Június 23-án, pénteken lezárult egy korszak a BKV történtében. Ezen a napon közlekedtek utoljára a vállalat arculatát évtizedeken keresztül meghatározó sötétkék-szürke fényezésű autóbuszok. Bár ez a színkombináció néhány évtizedig meghatározó volt, a kék szín története még ennél is régebbre nyúlik vissza. Következzen egy kis fővárosi színtörténet!
A Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) hivatalosan 1968. január elsején alakult meg, egészen addig különféle elődvállalatok látták el tömegközlekedési feladatokat a fővárosban. A BKV lényegében ezektől örökölte meg a sötétkék színt, amely már a megalakulása előtt, jóval korábban megjelent az autóbuszokon.
Ez az árnyalat ugyanakkor sosem volt „egyeduralkodó”, mindig valamilyen színárnyalattal együtt került fel a budapesti buszokra. A kéttónusú fényezés gyakorlatilag 1929-ig nyúlik vissza, de mindig az adott korszaktól függött, hogy az ablakok övvonala felett éppen szürke, ezüst vagy vajszínnel kombinálták a sötétkék fényezést. Ahhoz, hogy ideáig eljussunk, komoly és forradalmi változtatásokra volt szükség.
Mindenről döntöttek
1928-ban a főváros teljesen új szabályrendeletet alkotott meg annak érdekében, hogy rendezzék a viszonyokat. Ebben a szabályozásban többek között előírták, hogy a buszok csak a kijelölt útvonalakon, előre meghirdetett menetrend és viteldíjak szerint közlekedhettek. A kulturált közlekedés érdekében megtiltották az éneklést és a lármázást a járműveken, sőt mi több, előírták a buszok megjelenésének egységesítését. 1929-ben lényegében zürichi mintára az akkori Mávag N2-esek, N26-osok, illetve az NI 56-osok már kéttónusú, kék-szürke fényezésben álltak forgalomba.
Ekkortájt azonban több olyan arculati elem is megtalálható volt a buszokon, amelyek évtizedekkel később már a feledés homályába vesztek. Előfordult például, hogy a buszok gumiabroncsainak oldalait fehér festékkel mázolták be, hogy így tudják ellenőrizni, mennyire mennek neki a buszvezetők a padkáknak. Az autóbuszokon emellett sokáig olvasható volt a Cordiatic reklámfelirat is, ami annak köszönhető, hogy ez a cég egy darabig ingyen gyártotta a megállótáblákat a BKV elődje, a SZAÜ számára. Cserébe nemcsak a megállókban, hanem a buszokon is feltűnhetett ez a márkanév.
Néha egy kicsit fekete is volt
Az 1929-es nagy gazdasági világválság a fővárosi buszközlekedést is megrendítette, és a következő években a stabilizáció, valamint a korszerűsítés volt fókuszban. A SZAÜ-t beolvasztották a BSzKRt-be, majd nekiláttak a teljes autóbuszflotta dízelesítésének. Az első, immáron gyárilag is dízelmotoros típus a Mávag N26/36-os volt, amely 1936-ban jelent meg a főváros útjain, hajtásáról a Láng OML 67 típusú, 90 lóerős motorja gondoskodott.
Az újabb beszerzéseknél sem akarták újragondolni a fényezést, ami teljesen érhető, hiszen a második világháborút megelőző időszakban közlekedő autóbuszokhoz jól illeszkedett a zürichi típusú festés. Ezek ugyanis elkülönülő vezetőtérrel és általában orrmotoros kialakítással rendelkeztek. A motorsátort azonban gyakran feketére fényezték, így a kéttónusú fényezés kiegészült egy harmadik árnyalattal.
A trambuszos kialakítású járműveknél értelemszerűen már teljesen elhagyhatták a fekete színt, mivel a motor ezeknél bekerült az első két kerék közé, így ezek a buszok nem csőrös, hanem egyenes homlokfallal rendelkeztek. A trambuszoknál viszont már az ablak övvonala felett lévő vajszínű vagy szürke fényezést az ezüst szín váltotta fel.
Sőt, a magas építésű, de alacsony ablakmagassággal rendelkező autóbuszoknál a későbbiekben még egy plusz, vízszintes ezüst színű sáv is megjelent hosszában, amely egyfelől optikailag kedvezőbben hatott, mert „megnyújtotta” az autóbuszokat, másfelől pedig összhangban állt a járművek oldallemezelésével is.
Jönnek az Ikarus 200-asok
A ’70-es évek elején, az Ikarus 200-as típuscsalád megjelenésével lényegében hosszú évtizedekre pont került a flottaszínnel kapcsolatos viták végére – feltéve ha voltak ilyenek -, de annyi biztos, hogy sokáig nem kellett nagyon variálni. A 200-asok már nem a kályhaezüst fényezést kapták, hanem a sötétkék mellé szürkékre festették a buszokat az övvonal felett. Ezzel párhuzamosan pedig a hosszanti ezüst csíkot is elhagyták, viszont értelemszerűen a 200-asoknál a harmonikaajtókat, majd a bolygóajtókat is szürkére festették.
Ez a színkombináció annyira bevált, hogy még a ’80-as évek végén vásárolt első Lada-lámpás Ikarus 415-ösök is ilyen színben érkeztek a BKV-hoz, de a budai Várban forgalomba állított 521-esnél megengedett magának a BKV némi elhajlást. (Igaz, korábban hasonlóképpen járt el a Várban közlekedő 211-esekkel is, azok megjelenése is eltért a flottaszíntől) A VW-alvázas 521-esek ugyanis halványszürke alapszínnel és kék csíkozással közlekedtek.
A ’90-es évek első felében az Ikarus 435-ös, 405-ösök, valamint 415-ösök beszerzésénél a BKV már új hullámosra vette a figurát. Az autóbuszok homlok- és hátfalán ugyanis megjelent 3-3 különböző árnyalatú zöld csíkokból álló arculati elem. A buszok ajtajai – az üvegtáblák körüli részek – ugyancsak zöld színt kaptak gyárilag. Ez szó szerint üde színfolt volt, de a BKV nem vezette át a 200-asokra ezt a színtervet, így lényegében csak a 400-as családra volt jellemző Budapesten.
Szárnypróbálgatások
A ’90-es évek vége már egyértelműen a szárnypróbálgatások időszaka volt. 1998-ban az Ikarus-gyár 50 darab 280-ast újított fel a BKV számára, amelyek kizárólag a 7-173-as vonalcsoportra kerültek. Éppen ezért egyedi, piros-kék színátmenetes fényezést kaptak, ami jóval figyelemfelkeltőbbnek hatott a hagyományos szürke-sötétkék fényezésnél. Az Ikarus 412-esek ezredforduló utáni megjelenésnél pedig teljesen szakítottak a hagyományos színkombinációval, és az alacsonypadlós, hazai gyártású buszokat világoskék-sötétkék színátmenetes megjelenéssel állították forgalomba. A 412-esek homlokfala kifejezetten barátságosra sikerült, hiszen a lámpák közötti rész világoszöld fényezést kapott.
A 280-asok és a 260-asok felújítása nem állt meg, és a BKV egy időben úgy döntött, hogy a hagyományos helyett immáron az „ezüst nyíl” koncepció szerint születnek újjá, ami azt jelentette, hogy az első tengely fölött, a karosszéria középső részéig egy ezüst színű bevonatot kaptak, feldobva sötétkék-szürke kéttónusú fényezést.
A 2000-es évek végére a BKV járműparkjának megjelenése meglehetősen heterogén lett. Az egy-egy darabos és kis szériás járművek egyedi fényezése lényegében útkeresés volt, de a színátmenetes járművek fényezésének javítása nehézkes és körülményes volt, ráadásul az akkori járműtelepi technológiák miatt nem is volt esztétikusan kivitelezhető.
Szakmai berkekben olvasható vélemények szerint emellett az utcaképnek sem kedvezett, hogy mind az alacsonypadlós, mind pedig a felújításon átesett buszok eltérő flottaszínt kaptak. Nem beszélve a használtan beszerzett buszokról, így például a csuklós Van Hoolokról, amelyek sokáig az eredeti, brüsszeli fényezéssel közlekedtek Budapesten.
A jelenlegi flottaszín megjelenése
A BKK megalakulásával lehetőség nyílt egy egységes budapesti flottaszín bevezetésére. Ezzel kapcsolatban eredetileg háromféle kék alapszínt vizsgáltak, végül az RAL 5015 vált dominánssá. Az első modell, amely ezt az árnyalatot viselte, a VT-Transman által Koppenhágából használtan beszerzett Aabenraa 8500-as autóbusz volt. A típusból 22 darab állt forgalomba Budapesten 2012-ben, de csak rövid ideig vettek részt a fővárosi közösségi közlekedésben.
Még ebben az évben elkészült az első felújított Ikarus 412-es autóbusz is skyblue (égkék) fényezésben, amely eredetileg a BPI-053-as rendszámmal közlekedett. A felújításra szánt autóbuszok ettől a pillanattól kezdve már az előírt skyblue színt kapták meg, az új beszerzésű alacsonypadlós autóbuszoknál pedig alapvető elvárás volt ezen gyári fényezés használata.
2023. június 23-án a BKV nyugdíjazta a sötétkék-szürke fényezést, így ezzel végleg elbúcsúzhatunk egy érától. A közlekedési vállalat azonban úgy döntött, hogy az évtizedes hagyományok ápolása érdekében egy régi színterves Volvo 7700A csuklós buszt megőriz az utókornak, emléket állítva a közlekedéstörténet egy korábbi korszakának.