Szintet léphet az önvezetés alkalmazása az európai logisztikában, mert az Iveco bejelentette, hogy sikerült megállapodnia a DSV-vel, a világ egyik vezető logisztikai szolgáltatójával. Ez a cég az otthoni és testápolási cikkeket forgalmazó Drogerie Markt („dm”) alvállalkozója Németországban.
Az egyelőre még kísérleti projektben a legújabb Iveco S-Way nehéz teherbírású teherautót fogják használni hónapokon keresztül, amely fel van szerelve a PlusDrive önvezető rendszerrel. A teszteket a Waghäusel-i DM disztribúciós központ és a Gernsheim-i DSV központ közötti útvonalon fogják végezni. Döntő többségben tehát közúton fognak közlekedni. Érdekesség, hogy az első fázisban az Iveco gépjárművezetői végzik majd a munka oroszlánrészét, de a szükséges képzések után a DSV sofőrjei ülhetnek majd a kormány mögé.
A tesztek során folyamatosan gyűjteni fogják az üzemeltetési adatokat, hogy azokat a DM rendelkezésére bocsáthassák. Az Iveco eddigi tapasztalatai szerint ugyanakkor a félautomata üzemmódban közlekedő Iveco S-Way vontatók fontos előnye, hogy egyfelől csökkentik a sofőrök leterheltségét, emiatt kevésbé fáradnak el, másfelől pedig kevesebb üzemanyagot használnak fel. Vagyis hosszabb távon a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését is elősegítheti a PlusDrive rendszerrel felszerelt teherautók alkalmazása.
Ez az önvezető rendszer ugyanis olyan vezetési feladatokat képes önállóan kezelni, mint például a sávváltás, a teherautó sáv közepén tartása, a dugóban történő araszolás, vagy kapaszkodósávból történő besorolás. Emellett azt is képes kezelni, ha például egy jármű váratlanul „bevág” elé. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy nem teljes önvezetésről van szó, mivel szükség van a gépkocsivezető jelenlétére, és a globális tesztekben részt vevő Iveco S-Way-ekben van kormánykerék, illetve fék- és gázpedál is.
„Számunkra ez egy fontos mérföldkő, mivel az a célunk, hogy megvalósuljon a sorozatgyártásra alkalmas, PlusDrive rendszerrel felszerelt Iveco S-Way sorozatgyártása. A sikeres kísérleti tesztek a Plus, valamint az Iveco együttműködésének a gyümölcse. Nagyon örülünk annak, hogy a DM számára elvégzett fuvarokkal demonstrálhatjuk autonóm vezetési szoftverünk tudását és végső soron megkezdhetjük a sorozatgyártás előkészítését” – jegyezte meg Shawn Kerrigan, a Plus társalapítója.
A közeljövőben várhatóan az Iveco versenytársai is kiveszik majd a részüket az önvezető kamionok tesztjéből Németországban.