A Budapesti Közlekedési Központ a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó utasforgalmi igényekhez igazodó közlekedési rendet vezet be, a korábbi évekhez képest több járatot indítva.

Közlekedés december 24-én, szenteste

December 24-én a járatok reggel és napközben a szombati menetrend szerint közlekednek.

Szenteste – a korábbi évekkel megegyezően – a nappali felszíni járatok 15 és 16 óra között indulnak utoljára, azonban a metrók a többi nappali járathoz képest tovább, 18 óráig közlekednek. A külvárosi nagyobb bevásárlóközpontok korábbi zárása miatt a járatok jellemzően 13:30 és 14:30 között térnek be utoljára az áruházakhoz, kivéve a 22-es autóbuszt, amely nappali üzemzárásig érinti azokat.

A nappali járatok üzemzárását követően, 16 és 18 óra között a metrókkal és az éjszakai járatokkal lehet utazni. Bizonyos éjszakai járatok módosított útvonalon közlekednek, hogy csatlakozást biztosítsanak a metrókhoz.

18 óra után – amikor már a metrók nem közlekednek – valamennyi éjszakai autóbuszjárat a teljes útvonalán közlekedik. A Budapest határát átlépő HÉV-vonalak (H5-ös, H6-os, H8-as és H9-es) normál üzemzárásig, késő estig közlekednek, de ritkább követéssel.

Az utolsó metrók az alábbiak szerint indulnak a végállomásaikról:

M1
a Mexikói úttól 18:02-kor indul a Vörösmarty tér felé,
a Vörösmarty tértől 18:15-kor indul a Mexikói út felé.

M2
a Déli pályaudvartól 18:03-kor indul az Örs vezér tere felé,
az Örs vezér terétől 17:58-kor indul a Déli pályaudvar felé.

M3
Újpest-központtól 17:51-kor indul Kőbánya-Kispest felé,
Kőbánya-Kispesttől 17:56-kor indul Újpest-központ felé.

M4
a Keleti pályaudvartól 18:10-kor indul Kelenföld vasútállomás felé,
Kelenföld vasútállomástól 17:57-kor indul a Keleti pályaudvar felé.

A metrókhoz csatlakozó HÉV-vonalak (H5-ös és H8-as vonalak) ezen időszak alatt tavalyhoz képest sűrűbben közlekednek. A H5-ös HÉV 20 percenként, míg a H8-as HÉV 30 percenként indul (utóbbihoz Cinkotán csatlakozik a H9-es HÉV).

16 óra után a metrókkal (18 óráig) és az éjszakai járatokkal lehet utazni, valamint a H5-ös, a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV is közlekedik.

A 100E és a 200E repülőtéri autóbuszok, illetve a 6-os villamos a megszokott módon éjjel-nappal járnak.
A 6-os villamos 16 és 20 óra között 10 percenként, 20 órától 15 percenként közlekedik. A 200E autóbusz 16 óra után 30 percenként közlekedik, a járatok az utolsó metró közlekedése után a Határ út M-től indulnak, és oda érkeznek, csatlakozva a metróhoz és az éjszakai buszokhoz.

Az éjszakai járatok kb. 15:30 és 16 óra között indulnak el, jellemzően az éjszakai időszakhoz hasonló követési időközzel. 16 és 18 óra között a metróközlekedéshez igazodva bizonyos éjszakai járatok módosított útvonalon – a metróhoz csatlakozva, több járat esetében sűrűbben, illetve szóló helyett csuklós busszal – közlekednek.

  • A 914-es autóbusz a Nyugati pályaudvar és Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak, illetve a Határ út és a Dél-pesti autóbuszgarázs között;
  • a 931-es autóbusz az Örs vezér tere és Árpádföld, illetve a Nyugati pályaudvar és Zöldmál között;
  • a 934-es 18 óráig Pesterzsébet és Békásmegyer, utána a munkanapi közlekedési rend szerint csak a Nyugati pályaudvar és Békásmegyer között közlekedik;
  • a 950-es Pestszentimre vasútállomás és a Határ út, illetve Újpest-központ és Rákospalota, Kossuth utca között;
  • a 950A autóbusz Újpest-központ és Rákospalota, Kossuth utca között;
  • a 990-es autóbusz a Normafa és a Deák Ferenc tér, illetve az Örs vezér tere és Rákoskert között.

Az éjszakai autóbuszok közül 16 és 18 óra között több járat többletindulásokkal közlekedik: a 907-es, a 909A, a 923-as, a 956-os, a 973-as, a 979-es és a 979A. A 916-os a budai Várban várható turistaforgalom miatt 16 óra és 21:30 között sűrítve, 5-10 percenként, 21:30 és 23:30 között 15-30 percenként közlekedik.

18:00 után – amikor már a metrók nem közlekednek – valamennyi éjszakai autóbuszjárat a teljes útvonalán és a munkanapi járatsűrűségük szerint közlekedik, de a szabadidős forgalmat segítő többletindulások és járatok szenteste nem közlekednek (a 907A, a 909A, a 914A, a 931A, a 973A és a 979A vonalakon).

A H7-es HÉV 16 óráig közlekedik, a H5-ös, a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV azonban ezután is jár (a H9-es HÉV csak Cinkotáról indul Csömörre). A vonatok indulási időpontjai ide kattintva, az adott járat menetrendi oldalán érhetők el. A BKK arra kéri utasait, hogy ne megszokásból közlekedjenek szenteste.

Közlekedés december 25-én és 26-án, illetve január 1-jén

December 25-én és 26-án, karácsony első és második napján, illetve január 1-jén a nappali járatok ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi rend szerint közlekednek. December 25-én a repülőtér kisebb forgalma miatt a 100E autóbuszok a szokásosnál kicsit ritkább menetrend szerint közlekednek.

Közlekedés a két ünnep között

December 27-én és 28-án a szombati, 29-én pedig a vasárnapi, illetve munkaszüneti napi menetrend lesz érvényben. December 30-án és 31-én az utasforgalom változása és a közúti forgalom jellemző csökkenése miatt a metrók mellett számos villamos-, trolibusz- és autóbuszjárat év végi menetrend szerint közlekedik, a járatok többségén pedig az iskolaszüneti munkanapi menetrend lesz érvényben. Nem közlekedik a kizárólag sűrítőjelleggel bíró 33A és a 81-es járat.

Közlekedés szilveszter éjszaka

December 31-én a megnövekedő utasforgalom miatt már a nappali üzemzárás előtt a megszokottnál sűrűbben közlekednek az alábbi járatok: a 17-es és a 47-es villamos, a 8E, a 85-ös, a 105-ös és a 224-es autóbusz.

December 31-éről január 1-jére virradóan, egész éjjel közlekednek az alábbi járatok:

  • az M1-es, az M2-es, az M3-as és az M4-es metró,
  • a BKK és a MÁV–HÉV együttműködése révén a H5-ös, a H6-os, a H7-es, a H8-as és a H9-es HÉV,
  • a 4-es és a 6-os villamos a Széll Kálmán tér – Corvin negyed között, valamint a 4-es és a 6-os pótlóbuszok a Corvin negyed és a dél-budai végállomások között,
  • a 14-es, a 47-es, az 50-es, az 56A villamosok,
  • a 17-es villamos módosított útvonalon, a Bécsi út / Vörösvári út és a Városház tér között,
  • a 75-ös trolibusz,
  • a 80-as trolibusz meghosszabbított útvonalon, az Örs vezér tere és a Blaha Lujza tér között,
  • az 5-ös és a 8E autóbusz,
  • a 7-es autóbusz módosított útvonalon Újpalota és a Deák Ferenc tér között 7B jelzéssel.

Az éjszakai autóbusz-hálózaton számos járat eltérő menetrend szerint, a metrókhoz és villamosokhoz csatlakozóan jár, ugyanakkor változatlan menetrend szerint közlekednek a reptéri 100E és 200E járatok.

Változik az alábbi éjszakai járatok közlekedése:

  • A 914-es autóbusz sűrűbben jár Újpest-központ és Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak (914B jelzéssel), illetve a Határ út és a Dél-pesti autóbuszgarázs között.
  • A 923-as autóbusz sűrűbben indul Békásmegyer és a Nyugati pályaudvar, illetve a Dél-pesti autóbuszgarázs és a Kálvin tér (923A jelzéssel) között.
  • A 931-es autóbusz sűrítve közlekedik az Örs vezér tere és Árpádföld (931B jelzéssel), illetve a Nyugati pályaudvar és Zöldmál között.
  • A 950-es autóbusz szintén sűrítve jár Pestszentimre vasútállomás és a Ganztelep, Mednyánszky utca (950B jelzéssel), illetve Újpest-központ és Rákospalota, Kossuth utca között.
  • A 973-as autóbusz sűrítve közlekedik Újpalota, Szentmihályi út és a Deák Ferenc tér (973B jelzéssel), illetve a Savoyai Jenő tér és Nagytétény, ipartelep között.
  • A 990-es autóbusz sűrítve közlekedik a Normafa és a Deák Ferenc tér, illetve Rákoskert és az Örs vezér tere (990A jelzéssel) között.
  • A 908-as, a 909-es, a 909A, a 916-os, a 930-as, a 941-es, a 966-os, a 979A, a 999-es autóbuszok keretmenetrendi útvonalukon, de sűrítve közlekednek, továbbá a 916-os járat bővített üzemidővel közlekedik.
  • A 934-es autóbusz sűrítve, bővített üzemidővel a hétköznapi útvonalán, Békásmegyer és a Nyugati pályaudvar között közlekedik.
  • A 901-es és a 918-as autóbusz nagyobb befogadóképességű járművekkel közlekedik.
  • A 956-os autóbusz vonalán sűrítőbuszok közlekednek Hűvösvölgy és Remetekertváros között 956A jelzéssel.
  • A 950A autóbusz rövidített útvonalon, Újpest-központ és Rákospalota, Kossuth utca között közlekedik.
  • A 960-as autóbusz rövidített útvonalon, a Bécsi út / Vörösvári út és Békásmegyer, Újmegyeri tér között közlekedik.
  • A 907A, a 914A, a 931A és a 973A autóbuszok a metrók közlekedése miatt ezen az éjszakán nem közlekednek.
  • A 943-as és a 992-es autóbuszok az egész éjjel közlekedő HÉV-vonalak mellett nem közlekednek.

Közlekedési rend 2025 első napjaiban

Január 2-án és 3-án az iskolaszünetben érvényes munkanapi menetrend lesz érvényben.