis legalább 15 köbméternyi rakomány szállítására alkalmasak. Ha ezt beszorozzuk ezerrel, akkor nem nehéz elképzelni, mire lesz képes az új flotta.