Évek óta, amint az első rügyek kipattannak a Műegyetem Rakparton, a parkolót elözönlik az autósok és a rajongók, hogy közös erővel, mintha pofont adnának a természetnek, köszöntsék a tavaszt. Az autósok környezetbarát gumiégetéssel, a nézők pedig az előbújó rügyek, gallyak letördelésével, valamint az irdatlan mennyiségű műanyaghulladék elszórásával fejelik meg az ünnepet. Talán e nélkül is élmény lenne az esemény, hiszen ez mindig a szezonnyitó versenyek egyike az amatőrök világában.
Nem volt ez másként idén sem. Hosszú téli álmukból ébredtek mind a versenyzők, mind autóik. Előbújtak fűtött garázsaikból, akárcsak a medve a barlangjából, hogy megnézzék, érdemes-e idén is versenyzésre adni a fejüket, vagy inkább visszafeküdjenek még egy időre. Persze mielőtt kigördültek volna a garázsból, a gondos gazdák alaposan mérlegre tették az időjárási viszonyokat és a benzinárakat, majd megfelelő döntést hoztak: irány a rakpart. Legalábbis ezt mutatja a több, mint 160 induló. A „közlekkaros” fiúk saját bevallásuk szerint csak 120 körüli versenyzőre számítottak, emiatt egy idő után már kézzel írt rajtszámokat ragasztgattak az autókra.
A versenyt rendezők legnagyobb örömére kedvet kapott a versenyzéshez a bátortalan szomszéd, a „szervizcsapat” többi tagja, a haver, a friss jogsis barátnő. Egyesek persze ide is körömcipőben és retiküllel érkeztek meg, így köszöntvén a rügyfakadást és a férfitársadalmat. Nem sejtették, hogy a férfiak ilyenkor csak az autókra koncentrálnak, a későbbiekben pedig mit sem törődnek azzal, ha az illető hölgy lábfájásra, vagy fázásra hivatkozva két óra múlva haza akar menni.
Ők az „elsőversenyes” lányok, akiket lovagjuk az autóversenyzés szempontjából holt szezonnak tekinthető téli hónapokban szedett föl. Nem baj, mennek ezek a honleányok még az Esztergom Ralira és az év többi versenyére, oda már felöltözve és sportcipőben. A fázás egyébként nem meglepő a rakparton, minden évben erős a szél, sokszor eső fogadja a látogatókat. A rendszeres szurkolók már havas futamot is láthattak, de idén a sors kegyes volt és sütött a nap. A szél persze fújt, de ne legyünk telhetetlenek.
Akik reggel nézőként indultak el otthonról, hozzátartozójuk sikerein vagy épp kudarcain felbuzdulva beneveztek. Így pár percre Janikának érezhették magukat, amihez tökéletes mester is akadt azon a vasárnapon, Gerencsér Titi személyében.
A nevezés egyébként a hasonló versenyek gyakorlatának megfelelően 3000 forintba került. A szervezés színvonala hozta az elvárhatót, ezzel nem is szokott baj lenni, leendő közlekedésmérnökeinknek köszönhetően. Idén a jó időnek hála mintha több néző lett volna, akik persze nagy lelkesedésükben gyakran figyelmen kívül hagyták a kordonszalagot.
Talán megzavarodtak a lelkes, de nem túl gyakorlott szpíker felszólításaitól, aki hol a szalagon kívülre, hol azon belülre utasította a népet, mindenkire rábízva a szabad értelmezést. Nem kellett viszont azzal fenyegetőzniük, mint a korábbi években, hogy leállítják a versenyt, ha a nézők nem hagyják el a pályát. Lehet, hogy kevesebben voltak a balhés elemek, vagy fegyelmezettebbek lettünk és rájöttünk, hogy nem olyan jó poén, a testi épségünkkel játszanunk. Nem az a menő, aki meg tudja érinteni az éppen csapató Zsiguli hátulját vagy húsz centiről beszívja az égett gumi szagát.
Nem is a szervezéssel szoktak elégedetlenek lenni a pilóták, abban már nagy rutint szereztek a rendezők. A pálya nyomvonala okoz gondot. A rakparti verseny többek között bonyolult pályáival szerzett magának hírnevet. Versenyző körökben akár egész évben társasági téma, és állandó nevetés forrásává válhat, hogy melyik spann hogyan tévesztett pályát, és mutatott be a jégkorcsolyában alkalmazott szabadprogramot a pálya nyomvonala helyett.
Van, akinek még úgy sem sikerül, ha beül mellé egy navigátor. Ilyen indulók bőséggel akadtak most is, főleg az első futamban. Alig volt, aki ne kapott volna időbüntetést pályatévesztés miatt. Persze a szervezők egy nem túl nagy parkolóból csak ilyen cifra módon tudtak egy elfogadható hosszúságú pályát kihozni. A jobbak még így is 42-50 másodperc alatt teljesítették, ami jócskán elmarad a szlalomok átlag másfél-két perces pályahosszától.
A versenyen láthattunk ismerősöket, így kint voltak Ladájukkal a Turcsik testvérek, vagy Trabantjával Ledényi Béla. Farkas Zoltán most nem a megszokott fekete M3-as BMW-vel, hanem a családi kategóriás Volkswagennel indult, akárcsak barátja, Orosz Tamás, aki szintén otthon hagyta az ismerős fekete XR2-es Fiestát. Persze nem hiányozhatott Kalbantner Géza sem, aki most is a közönségdíjat nyert, hatalmas tapsok és ovációk formájában kifjezve. Elég viccesre sikerült és a közönségnek is tetszett, amikor az egyik hordó helyére beállt egy Michelin-babának öltözött ember és Géza Ladájával köröket írt le körülötte. Jó ötlet és reklámnak sem utolsó húzás.
Az idén két dolog hiányzott, az egyikért kár, a másikért nem. A két futam közötti szünetben néha motorosok szokták szórakoztatni a közönséget, megtörve a gumiégetések Ladás egyeduralmát. Nem voltak híres versenyzők sem, akik húszadszorra is megkísérlik bemutatni nekünk, hogyan kell végigmenni tökéletesen a pályán, fittyet hányva arra a tényre, hogy autójuk nem erre a versenyfajtára lett kitalálva, és a pálya a Trabantok számára ideális. Ilyenkor két dolog történhet: a néző vagy csalódik kedvencében, mert önhibáján kívül sem tud úgy végigmenni, hogy ne vinne el vagy hat bóját, vagy örül, mert ezek az autók hangosak, durrognak, és lángcsóva jön a kipufogójukból. A versenyző számára viszont jó reklám, a szervezőnek jó műsor és dicsőség, hogy ilyen híres sztárokat is fel tud vonultatni. Szerencsére idén a hírességek nem vitték túlzásba a szereplést.
Voltak viszont híres versenyzők helyett ügyes és kevésbé ügyes médiasztárok, akik egy vadiúj, szalonból kihozott piros Corollával zúgattak végig a pályán. Megkímélt, keveset futott tesztautó most jelentős kedvezménnyel! Biztos, hogy kitalálnák, ki volt az egyik, ezért nem csigázok tovább senkit: a Csigakettes műsorvezetője, Gajdos Tamás. Hiányoltuk is, hogy a másik kereskedelmi tévé becsületét megvédje mondjuk Palik László. Ehelyett a Duna TV-t képviselő Réz Gábortól kellett vereséget szenvedni Tamásnak.
A várva-várt gumiégetés persze most sem maradhatott el. De ki is várta? Ja, igen. Azok a Ladások és BMW-sek, akiknek van arra gumijuk és szívük, hogy ilyennek kitegyék az autóikat. Nem hiszem, hogy ez lenne a motor számára a tavaszi tisztítókúra. Nem baj, legalább lesz mit bütykölni otthon, a nézőknek meg lesz mit lemosni az arcukról, és kimosni a ruháikból, bár szerintem a tüdőben is kimutatható lesz az égett gumipor.
A verseny összességében színvonalasra sikerült, az időnek és a szervezőknek köszönhetően, akik jövő tavasszal újra várnak mindenkit a Műegyetem elé.
Kalbantner Géza videó. 7 mega, de megéri kivárni – és most már működik is!!!
