A tekintélyes gázlómagasságot alapvetően a magas 4320-as alváz teszi lehetővé. A teherautó így olyan helyeken is el tud menni, ahol az utak egyébként nehezen járhatók. A modell kifejezetten katonai felhasználásra készült, azonban idővel erdészeti és egyéb fuvarozási vállalatoknál kötött ki Oroszországban főként a fent említett képességek miatt. És persze amiatt is, mert könnyű javítani és fenntartása sem vészes, bár erről azért megoszlanak a vélemények.
Az Ural-375D továbbfejlesztett változataként számon tartott 4320-as eleinte Kamaz dízelmotorokkal készült, azonban 1992-ben leégett a Nyizsnyij-Novgorod-i gyártó motor-összeszerelő részlege, ezért az Ural 4320-asokat a Jaroszlavi Motorgyár 180 és 240 lóerős motorjaival kezdték gyártani. 2002-ben pedig már az Euro 2-es kibocsátási normákat teljesítő változatokat szerelték be a járművekbe. A gyengébb erőforrással a teherautó 75 kilométer/órás, míg az erősebbel 82 kilométer/órás sebességre képes. A motorokhoz ötsebességes mechanikus váltó csatlakozik.Az elmúlt évtizedekben ugyanakkor nemcsak a hajtáslánc terén történt változás, mivel a fényszórókat az egyszerűség kedvéért a lökhárítókba helyezték át az Ural teherautók ráncfelvarrásakor, a ’90-es évek elején. A „dizájn” változtatás a civil változatokat érintette, a katonai maradt ugyanolyan. Zárójelben megjegyzendő, hogy a nemes egyszerűség kedvéért a lámpatestek helyére műanyagot helyeztek, így az Ural 4320-as teherautóknak kissé „vízipókos” kinézete lett.
A fülkék alapvetően három személyesek, de csapatszállítós kivitelben az Ural 4320-as legalább további 27 ember szállítására alkalmas. A tömör tengelyekkel és laprugókkal készülő teherautók össztömege 14,9 és 15,5 tonna között van. A 4320-as polgári változata a 4×4-es hajtásképlettel rendelkező Ural-43206, melyet gyakran használnak tűzoltóként, szemétszállítóként, vagy vízszállítóként.