Az 1980-as években több mint 13 ezer busz készült évente az Ikarusnál, a gyárudvarokon egymás hegyén-hátán sorakoztak a vadonatúj 200-as típuscsaládba tartozó buszok. 1984-re az Ikarus a világ negyedik legnagyobb buszgyártójává vált. Ez a siker ugyanakkor nem jött csak úgy magától, a legnagyobb magyar buszgyár ugyanis már az 1950-es évek elejétől folyamatosan fejlesztett, és modelljeivel mindig újabb és újabb piacok meghódítását tűzte ki célul. Az Ikarusnak sok esetben nem okozott gondot az adott ország vagy térség igényeinek megfelelő autóbuszt építeni, ami elsősorban a kiváló szakembergárdának volt köszönhető.
Az Ikarus gyártmányai között azonban több olyan kevésbé ismert típus, prototípus is megtalálható, melyekről napjainkban már csak az igazán lelkes fanatikusok hallottak. Következzen most 10 olyan Ikarus, melyek bár különlegesek voltak, mégis a feledés homályába vesztek.
Ha érdekli az Ikarus története, akkor ezen a linken elmélyülhet benne!
Címlapképünkön az Ikarus 254-es távolsági busz prototípusa látható, erről következzen még néhány fotó,
![10 különleges Ikarus, melyek létezéséről kevesen tudnak 11 | Vezess 10 különleges Ikarus, melyek létezéséről kevesen tudnak 11](https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2016/03/254.jpg)
Egy vélhetően ex-NDK-s változat.
![10 különleges Ikarus, melyek létezéséről kevesen tudnak 12 | Vezess 10 különleges Ikarus, melyek létezéséről kevesen tudnak 12](https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2016/03/ik254_1.jpg)
A 254-es első prototípusát a budapesti Vajdahunyad várában kapták lencsevégre.
![10 különleges Ikarus, melyek létezéséről kevesen tudnak 13 | Vezess 10 különleges Ikarus, melyek létezéséről kevesen tudnak 13](https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2016/03/vezess_254-700x450.jpg)
Az 1977-es nizzai autóbuszkiállításra készített változat.
![10 különleges Ikarus, melyek létezéséről kevesen tudnak 14 | Vezess 10 különleges Ikarus, melyek létezéséről kevesen tudnak 14](https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2016/03/ik_254_halaszbastya.jpg)
Ikarus 254-es a budapesti Halászbástya előtt.
![10 különleges Ikarus, melyek létezéséről kevesen tudnak 15 | Vezess 10 különleges Ikarus, melyek létezéséről kevesen tudnak 15](https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2016/03/ik254_budavar.jpg)
Ikarus 254-es a budapesti Mátyás-templom előtt.
![10 különleges Ikarus, melyek létezéséről kevesen tudnak 16 | Vezess 10 különleges Ikarus, melyek létezéséről kevesen tudnak 16](https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2016/03/ik254_muszerfal.jpg)
Az Ikarus 254-es műszerfala.