A makócápának semmi köze az alföldi mezővároshoz, de ez nem teszi barátságosabbá. Sőt: a világ egyik legveszélyesebb, leggyorsabban úszó ragadozó cápafajáról van szó. Találóbb név lett volna tehát valami nitrós, széttuningolt sportautónak, de most már nincs mit tenni: egy platós kisteherautót neveztek el róla.
Mondjuk a Toyota Hilux Mako nem átlagos pickup. Elöl 40, hátul 50 milliméterrel emelték meg a futóművét. Az extrém mintázatú terepabroncsokkal szerelt, 18 colos keréktárcsák mögött túlméretes féktárcsákat és acélfonatos fékvezetékkel szerelt nyergeket találunk.
A gyári lökhárítókat leszerelték, és gyanítjuk, legszívesebben semmit nem szereltek volna a helyükre, hiszen ami nincs, az nem tud fennakadni terepen. Így minimalista ütközőket kapott a Hilux, rajtuk masszív vontatószemekkel. A kerékíveket kiszélesítették, oldalt és hátul olyan fellépőt helyeztek el, amit nem üt oda az ember a sziklához.
Annyira komolyan gondolták az offroad képességeket, hogy a vonóhorgot leszerelhetőre tervezték. Az autó hasát masszív fémlemezek óvják az ütésektől. Még az utastér sem maradt változatlan, bár itt beérték a bőrkárpitozással és a vaskos, kis átmérőjű sportkormánnyal. A motorhoz nem nyúltak, de amióta 204 lóerős, 500 Nm-es dízelmotor dörmög az orrban, ez nem is létszükséglet.
A Hilux Mako nem olcsó, 30 százalékos felárát azonban várhatóan sokan kifizetik majd. Európában is volna keletje az autónak, de ne tartsd vissza a lélegzeted: a cápa-pickup nem fogja elhagyni Új-Zélandot, ahol a helyi importőr megbízásából készül, kis szériában. Az autó története is vicces egyébként. A forgalmazó annyira bepöccent azon, hogy a Toyota csak halogatja a Dakar-ralin induló versenyautó alapjaira épülő GR Hilux megvalósítását, hogy úgy döntött: építtet magának (és persze ügyfeleinek) egyet. Lám, milyen jó, hogy nem csupa jámbor, türelmes ember dolgozik a Toyotánál…
