A Renault Trucks-nál úgy vélik, hogy a márka a sikereit többek között a folyamatos innovációnak, valamint a gazdag technikai örökségének köszönhetik. Különös színezetet ad mindennek, hogy a márka Lyontól nem messze, Bourg-en-Bresse-ben található üzeme idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Ez, az 1964-ben alapított gyáregység élen jár az innovációk alkalmazásában. 2023 óta például itt készülnek a Renault Trucks elektromos teherautói. A jubilálás apropóján a Renault Trucks úgy döntött, hogy a Bourg-en-Bresse-i üzem megnyitja kaput a látogatók előtt.
Érdekesség, hogy magát az üzemet Paul Berliet alapította, aki később a róla elnevezett teherautókkal és autóbuszokkal vált ismertté. Ebben az üzemben alapvetően a távolsági áruszállításra, valamint az építőipari felhasználásra tervezett teherautók készültek. Akkor, amikor Renault Trucks 2001-been a Volvo Csoporthoz csatlakozott, ennek az üzemnek körülbelül kétezer alkalmazottja volt, amivel az egyik legnagyobb munkaadónak számított a régióban.
Legendás típusok
A gyár kapuin az elmúlt időszakban közel egymillió teherautó gördült ki, köztük a Renault Magnum is, amelyből 1990 és 2013 között legalább 130 ezer példány készült. Ezt a modellt nemcsak Európában, de Ausztráliában is ismerték a fuvarozók Mack márkanéven. Több mint tíz éve ebben a gyárban készülnek a távolsági áruszállításra szánt Renault Trucks T-modellek, illetve a C-széria, valamint a K-sorozat tagjai, amelyeket elsősorban az építőipar igényei alapján fejlesztettek ki.
Az üzem vezető szerepet tölt be a körforgásos gazdaság terén, ugyanis az új járművek összeszerelése mellett a használt teherautók átalakítását és felújítását is végzik itt. Ugyanakkor a vontatók merev alvázas teherautókká való átalakítása is történik itt. Az üzem elköteleződését a technikai átalakulás mellett jól mutatja, hogy 2023 végén megindult az E-Tech T és az E-Tech C, vagyis a regionális áruszállításra fejlesztett elektromos vontatók és villanyhajtású építőipari teherautók szériagyártása.
A 120 hektáros területen elterülő gyáregységben a látogatók fogadása érdekében egy turistairoda nyílt meg, így aki szeretné, az személyesen is megtekintheti a dízel, vagy elektromos teherautók gyártását hétfőtől-péntekig, munkanapokon. A gyárlátogatásra az év végéig van lehetőség.
A francia gyártó sikerének kulcsa tehát a gazdag technikai múlt, amely lehetővé teszi, hogy csak és kizárólag kipróbált és bizonyított technikai megoldások kerüljenek korunk legmodernebb nyerges vontatóiba, és merev alvázas teherautóiba.