A Hennessey az évek során a legkülönfélébb teremtményeinek növesztett extra lábat: a Mammoth 6×6 TRX és a Goliath 6×6 Silverado után most visszalépett a Start mezőre, és újraalkotta az öt évvel ezelőtt felzúdulást okozó VelociRaptor 6×6-ost.
Az új generációs típust értelemszerűen a cég legfrissebb 4×4-es VelociRaptor-átépítése adja, ami a 2022-es modellévre az alap Ford F-150 Raptorhoz hasonlóan hátsó csavarrugókat kapott, de hajtáslánca változatlan maradt. Ez utóbbit módosított szívórendszerrel, nagy térfogatú töltőlevegő-hűtővel, valamint módosított vezérléssel és nemesacél kipufogórendszerrel vadítják meg, 566 lóerőt és 911 Nm nyomatékot csalogatva elő a 3,5 literes V6-os turbómotorból.
Ezután jön a lényeg: a megnyújtott alvázra még egy hajtott tengely kerül. Mindkét hátsó differenciálmű zárható, a kerekek 20 colosak, azokat 37 colos terepabroncsokkal szerelik. A Fox lengéscsillapítókkal feljavított futómű 76 mm-es emelést kap.
Nemcsak az első és hátsó lökhárító egyedi gyártású, hanem a plató is, hiszen ekkorát nem kínál az F-150-eshez a Ford: a hosszabb alvázon 45%-kal hosszabb (167 helyett 240 cm-es) rakfelület fér el.
A 3 éves, 60 ezer kilométeres garanciával kínált VelociRaptor 6×6-ot kész a világ bármely pontjára leszállítani a cég, feltéve, hogy van rá fizetőképes kereslet. Az pedig alighanem lesz, bár 400 ezer dollárért (162 millió Ft) árával teljesítmény/ár arányban ez a Hennessey eddigi legdrágább 6×6-osa: az ezer lóerős Mammoth 6×6 TRX-ért 450 ezer dollárt (182 millió Ft), a 700 lovas Goliath 6×6 Silveradóért 375 ezer dollárt (152 millió Ft) kértek el.
Ezek után már csak egyvalami van hátra: hogy a Hennessey kezelésbe vegye a sportpickupok királyát, a gyárilag is 710 lóerős Ford F-150 Raptor R csúcsmodellt.