


A különleges jármű korábban a Buenos Aires-i repülőtéren teljesített szolgálatot, előtte pedig iskolabuszként is közlekedett, viszont 2013-ban gondos kezek kiszerelték az utastérben található székeket, az oldalfalakat pedig ízléses, eredeti falécekből ácsolt borítással látták el. Az ablakok többségét megőrizték, ennek köszönhetően utastere világos maradt, ugyanakkor a lemezzel borított részeknek köszönhetően keletkezett valamennyi privát szféra.
A fedélzeten zuhanyzó, WC, konyha és egy fatüzelésű kályha is van, mely körül komfortosan le lehet heveredni napközben, ugyanakkor a járművet oly módon alakították ki, hogy öt ember kényelmesen ledőlhessen vízszintesen, ha leszáll az est. A kasztni elejébe egy hatalmas étkezőasztalt építettek be, mely kiváló központja lehet a nappali társasági létnek, a jármű hátsó részében pedig kisebb fülke kapott helyet, melyben három priccs is rendelkezésre áll a nyugodt órák eltöltése céljára.
