Tavaly írtunk a Csepel D-450N típusú cementszállítójáról, mely a magyar teherautó-gyártás egyik legszebb fejezetének tekinthető. Hozzá képest kissé a múlt ködös homályába vész a Csepel 524.10-es hűtőkocsi, mely a fent említett típushoz hasonlóan nyújtott motorháztetővel készült.
A járművet közepes teherbírású, közúti D450-es alvázára építették. Orrán ott díszelgett a Csepel Autógyár jellegzetes, vörös csillagos emblémája. Ami első látásra szokatlannak tűnhet, az a jókora puttony a kabin mögött. A 6,85 méter hosszú teherautóra ugyanis egy 4,1 méter hosszú, 2,36 méter széles felépítményt terveztek, mellyel a jármű magassága elérte a 3,18 métert. A magasságot persze nem kis mértékben növelte a dupla falú tető.
A hűtőkocsi a képen látható Csepel 450-es alvázára épült. Fotó: Csepel-sziget.hu
Az első
Az első Csepel teherautó 1950. április 3-án készült el. A korabeli fáma szerint Rákosi Mátyás sógornője, Bíró Ferencné, a Csepel Autógyár akkori igazgatója nyomban ki is próbálta a járművet. A vállalat első gyártmányából, a D-350-esből később közel 2 ezer darabot értékesítettek a volt KGST-országokban. Mindez egy több évtizeden átívelő sikertörténetet alapozott meg. A 60-as évekre a gyártó már nemcsak hagyományos, hanem speciális felhasználású változatokat is kínált.
A speciális, dupla falú hűtőfelépítmény szigetelését 150 milliméter vastag, Hungarocell lapokból oldották meg. A 350 kilogrammos, nyugatnémet Escher Wyss gyártmányú, 4 kW-os hűtőegység a felépítmény utaskabin felőli oldalában kapott helyet. Ez az eszköz +30 fokos külső hőmérséklet esetén is képes volt tartani a -20 Celsius-fokos hőmérsékletet a 12 köbméteres raktérrel rendelkező felépítményben. A hűtőegység álló helyzetben is tudott gondoskodni az áruk hűtéséről az elektromotornak köszönhetően, míg menet közben egy, a motorhoz csatlakoztatott hidraulikus hajtás biztosította a hűtőegység generátorának működését.
A Csepel 524.10-es főbb paraméterei.
A hőmérséklet beállítására egy, a kabin belső falára szerelt elektromos kapcsolószekrényben elhelyezett kontrolpanel szolgált. A felépítmény belső oldalfalait, valamint a padlót könnyen tisztítható farácsokkal borították be. A ki- és berakodást egy 1200×1600 milliméteres egyszárnyú, hőszigeteléssel ellátott hátsó ajtón keresztül lehetett végezni. A feljutást segítették a széles lépcsőfokok, melyek alatt praktikusan el tudták helyezni a pótkereket is.
A kényelmes ki-berakodást szolgálták a széles lépcsőfokok és az egyszárnyú ajtó.
A magyar gyártó mérnökei a külső megjelenésre is adtak. A háromfős fülke színe mindenhol, harmonikusan köszön vissza: színre festették többek között a lökhárítót, a teljes felépítményt, illetve a felniket is. A jármű alapvetően exportra készült, prospektusát angolra is lefordították. Hogy mennyit gyártottak belőle, pontosan nem tudni, de ha esetleg a kedves olvasónak van erről információja, akkor feltétlen ossza meg velünk.
Az is fontos kérdés, van-e egyáltalán még belőle működőképes példány? Jó lenne ismét hallani a 100 lóerős, Csepel dízelmotor járását, melyre nem kis feladat hárult, mint mozgásba hozni a 9130 kilogrammos össztömeget. Persze, lehet, hogy ez már utópia.
