A ’60-as évek végén számtalan cég forgalmazott lánctalpas járműveket, amelyekkel úttalan-utakon lehetett közlekedni. Azonban ezek egyáltalán nem számítottak olcsónak, ezért a Szovjetunió Állami Tervbizottsága, a Gosplan más megoldás után nézett. Felkérték a Jármű- és Motorfejlesztési Tudományos Intézet  (NAMI),  valamint a lánctalpas járműveket gyártó kanadai Foremost céget, hogy állítsanak elő a szovjet piacra olyan teherautókat, amelyek képesek hóban, illetve lápos területeken közlekedni. 

Hozzá kell tenni, a projekt megvalósítását szovjet olaj- és gázipari vállalatok kiváltképpen szorgalmazták, mert szükségük volt egy jóféle szállítójárműre, amit az olajmezőkön is be lehetett vetni. A fejlesztés eredményeképpen született meg az Ural 5920 típusú lánctalpas teherautó, ami a sikeres katonai modell, az Ural-375-ös alvázát és fülkéjét is megkapta. Ennek ellenére a prototípus még nem saját névvel, hanem NAMI-0157BK elnevezéssel debütált 1972-ben a nagyközönség előtt. 

Ezrével rendelték a lánctalpas Ural teherautókat 1

Az első prototípus úgy nézett ki, mint egy levegőben úszó teherautó.

Az újdonság olyannyira az Ural-375-ös főegységeiből építkezett, hogy még a V8-as ZiL-375-ös motorja is tőle származott. Maga a jármű azonban úgy nézett ki, mintha lebegett volna a levegőben. Mindössze két vastag oszloppal csatlakozott a lánctalpakhoz, amelyek mai szemmel szokatlannak tűnő konstrukcióban készültek. A lánctalpak ugyanis egymást átfedő futógörgősorral rendelkeztek (csakúgy mint a német Panther harckocsiknál), a futógörgőkön pedig vastag gumikat alkalmaztak.

Az első prototípus nem volt teljesen tökéletes, ezért készítettek egy javított változatot, amely a NAMI-0157M ( M, mint Modified, azaz módosított) típusszámot viselte. Ennél már a lánctalpakban szimpla futógörgősort, illetve nagyobb átmérőjű futógörgőket használtak. A váltást azzal indokolták, hogy az első változatnak a lánctalpai gyakran elakadtak a fadarabok, illetve felgyülemlett sár miatt. De a szimpla futógörgősoros lánctalp javítása jóval egyszerűbbnek is bizonyult. 

Ezrével rendelték a lánctalpas Ural teherautókat 2

Ural 5920 néven indult el a sorozatgyártása, külföldi prospektusokban is ezen a néven szerepeltették.

A NAMI-0157M teherautóval kapcsolatos tesztek bebizonyították, hogy elérték a fejlesztők a céljukat. Sikerült ugyanis megalkotni egy süppedős, off-road talajon jól közlekedő teherautót, amely jelentős, mintegy 8 tonnás teherbírással rendelkezett. A különleges teherautónak még a 30 százalékos emelkedők sem jelentettek kihívást és akár két méter mély vízben is lehetett vele közlekedni. Természetesen a sima aszfalton is „elment”, ha kellett, de csak 30 km/órás sebességgel lehetett vele haladni szilárd burkolatú úttesten. 

A lánctalpas szovjet teherautó sorozatgyártása 1974-ben indulhatott el immáron Ural 5920 elnevezéssel. Egyes források ugyanakkor csak a ’80-as évek elejére datálják 22,5 tonnás össztömegű jármű szériagyártásának kezdetét. Annyi bizonyos, hogy 1976-1980 között az Ural-gyár 8 ezer darabra kapott megrendelést erre a teherautóra. A szakemberek végül úgy döntöttek, hogy 210 lóerős, Kamaz -740-es  típusú dízelmotorra cserélik a korábbi erőforrást. A modernizált 5920-ból a tervezett mennyiségnél jóval kevesebb, mindössze pár száz darab készült. A korabeli fáma szerint a problémát az okozta, hogy az Ural-gyárat akkortájt teljes mértékben lekötötte a 4320-as és a mezőgazdasági üzemeltetők számára fejlesztett 5557-es szériagyártása.

Ezrével rendelték a lánctalpas Ural teherautókat 3

Lápos, mocsaras területen is lehetett közlekedni vele.

Ezrével rendelték a lánctalpas Ural teherautókat 4

Nem készült belőle annyi, mint amennyit megrendeltek.

Így aztán lánctalpas, Ural főegységekkel rendelkező teherautók gyártását a ’80-as évek végén le is állították. Ma már csak egy érdekes fejezetét képviselik a világ haszonjárműgyártásának. Aztán ki tudja, még az is lehet, hogy egyszer újra feltámad ez a különleges Ural.