A vak, gyengén- vagy alig látó utasok eddig a járművezetőktől kaptak tájékoztatást egy-egy járatról, a Budapesti Közlekedési Központ 2023-ban elkezdődött fejlesztésének köszönhetően azonban már közlekedési távirányítót is használhatnak. Ennek segítségével a járművek külső hangszóróin keresztül tudják „bemondatni”, hogy a megállókba érkező jármű melyik járat és milyen irányba közlekedik, a megállón kívül pedig elismételtethetik az utastérben a következő megálló hanglejátszását, az átszállási lehetőségeket, forgalmi változásokat és a villamosokon az ajtónyitás irányát is.
A fővárosban közlekedő járművek jelenleg több mint felén már elérhető a szolgáltatás, de a BKK a jövőben valamennyi járműre kiterjeszti ezt a funkciót. A tervek szerint év végéig minden, a fővárosban közlekedő trolin, 2025 végéig pedig minden fővárosi buszon elérhető lesz a technológia – jelentette be a társaság a fogyatékossággal élő emberek világnapja alkalmából.
Úgynevezett VIAR (Visually Impaired – Access Receiver) technológiát, vagyis egységes frekvencián üzemelő jelvevő egységet telepítettek és telepítenek a járművekre. A hangos tájékoztatást a látássérült emberek a már évek óta számukra személyes használatra igényelhető vagy kedvezményes áron megvásárolható közlekedési távirányítóval tudják elindítani.