Ma üres, murvás placc áll az egykori Közlekedési Múzeum helyén Budapesten, a Városligetben. Az épületet még 2017-ben bontották le, aztán az intézmény az Északi Járműjavító épületébe költözött, ideiglenesen.
A múzeum története 1896-ban a Millenium évében kezdődött, a fővárosban. Az akkor még Közlekedésügyi Csarnoknak nevezett épületet Paff Ferenc MÁV-felügyelő tervezte meg. Az új épületet ideiglenes kiállítási helyszínnek szánták, de több intézménnyel együtt átalakult állandó reprezentáció térré. A legimpozánsabb része romantikus-eklektikus stílusban épült. Ennek része volt egy grandiózus kupola, amelynek átmérője 26 m, magassága 67 m volt. 3100 négyzetméteres kiállítóterében a vasút, a közút, a hajózás és vízépítészet, valamint a posta, távbeszélő és táviroda legfontosabb tárgyai kaptak helyet.
A Közlekedési Múzeum hivatalosan 1899. május 1-jén nyílt meg a látogatók előtt. A gyűjteményt fokozatosan gyarapították, időközben a repülés hazai és külföldi gépei, modelljei is helyet kaptak az épületben. A helyhiány azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy bővítésre van szükség. Több terv is született erre, sőt, akadtak olyan elképzelések, amelyek szerint a múzeumot a Műegyetem mellé kellene telepíteni. A pénzhiány és a két világháború azonban meghiúsította ezen elképzeléseket.
A második világháborút követően – két bombatalálat és kisebb-nagyobb pusztítások után – úgy modernizálták az épületet, hogy az a szocialista-realista építészet jegyeit vette fel. Az újjáépítés előtt azonban bő egy évtizedig romosan állt. A korábbi stílus a múlté volt, de szerkezetileg megmaradt a múzeum, sőt, 1987-ben új épületszárnyat is kapott. E sorok írójának a ’90-es évek második felében volt szerencsére többször ellátogatni a patinás intézménybe. Csak úgy, passzióból és érdeklődésből.
Komplex, profi kiállítás
Túlzás nélkül állítható, hogy aki akkoriban átlépte a küszöböt, az teljes képet kaphatott a magyar közlekedés történetéről és fejlődéséről. Emellett pedig megismerhette a múlt és jelen legfontosabb magyar gyártmányait. A kiállítás természetesen nem is kezdődhetett volna máshol, mint a különféle hintók, illetve lóvontatású omnibuszok felvonultatásától. Egy nagyobb csarnokban aztán ezzel párhuzamosan a vasút közlekedés kezdeteit, életnagyságú gőzmozdonyokat, egy komplex, berendezett állomást tekinthetett meg a látogató. Még egy valódi vasúti sorompót is beépítettek.
A már említett eklektikus csarnokban jobbkormányos automobiloktól kezdve a kommunizmus jellemző típusai – GAZ-ok, Volgák, Fiatok, Trabantok na meg persze Ladák is – helyet kaptak. Lehetett látni, mivel közlekedtek a különféle párt funkcionárusok. A ’90-es években „újdonságokkal” bővült a tárlat, mert bekerült az első hazai gyártású Swift, illetve Opel Astra. Az autóba nem lehetett beülni, de cserébe viaszbabák és komplett díszletek segítettek elképzelni, milyen volt a közlekedés és autózás hajdanán.
A kurátorok figyeltek arra, hogy amit nem lehetett élőben kiállítani, arról legalább legyen egy-egy modell. A Budapesten közlekedő buszok és az Ikarus-gyár gyártmányai javarészt így, „miniben” kerültek kiállításra. Magyarázó szövegekkel, mindennel. Egy teljes nap is kevés volt az intézmény tárlatának megtekintésére. Az intézmény felső emeletén még egy nagy terepasztalnak is jutott hely, ahol az aktuálisan használt mozdonyokat, vagonokat lehetett megtekintetni kicsiben, de legalább működés közben. A tetején még egy duplafedeles repülő volt, de repülők nem képezték igazán a tárlat részét, mivel eredetileg nem messze tőle, ugyancsak a Városligetben, a Pecsa mellett volt a Repülőmúzeum.
Autómentők korabeli fényezésben
A Közlekedési Múzeum szülővárosa tehát Budapest volt. Eszméje korokon és kormányzatokon át nyúlt. Senki, soha nem gondolt komolyan arra, hogy egy szántóföld közepén húzzák fel, elvéve ezáltal a milleniumi eszme által életre keltett intézmény maradék méltóságát. A nemrég kihirdetett tervpályázat szerint azonban, Debrecenben, betonszarkofágként, vitorlásokkal épülhet fel az új Közlekedési Múzeum.
