A Ford ’60-as évben egészen különleges módon gondolkozott a kamionok jövőjéről. A csőrös nyerges vontatók hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban olyan modellel rukkolt elő, amely buldog kabinnal rendelkezett, amelynél a motor az első két kerék közé volt beépítve. Az amerikai cég szakemberei azonban nem akármilyen hajtást álmodtak meg ennek a különleges gépnek.
A Big Red Gas elnevezésű modellről ugyanis egy dízellel működő gázturbina gondoskodott, amely akkori szinten rendkívül nagy, 600 lóerős teljesítményre volt képes 3080 percenkénti fordulatszám mellett. A Ford Model 705 típusú motor fejlesztése a fáma szerint már az ’50-es években elindult. Ez egyfajta kísérlet volt arra, hogy a helikopterekben, repülőgépekben és egyes harci járművekben alkalmazott technológiát kipróbálják a kamionoknál is.
A Ford 1964-ben mutatta be gázturbinás teherautóját, amely amellett, hogy innovatív hajtást használt, számtalan újítást hozott az aerodinamika terén is. A 13 láb, tehát közel négy méter magas kabin enyhén döntött szélvédővel, illetve teljesen áramvonalas tetőkialakítással rendelkezett. Rendkívüli módon figyeltek arra, hogy a lehető legkisebb legyen a légellenállása. Éppen ezért még fix lépcsők sem voltak a kabin két oldalán. Helyette, beszálláskor egy, az ülés alól kihúzható létrán lehetett felmászni a fülkébe.
A háromtengelyes nyerges vontatóban a vezetőülés mellett egy utasülésnek is jutott hely, így négykezesben is lehetett vele közlekedni. Ténylegesen árufuvarozásra sohasem használták, ellenben bemutatása után az USÁ-ban roadshowra vitték a járművet, így több államban is bemutatkozhatott a nagyközönségnek. A Védelmi Minisztérium számára épített jármű ígéretes próbának bizonyult, mivel készült belőle egy másik példány is, amit már kifejezetten kereskedelmi célokra szántak. Sőt, egy buszba is beépítették a fentebb említett motort.
A kereskedelmi fuvarozásra szánt prototípust végül Ford alkatrészek fuvarozására használták Michigan és Ohio között. Hogy miért nem vált be ez a jármű? Nos, a gázturbina egyfelől túlságosan magas fordulatszámon dolgozott, de az üzemi hőmérséklete is túlságosan magas volt. Étvágya sem volt ideális, ivott mint a kefekötő, mivel 100 kilométeren legalább 100 liternyi üzemanyagot égetett el. Ehhez ráadásul 1000 literes üzemanyagtartályt kellett alkalmazni. Más kérdés persze, hogy a két póttal együtt a szerelvény hossza elérte a 30 métert.
Kétségtelen előnyei között tartozott viszont, hogy kisebb vibrációval és zajjal működött, vagyis kellemesebb munkahely lehetett a sofőr számára. A Big Red Gas végül sohasem került sorozatgyártásra, de a Ford Motor Company azért megtartott belőle legalább egyet, így az utókor is megismerheti, hogy milyennel képzelték el egykoron a márkánál a teherautók jövőjét.
A koncepció egyébként más gyártóknál dolgozó mérnökök fejébe is befészkelte magát. A ’70-es években ugyanis a Chevrolet is épített gázturbinás kamiont (Titan II), amely ráadásul egy halom merész elképzelést is felvonultatott. Ezek közé tartozott például, hogy nem rendelkezett hagyományos kormánnyal.
