Be tudsz tolatni egy teljesen átlagos nyerges vontatóval szorosan egymás mellett parkoló kamionok közé? Azzal a tempóval, ahogy a mezei kamionosok.
(nevet) Nem. A poén kedvéért a mi szállító kamionunkat vezettem a kiskunlacházi reptéren. Előre tudok vele menni, az nem annyira nehéz, hátrafelé már komoly kihívás betalálni vele szűk helyekre.
Ezek szerint Európa leggyorsabb kamionversenyzőjének jogsija sincs utcai kamionra.
Nincs.
Megautóztattál, elképesztően gyorsul az 1200 lóerős versenyautód, és játszi könnyedséggel dobálja a farát, a viselkedésének az égvilágon semmi köze az utcai traktorokhoz. Vannak egyáltalán azonos alkatrészek?
Igen, vannak azonosságok, amiket szabályzat rögzít. Például a fülke héja, vagy a két hossztartó elem, plusz nagyon sok más alkatrésznek az utcai megoldásokon kell alapulni: mondjuk a hidaknak és a fékeknek. Ugyanakkor olyan alkatrészek is működnek benne, amik egy nyerges vontatón teljesen használhatatlanok lennének, ilyen a kormányzás.
Elődöd, Krasznai János mesélte a minap nekem, hogy a ’80-as évek végén különc milliomosokból állt az akkori Kamion Európa-bajnokság mezőnye. Ma már inkább különféle szériákból jött profi autóversenyzőkből?Nagyon vegyes a mezőny, vannak jó páran, akiknek hozzám hasonlóan versenyautós múltjuk van, és vannak többen, akiknek csak versenykamionos múltja. Ők jó pár éve itt mennek, de természetesen ők sem voltak utcai kamionosok soha. Olyat nem is tudok mondani hirtelen, aki kamionosként dolgozott valaha, egy úriember akad utcai kamionos háttérrel: neki hatalmas fuvarozó cége működik Németországban.
Sokkal kevesebben ismerik a versenyzői múltadat, mint mondjuk Michelisz Norbiét, vagy Wéber Gabiét, pedig 2008-ban a SEAT Leon Szuperkupában egymás ellen mentetek. Ha most megállítanám az utca emberét, és arra kérném, hogy tippelje meg, mi volt köztetek a végső sorrend, szerinted mit mondanának?
Hát, biztos nem azt, ami volt (nevet).
Akkor mondjuk el. Igazából nekem is csak annyi ugrik be, hogy te lettél a bajnok.
Norbi lett a második, a Gabi pedig talán harmadik, de ő nem fejezte be végül a bajnokságot. Eleve rosszul indult neki egy balesettel a Hungaroringen, ami miatt futamot is kihagyott. Később voltak futamgyőzelmei, de akkora volt kettőnkhöz képest a lemaradása a pontversenyben, hogy az utolsó futamon már nem indult el. Nem emlékszem pontosan, de talán emiatt a harmadik helyet sem húzta be.
Mikor ültél át versenykamionba?
2011 végén.
Honnan jött a váltás?
Egy tragikus eset után, amikor Balázs meghalt (a sokaknak a Dakarról ismerős Szobi Balázs – L.Cs.). Amikor legelőször beültem, még élt Balázs, de már gondolkodott rajta, hogy abbahagyja a versenyzést, és keres maga helyett valakit. Akkor hívott ki engem is egy tesztre, még 2010 elején, mentem pár kört egy szezon előtti tesztelésen a kamionjával. Aztán mégis úgy döntött, hogy elkezdi a szezont, ami közben jött a baleset. Abban az évben még nem tudtam beülni, mert a spanyol SEAT-bajnokságban kezdtem el versenyezni a Zengőékkel, csak egy évvel később tudtam elvállalni.
Szép sikereket értél el különféle versenyautókban, de ez más. Volt benned félelem a váltás előtt, hogy lebőgés lehet a kamionozás?
Igen, volt, de valójában ez nem olyan döntés volt, hogy akkor most innentől ez van. 2011-ben úgy kezdtem a csapattal a szezon második felében, hogy három versenyhétvégét kell lenyomni, nézzük meg, hogy tetszik. És nézzük meg, tudok-e jobb eredményt elérni vele, mint ami korábban sikerült a csapatnak. Gyorsan lepörögtek a versenyek, szerencsére jól sikerült a bemutatkozásom.
A második hétvégén futamot nyertél, az év újonca lettél.
Ezután kezdtünk el beszélgetni a folytatásról, majd megszületett a döntés: 2012-ben végigcsináljuk a teljes szezont együtt. Visszatérhetünk a félelemre, amit kérdeztél?
Persze.
A három hétvége után már tudtam, hogy versenyzői szemmel más is, meg nem is ez a széria, mint az addigi versenyzéseim. Leginkább a motort kellett megszokni, azt, hogy ezt a nagyköbcentis dízelmotort mennyire másként kell használni, mint egy benzines versenymotort. Azt tiltásig kell forgatni, majd az utolsó pillanatban elváltani, itt meg pont fordítva van, a lehető legalacsonyabb fordulatszámokon kell használni, és a cél, hogy a lehető legkevesebbet kelljen váltani, mert a hajtáskimaradás nagy veszteség.
Milyen fordulatszámon mentek?
Rendkívül nyomatékos a motor, 1300-as fordulaton már 1000 lóerőt lead, és 1700-1800 között van a teljesítménycsúcsa, mindezt úgy, hogy 3000-ig képes forogni. 70-től 160 km/óráig, ahol le van szabályozva, sebességváltás nélkül tudunk menni. Ezt azt jelenti, hogy a gyors pályákon gyakorlatilag nem is váltok, például Doningtonban és a Red Bull Ringen. Na, azt nehéz volt megszokni, hogy így vezessek. A fékezés érzete, a bekormányzás, és az ívek vétele nagyon hasonló a korábbi szériákhoz.
Shell Hungary Truck Fest – Kamion EB és Fesztivál
Szeptember 5-én és 6-án egész hétvégés kamionos fesztivál lesz a Hungaroringen. Az Európa-bajnok Kiss Norbi címvédőként indul az FIA Truck Race European Championship mezőnyében, ahol több mint 1000 lóerős kamionok vívnak csatát. Az eseményen két teljes értékű versenynapot rendeznek, szabadedzéssel, időmérővel és napi 2-2 futammal.
A pályán kívül is garantált a szórakozás, hiszen kitelepül a helyszínre a Csodák Palotája, a Lego city, a Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint a Tropicarium is, de kézműves foglalkozások is lesznek. Fellép az Alma együttes, illetve az esemény első napján, szombaton este Ákos ad koncertet, amely a hétvégi jeggyel rendelkezők számára ingyenes lesz.
A jegyek elővételben kedvezményes áron megvásárolhatók: a napi 4900 forinttól, a hétvégi 6900 forinttól, a családi jegy pedig 9900 forinttól. A 14 év alatti gyerekeknek ingyenes a belépés. Jegyvásárlásért kattintson ide!
Három év alatt bajnok lettél, milyen objektív tényezők miatt emelkedhettél ilyen gyorsan a csúcsra?
Nehéz erre választ adni. Szerintem benne van az a fajta speciális szimulátorozás, amit korábban csináltam, aminek a lényege, hogy nem körözök simán a különféle pályákon, hanem online bajnokságokban másokkal versenyzek. (Norbi szimulátoros kalandjairól, táplálkozásáról, valamint a formabontó edzéseiről itt olvashat részletesen.)
Térjünk vissza a valódi versenykamionodra. 13 000 köbcenti, 1200 lóerő. Mennyit fogyaszt száz kilométeren?
Százon száz litert.
A Forma-1-et követők kívülről fújják, hogy az autósport elitje a fogyasztáscsökkentéssel küzd. Mit gondolsz erről?
Nyilván a hasztalan környezetkárosítás nem jó, emiatt valamilyen korlátokat kell szabni, de a Forma-1-ben látott irány szerintem nem a járható út. Hibás gondolat, hogy egy futam alatt 100 litert használhat fel az a versenyautó, amelynek valójában 120 liter kellene, lehet a környezetet máshogyan is kímélni. A FIA European Truck Racing Championshipben sincsenek a végletekig eleresztve a versenyautók, a 13 000 köbcentis motorokkal meg lehetne etetni 200 litert is, de nyilván vannak korlátok, például van szűkítőnk, ami korlátozza a beszívott levegő mennyiségét. Ez mindenkinek egyforma, könnyen ellenőrizhető, és ehhez a levegőmennyiséghez kell fejleszteni a motort. Az autóversenyzés egyébként sosem lesz környezetkímélő, ahogyan az elektromos autók sem azok.
Idén te nyerted a legtöbb futamot, vezeted a bajnokságot. Ez minek köszönhető?
Jó kérdés… Tavalyhoz képest változott valamennyit a technikai erősorrend a MAN gyári támogatásának kivonulásával. Eddig három lépcső volt a kamionoknál, a B, az A, meg az A+ motor, amiből tavaly mi az A-t használtuk, ami a közép, miközben a 2-3 legnagyobb riválisunk meg az A+-t használta. Nagyon nehezen, de így is nyertünk tavaly, viszont az idei évre nekik két lépcsőt kellett visszalépniük, nekünk meg csak egyet. Érzem, hogy nem olyan jó a motor most, de nagyjából meg tudom autózni azt, amit tavaly, Jochen Hahn és Antonio Albacete már kevésbé tudott hozzászokni ehhez az idézőjelben mondva rossz motorhoz. A Buggyra csapat Freightlineréhez képest viszont mi is visszaestünk, most ők azok, akik rendszeresen meg tudnak szorongatni minket.
Jelenleg ők vezetik a csapatversenyt.
Így van, és az egyéni bajnokság második helyén áll Adam Lacko, Jochen csak a harmadik. Nagyon fontos volt most ez a nyári szünet.
Hétvégén Csehországban versenyeztek, majd szeptemberben a várva várt futamok a hazai közönség előtt, amire – tudom – mindig is vágytál. Mit gondolsz, sokan kimennek majd szurkolni neked?
Hát, megjósolhatatlan.
Nyilván csak a győzelem lesz címvédőként számodra elfogadható eredmény. Babonás vagy?
Nem.
Ültem a kamionodban, és nem láttam sehol benne kabalafigurát, de mégsem hiszem, hogy ne lenne elrejtve benne valahol.
Igazság szerint kaptam pár ajándékot olyan emberektől, akik babonásak, és egy-két ilyen dolog az irántuk érzett tiszteletből valóban bent van az autóban, például egy patkó. Nem miattam kerültek be. Én nem a babonákban hiszek, hanem abban, hogy ha belerakjuk a sok munkát, meg a sok pénzt, akkor jó eredményeink lesznek. Ennyi.