A Routemaster igazi ikonná vált az elmúlt évtizedekben. Az egykoron London utcáit koptató típus a világ egyik legismertebb emeletes buszának tekinthető. Nemcsak poszterekről, képekről köszön vissza, de több európai városban – többek között Budapesten is – akadnak belőle olyan példányok, amelyeket kávézókká, vagy éttermekké alakítottak át. A brit főváros 2005-ben búcsúzott tőle, de nemrég egy napra ismét ellepték az utakat. Lássuk, hogyan indult a története!
A Routemastert a London Transport tervezte az ’50-es évek elején, és a nagy múltra visszatekintő Associated Equipment Company, illetve a Park Royal Vehicles gyártotta egészen 1968-ig. A modell tervezése viszonylag sokáig tartott, mert a tervezőcsapattal szemben az volt az elvárás, hogy egy, az addig használtaknál jóval könnyebb, ezáltal gazdaságosabb autóbusz jöjjön létre, amely egyszerűen és olcsón szervizelhető.
Az első Routemastert 1954 szeptemberében mutatták be az Earl’s Commercial Motor kiállításon. A prototípus még 8,38 méter hosszú, 2,44 méter széles és 4,38 méter magas volt. Ez, az ős-Routmaster a sorozatban gyártott modellektől eltérően még hűtőrács nélküli homlokfallal rendelkezett. A motor hűtésigénye miatt azonban 1956-ban áttervezték a homlokfalat, ekkor került fel a hűtőrács, amit 1957-ben az első prototípus is megkapott. Az újdonság több szempontból is eleget tett az elvárásoknak, ugyanis 750 kilogrammal volt könnyebb az AEC RT szériánál, de az ülőhelyek tekintetében is jobbnak bizonyult, hiszen az elődhöz képest nyolccal több utas, szám szerint 64 fő foglalhatott helyet a fedélzetén.
Innovációk a köbön
Jellegét tekintve a Routemaster ugyanakkor egyfajta átmenet volt a hagyományos alvázas, valamint az önhordó kivitel között. Ez volt az első úgynevezett „integrált” autóbusz, amely egy A és egy B acélváz kombinációját jelentette. Előbbi magában foglalta a kormányzást, a mellső felfüggesztést és a motort, utóbbi pedig a teherhordó hátsó tengelyt és a felfüggesztést, a két acélvázat pedig egy alumíniumkarosszéria kapcsolta össze.
Nem ez volt az egyetlen innováció, amit AEC Routemaster felvonultatott. A kisebb tömegű karosszéria mellett első ízben alkalmazták a független kerékfelfüggesztést, a szervokormányt, az automata sebességváltót, valamint a hidraulikus féket. Az autóbusz jellegzetes elemei közé tartozott továbbá az orrban elhelyezett motor, az utastértől leválasztott vezetőállás, valamint a nyitott hátsó peron, amit a távolsági kivitelnél zárható hátsó ajtóval láttak el.
Ezt a Routemastert 1976-ban kapta lencsevégre Urbán Tamás, a londoni Piccadilly Circus-nál. Fotó: Fortepan.hu
Az első fecske
Az első Routemaster 1956. február 8-án állt forgalomba Londonban, a 2-es vonalon, ezt követően 1958-ig még három darab prototípus érkezett a brit fővárosba. Ezek közül kettőt már Leyland-motorokkal szereltek fel, egy pedig távolsági kivitelű volt. A Routmasterekre eleinte a trolibuszok kiváltásának feladata hárult, később pedig a régi autóbuszokat kívánták lecserélni velük. Az első sorozatú Routmastereket RM jelöléssel látták el, de 1961-ben kísérletképpen 24 darab, immáron 9,14 méter hosszú variánst is építettek, amelyek az RML jelölést kapták.
A tesztsorozat néhány évi „próbázás” után sikeresnek bizonyult, ugyanis 1965-ben elkezdődhetett az RML széria sorozatgyártása. Ennek ellenére Londonban a rövidebb, vagyis az RM széria volt többségben, mivel ebből a brit főváros összesen 2123 darabot vásárolt, míg az RML szériából „csak” 524 darabot. A londoni Routemasterek többségében AEC AV590 típusú, 9,6 literes, 115 lóerős (86 kW) dízelmotor dolgozott, amelyhez négysebességes automata váltó csatlakozott.
Bár a legnépszerűbb szériának kétségtelenül az RM és az RML számított, a londoni Green Line megrendelésére készült belőle távolsági kivitelű változat is, amelyeket zárt hátsó résszel szereltek. Az RMC széria 8,38 méter hosszú volt (tehát éppen annyi, mint az RM), ugyanakkor a szellősebb üléskiosztás miatt valamivel kevesebb, 57 ülőhely állt rendelkezésre a fedélzetén. Az RCL pedig 9,12 méter hosszú változatban készült és összesen 65 utasüléssel rendelkezett. Ezek a változatok elektromosan működtethető utasajtóval és félautomata váltóval készültek. Az RCL hajtásáról 11,3 literes AEC AV690 típusú dízelmotor gondoskodott.
Micsoda helyszíneken közlekedtek Routemasterek! A képen a Trafalgar Square és Londoni Nemzeti Galéria látható. A busz előtt pedig Fekete Klári és Takács Zsuzsa manökenek pózolnak. Fotó: Fortepan.hu/Schiffer Pál
Különleges Routemasterek
1962-ben megpróbálkoztak olyan variáns építésével is, amelynél elöl lehetett felszállni. Ez végül kevésbé lett sikeres, de kisebb darabszámban ilyen Routemasterek is készültek az RMF1254 változat alapjaira. 1964-ben, nem sokkal az RML sorozatgyártása előtt az AEC elkezdett dolgozni egy első ajtós, farmotoros változaton is, de azt csak két évvel később tudták befejezni.
A Routemaster FRM1 minden értelemben megelőzte a korát, ugyanis nagyon hasonlított a ma gyártott emeletes buszokra. A jármű teljesen egyenes homlokfallal, letisztult formatervvel, teleüveges harmonikaajtóval rendelkezett. Az AEC ugyanakkor a Leyland és Daimler emeletes buszaira reagálva építette meg a farmotoros autóbuszt, ami az alkatrészeket tekintve közel 60 százalékban azonos volt az eredeti Routemasterrel (9,54 méter hosszú volt).
A FRM1 1967. június 26-án állt forgalomba Londonban, és idővel becenevet is kapott az utazóközönségtől, mivel különleges jellege miatt előszeretettel nevezték „Fruitmasternek”. Az autóbusz ugyanakkor soha sem került szériagyártásba, mert az egyedi tervezésből fakadóan rengetegszer meghibásodott. A prototípust 1983-ban kivonták a forgalomból, majd ezt követően a London Transport Museum gyűjteményébe került.
Búcsú
Az utolsó Routemaster 2005. december 9-én szállított utasokat Londonban a 159-es viszonylaton. A búcsú ellenére a modell máig megőrizte népszerűségét, ugyanis a telefonfülke és a londoni metrótérkép mellett bekerült Nagy-Britannia 10 leghíresebb dizájnikonja közé. Nem csoda, ha sorsa választási kérdés is volt egykoron, London 2008-ban megválasztott főpolgármestere, Boris Johnson ugyanis ígéretet tett arra, hogy új Routemasterek futnak majd a brit fővárosban. A projekt sikeres lett, így 2011 és 2017 között lényegében több mint ezer hibrid-elektromos hajtású New Routemaster állt forgalomba Londonban, amelyek az elődhöz hasonlóan nyílt hátsó peronnal rendelkeztek.
Bizonyos értelemben ugyanakkor a régi Routemasterek dizájnvilága is feltámadt modern köntösben, de nem Angliában, hanem a Macedónia fővárosában, Szkopjében: 2010-ben ugyanis macedón kormány több mint 200 „retrostyle” City Master emeletes buszt rendelt a kínai Yutong vállalattól.
Routemaster-parádé
Július 20-21-én hatalmas felvonulást tartottak London Chiswick elnevezésű negyedében. Az eseményen – amelyet a Routemasters Association szervezett – egészen korai szériás példányok is részt vettek, de látható volt a felvonuláson egy 1984-es gyártású, tehát 40 éves Leyland Titan T1064 típusú emeletes busz is, amely kisebb darabszámban ugyan, de meghódította Londont.
Az eseményről az alábbi linken tekinthető meg több szép, látványos fotó. A Routemasterek örökségén tehát nem fog az idő, a híres, piros londoni buszok valószínűleg még sokáig vissza fognak köszönni a különféle teásdobozokról, ruházati termékekről vagy éppen lakberendezési tárgyakról.
