A Crosscamp 2019-es alapítása óta készít a Stellantis (régen PSA) csoport furgonjaira épülő lakójárműveket, kempingbuszokat.
A most bemutatott Urban Camper éppen Opel néven fut, és a Zafira közepes hosszúságú, 4,96 méteres verziójára épül. A Crosscamp alapos átalakítást végez: hosszanti sínekkel szerelt, faimitáció padlót, 180 fokban hátra forgató első sori üléseket építenek be a furgonba, jobb hő- és hangszigetelésű üvegeket kap a jármű, a klímaberendezés kétzónás.
Kívül az elősátor, a külső vízmelegítő és egyéb furmányos szerelvények rögzítését megkönnyítő síneket szereltek fel. Az autó magassága is megnőtt, 192-ről 199 centire, ám még így is alatta marad a bűvös kétméteres határnak, így gond nélkül behajthatunk vele mélygarázsokba, felállhatunk kompokra.
A gazdagabban felszerelt Crosscamp Urban Camper Full hosszanti konyhapultot kínál mosogatóval, 10 literes tisztavíz-tartállyal, kétégős gáztűzhelyet 2,8 kg-os palackkal, valamint apró konyhaszekrényt, tárolóhálót és hátul hozzáférhető felső szekrényt a mindenféle konyhai apróságok, étkészletek és evőeszközök elhelyezésére. Áramot négy darab 12 V-os aljzatból vagy három 230 V-os konnektorból vételezhetünk. A felnyitható tető alatt 120 x 200 cm-es ágy és panoráma ablakozás gondoskodik a kellemes álomról, lent 114 x 199 centis a matrac – nem valami széles, de a konyhaszekrény helyet foglal.
A másik verzió a Crosscamp Urban Camper Lite, amely első olvasatra csak modellnevében tér el a három évvel ezelőtt bemutatott Opel Zafira Life Crosscamp Lite modelltől. Hátul kihúzható gázfőző 1,8 kg-os palackkal, a bal oldali tolóajtó mögött elhelyezett, kiemelhető tárolódoboz, 13 literes hűtődoboz helyettesíti a Camper Full modell komplett konyháját. A minimalista berendezésnek előnye is van: míg az emeleti fekvőhely ugyanakkora, lent a konyhapult szélességét is megkapjuk matracban: itt 140 centiméter széles ágy várja a szülőket.