1971. december 20-án két darab BKV-fényezésű, vadonatúj autóbusz köré sereglettek az érdeklődők a mátyásföldi Ikarus-gyárnál. Ekkor mutatták be ugyanis hivatalosan a főváros számára készített 260-as, illetve csuklós párjának, a 280-asnak a prototípusát. Előbbit a GA 95-86, utóbbit pedig a GA 95-87 rendszámmal vette állományba a társaság.
A Budapestnek átadott, de Székesfehérvárott összeszerelt első 260-ason 21 ülő- és 76 állóhely volt, hajtásáról Rába-MAN D2156 HM6U típusú, 10 350 cm3-es, padló alá elhelyezett, fekvő elrendezésű, 192 lóerős (141 kW) dízelmotor gondoskodott, amelyhez Praga 2M-70 automata váltó csatlakozott. „Régi vágyunk teljesült ezzel a kocsival. Eltűnt a recsegő, nehézkesen mozgó váltókar, nem kell naponta több ezerszer nyomkodni a kuplungot. Az automata sebességváltó kényelmes, két pedállal vezetünk, csak gáz és fék van” – jegyezte meg az Esti Hírlapnak az új 200-asok kapcsán az egyik BKV-sofőr. Nagyban növelte a vezetési komfortot a hidroszervó kormány, amellyel az autóbuszok a szűk utcákban is könnyebben tudtak kanyarodni. A BKV szakemberei emellett dicsérték a légrugózást, az automatikus fékutánállítót, valamint az automatikus fékerő-szabályozót.
„A 280-as csuklós busz hossza 16 és fél méter. Esetében harmincöt ülőhellyel és 112 állóhellyel számoltak a tervezők. Mikor találkozhatunk a forgalomban is a ma átadott két busszal? A nagyobbik a 12-es vonalára, a kisebbik a 144-es járathoz kerül, ötvenezer kilométert futnak úgynevezett vonalterhelési próbán. Ezalatt módunkban lesz megismerkedni minden előnyükkel, s esetleges változtatásokat is tudunk javasolni” – adta hírül az Esti Hírlap aznapi száma. Az önhordó karosszériával rendelkező csuklós autóbusz hajtásáról – a szóló testvéréhez hasonlóan – egy Rába-MAN D2156 HM6U típusú, 10 350 cm3 hengerűrtartalmú, 192 lóerős dízelmotor gondoskodott, amelyhez egy hidromechanikus Praga 2M-70 típusú automata sebességváltó csatlakozott.
A 280-as budapesti fogadtatása egyértelműen kedvező volt, bár a modell padlómagassága 40 mm-rel nagyobb volt a 180-asénál, a nagyobb felületű ablakok, valamint a szögletes karosszéria miatt az utastér világosabbá és kevésbé szűkös érzetűvé vált. Az azonos méretű ajtóknak köszönhetően a 280-ason az utasáramlás jóval egyenletesebb lett. Az utasoknak a légrugózás miatt nagyobb utazási komfortban volt részük a 280-as fedélzetén. A hidraulikus szervokormány, valamint az „önbeállós”, vagyis a kényszerkormányzott C tengely megkönnyítette az autóbusszal történő manőverezést a szűkebb városi utcákon. A 280-as külső fordulóköre – az 1971-es gyári adatok szerint – 20,8 méter volt. A 180-as modelléhez képest kisebb, 2440 mm-es hátsó túlnyúlás miatt azonban a 280-asnak kisebb volt a farsöprése.
„Akárcsak gyáruk többi gyártmánya, a most átadott autóbuszok is már több nemzetközi kiállításon bebizonyították, hogy elérik a világszínvonalat, kiváló műszaki tulajdonságaik révén alkalmasak a nagyvárosi tömegforgalom lebonyolítására. A gyár a következő hónapokban újabb 10-10-et szállít az új autóbuszokból a Budapesti Közlekedési Vállalatnak” – jegyezte meg az átadó ünnepségen Toldi József, az Ikarus vezérigazgatója. Daczó József, a BKV vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy az új kocsik karbantartását és javítását gyorsabbá és könnyebbé teszi, hogy a karosszéria típuselemei azonosak, ezért az alkatrészellátás is egyszerűbb lesz ezeknél a járműveknél.
A 260&280-as páros születése
Az eredeti tervek szerint a 260-as prototípusának már 1968-ban el kellett volna készülnie. Ezzel szemben csak két évvel később kezdtek el dolgozni az első 260-ason és 280-ason. A szóló és a csuklós változat prototípusa végül az 1971-es Budapesti Nemzetközi Vásáron mutatkozott be, az Autó- és Traktoripar pavilonja mellett, a szabadtéren. A hazai gyártó mindkét modellből 1-1 Volán-sárga változatot állított ki. A fővárosi szereplés után 1971. június 28-án egy 260-as és egy 280-as saját lábon ment Moszkvába, tartós tesztre. Szintén a szóban forgó esztendőben, az őszi lipcsei vásáron aranyéremmel tüntették ki ezeket a típusokat.
Érdekesség, hogy a fővárosnak átadott prototípusok egy-két ponton még eltértek a később sorozatgyártásra szánt változatoktól. Bár a járműveken a klasszikus sötétkék-szürke kéttónusú fényezést alkalmazták, a prototípusokon az ajtókat is kétszínűre fényezték. A később érkező változatoknál azonban már a harmonikaajtókat is szürkére festették. Szintén észrevehető különbség volt, hogy míg az első szériás 260-asok 1/3 részben elhúzható ablakokkal érkeztek a BKV-hoz, addig a későbbiek már 2/3 részben nyitható oldalablakokkal készültek a jobb szellőzés végett. Fontos eltérés volt még, hogy bár a prototípusokon a homlokfalon a két irányjelző között volt egy széles Ikarus felirat, addig a később érkező példányokon már csak a vonalírásos logót tüntették fel.
1973. december 22-én, tehát egy évvel azután, hogy Budapest forgalomba állította az első 260-asát, átadták a BKV-nak az első húsz darab előszériában legyártott Ikarus 260-ast, amelyeket már a közlekedési vállalattól kapott visszajelzések alapján módosítottak. A két vállalat ennek apropóján fejlesztési és együttműködési megállapodást kötött, amelynek keretében a BKV szakemberei a gyártás közben ellenőrzéseket végezhettek, majd a buszok átvételekor teljes körű átvizsgálást és minden jármű esetében egyedi futáspróbát alkalmazhattak. A sors fintora, hogy 260-asoknak egy ideig nem volt szabad hegyi útvonalakon közlekedniük, de 1973 júniusában a KPM Autófelügyelet engedélyezte ezt és rögzítette a jármű típusbizonyítványában.
A BKV a 260-asból 1971 és 1992 között összesen 2385 darabot vásárolt, de 2010-ben használtan is vett néhány darabot ebből a típusból a Hajdú Volántól. A 280-asból pedig 1971 és 1993 között 1680 darabot vásárolt a közlekedési társaság újonnan, 2002-ben pedig szintén használtan szerzett be ebből a típusból a főváros 17 darabot.