A XX. század közepén még komoly mérnöki kutatómunkával próbálták megtalálni a szent grált, az erőforrást, ami leválthatja az alacsony hatásfokú, rengeteg mozgó alkatrészből álló, bonyolúlt belsőégésű motort.

A gázturbina fejlesztése abszolút reális terv volt a hetvenes években, ahogy alkalmazzák ma is például az amerikai M1 Abrams tankokban.

Egyik ilyen útkeresés volt a gázturbina átültetése az repülőgépiparból és ezzel nem csak az amerikaiak próbálkoztak. Az oroszoknál is napirendre került a kérdés, és a fejlesztés egyik eredménye a KrAZ-E260E/2E260E teherautók. A két kísérleti prototípus hosszú fejlesztés eredményeként született meg. A problémát főleg a hajtáslánc többi, gázturbinához kapcsolt eleme adta, a percenkénti 33000-as fordulat nem viselték el az oroszok által próbált kuplung-váltó egységek.

A KrAZ adta az egyik fejlesztési alapot, az erőátvitel részegységeit magyar beszállító gyártotta.

A problémák mellett a konstrukció előnyei vitték előre a projektet. A még esélyes YaMZ-238 dízelmotorhoz képest alacsonyabb tömeg, valamint tisztább működés is a gázturbina mellett szólt. A fejtörést okozó alkatrészeket érdekes módon magyar beszállító gyártotta, az AUTÓKUT Autóipari Kutató és Fejlesztő vállalt terméke azonban több műszaki hibát is okozott a tesztelés közben. Ennek ellenére a KrAZ-E260E 1974-ben 2500 kilométert tett meg és 150 üzemóráig működött, a továbbfejlesztett 2E260E pedig új fülkével, tíz tonna teherbírással, 360 lóerős teljesítménnyel kezdte meg a nyúzópróbákat. Végül mégsem került gyártásba a konstrukció, az évekig csiszolt elgondolás megmaradt mérnöki érdekességnek.

Az első prototípus.

A továbbfejlesztett verzió 1976-ból.