Régen is napvilágot láttak olyan koncepciók, amelyek merőben másképpen határozták meg a távolsági autóbuszokat. A fő elképzelés természetesen az utazási komfort növelése volt, ami az USA-ban a nagy távolságok miatt teljesen jogos elvárás volt. Amíg a világ nagy részén dúlt a második világháború, addig az Egyesült Államokban megszületett egy olyan koncepció, ami teljesen újradefiniálta volna a távolsági buszokat.
A tanulmány a francia származású, de már az USA-ban élő és alkotó Raymond Loewyhez köthető, aki később a coca-colás üveg újratervezésével, valamint a GMC PD-4501 Scenicruiser kétszintes busz tervezőjeként vált ismertté. De ne szaladjunk ennyire előre, a szakember a harmincas évek végén készült el merőben új koncepciójával, ami számos új ötletet jelenített meg. A ’40-es évek elején egy háromszintes makett képében öltött testet a Greyhound Experimental #1, rövidebb nevén a GX-1-es.
1944-ben a Greyhound megállapodott a General Motorsszal, valamint a Consolidated Vultee-val két darab prototípus megépítéséről. Még ebben az évben a társaság alelnöke, Orville S. Caesar kérelmet nyújtott be a formaterv és a dizájn levédetésére. Eredetileg hat darab GX-es épült volna, amelyek közül három léghűtéses repülőgépmotorral, három pedig dízelmotorral rendelkezett volna.
A konstrukciót az eredetihez képest jelentős mértékben finomították. Ennek eredményeképpen a busz kétszintessé vált és hátul ikertengelyeket kapott. Fedélzetén 50 ülőhely lett volna elérhető, 9-cel több, mint amekkora utaskapacitással akkortájt a Greyhound autóbuszok bírtak. Meghagyták viszont a magas vezetőállást, valamint a nagy szélvédőt. A sors úgy hozta, hogy egyik cég sem teljesítette a vállalását, ezért 1945-ben a Greyhound Motors&Supply saját maga kezdett bele a busz építésébe.
Miért döntöttek így? Talán azért, mert abban az időben a Greyhound volt Észak-Amerika egyik legnagyobb busztársasága. A kezdeti kísérletek azt igazolták, hogy a konstrukció túlságosan nehéz, ezért úgy határoztak, hogy csak kéttengelyes változatban építik meg. Emellett a repülőgépiparban alkalmazott újításokkal csökkentették az autóbusz önsúlyát. Csak 1947-ben kezdődhettek meg a GX-1-es közúti tesztjei, majd egy évvel később, 1948 áprilisában Clevelandben mutatták be az újdonságot. A GX-1 tehát mai szemmel nézve meglehetősen lassan jutott el a tervezőasztaltól a megvalósításig.
A várt sikert azonban nem hozta meg, ezért ismét alapjaiban kellett újragondolni. Így született meg a következő változat, amit 1949-ben mutattak be hivatalosan. A Greyhound Experimental #2 – The Scenicruisert egyszintes távolsági buszként ismerhette meg az amerikai közönség, amely első ránézésre „másfél emeletes” busznak nézett ki. A GX-2-es már jóval sikeresebb volt, hiszen sorozatgyártásba is került.
