Az elmúlt hónapokban a szervezet számos alkalommal hívta fel az ORFK Rendészeti Főigazgatóságának Határrendészeti Főosztálya, illetve a NAV figyelmét a problémára. A belépésre váró kamionok a román és a szerb szakaszon minimum 24 órás, de Záhonynál akár 72 órás várakozásra is kényszerülhetnek. Az MKFE megelégelte a problémát és kisfilmet készített az ukrán határon kialakult állapotokról, mert az illetékes szervek – a szervezetnek küldött válaszai szerint – mindent rendben találtak. A kisfilmet nemrég tették közzé, azóta nagyon sokan megosztották. A videót az MKFE elküldte a NAV-nak, az ORFK-nak és az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak is.

Az egyesület azért forgatott éppen Záhonynál, mert a helyzet ott a legrosszabb. A kamionok az ukrán határnál sokszor a szomszédos állam közútján várakoznak, esetenként 6-8 kilométeres sorban araszolva. Az MKFE arra kérte a hatóságokat, hogy vizsgálják felül a határszolgálati rendet, valamint a határon dolgozók létszámát. Azt is javasolták, hogy a napi létszámot igazítsák a forgalmi igényekhez.

Az MKFE által készített kisfilmből többek között kiderül, hogy a záhonyi – a fuvarozók között „72 órás határként” emlegetett – átkelőnél mindennaposak az erőszakos jelenetek, állandósult a balesetveszély a határ előtti kamionsort előző járművek miatt, a sofőrök pedig arra kényszerülnek, hogy 2-3 napot töltsenek a sorban araszolva, alvás, rendes élelem, mosdás és mellékhelyiség nélkül, megszegve a vezetési és pihenőidőre vonatkozó előírásokat is.

Az esettel kapcsolatban megkérdeztük az MKFE-t is, hogy vajon sikeres volt-e a figyelemfelkeltési akció? A szervezet azt a választ adta, hogy a fuvarozók visszajelzései alapján Záhonynál valamelyest javult a helyzet szerda óta, mert az ukrán oldalon szinte elfogyott a kamionsor. Az MKFE bízik abban, hogy a helyzet állandósul, és az illetékes hatóságok továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak erre a gazdaság- és a magyar fuvarozók versenyképessége szempontjából különösen fontos határszakaszra.