A gyártó cég szerint még csak prototípusról van szó, de a Burlak tagja járó úgy néz ki, mintha már régóta szériagyártásban készülne. Az, hogy ennyire ráéreztek a tervezői, az annak köszönhető, hogy ezt a monstrumot kifejezetten egyfajta felhasználás igényre fejlesztették ki. A jármű útja ott kezdődik, ahol a hagyományos teherautóké véget ér.

Süppedős, homokos, hótorlaszokkal borított, sáros és sziklás off-road utak leküzdésére tervezték, de az sem baj, ha nincs bejáratott útvonal, mert simán csinál magának. 8×8-as kerékképlete és 750-800 mm-es hasmagassága miatt nem kell attól tartani, hogy lenne olyan szorult helyzet, amiből ne tudna kijönni.

Utasterébe oldalt és hátul lehet felszállni. Bár ehhez nem kis magasságot kell leküzdeni, mert padló szintje két méter magasan van. Az első két tengely felett a legénységi fülke van, amelyben többek között a vezetőülés, az utasülés, valamint ülőpadok kaptak helyet. A hátsó traktusban pedig egy jól felszerelt konyhával, asztallal, ülőpaddal rendelkező társalgó rész van. Az ülőpadok ággyá alakíthatók, így az sem jelent problémát, ha a személyzetnek esetleg a jármű fedélzetén kell tölteni egy-egy éjszakát.

Az újdonság 5 tonnás teherbírással rendelkezik, hajtásáról 170 lóerős Cummins motor gondoskodik, maximális sebessége pedig mostoha terepviszonyok között maximum 70 km/óra lehet. Mivel egy ilyen jármű nem állhat csak úgy be a legközelebbi benzinkútra, éppen ezért úgy tervezték, hogy akár 2500 kilométert is meg tudjon tenni egyetlen egy tankolással.

A Burlak 8×8 jövője még kérdéses, de annyi bizonyos, hogy a Kamaz csontszaggató hidegre tervezett off-road teherautójával is felveszi a versenyt.