Speed Kupa a Bécsi úton
Kora reggel még reménykedtünk a javulásban, de később le kellett tennünk eme hiú ábrándról. A mostoha körülmények ellenére csaknem ötven nevezést regisztráltak a rendezők, és persze a szurkolótáborok, a komálósok is végigázták a futamot. A gyalogos pályabejárás sem a megszokott volt, hiszen erre csak a legelvetemültebbek vállalkoztak a zuhogó esőben.

A pálya adottságai is igencsak átalakultak. A változó terepszint miatt (ami egyébként ennek a helyszínnek a sajátossága, és sokkal jobb, mint a sík területű szlalomok) rengeteg vízátfolyás és tócsa nehezítette a pilóták dolgát. Persze a sárga keramit burkolatot vétek lenne nem említeni, ami még szárazon is iszonyatos, most vizesen meg pláne. Csak kipróbálva lehet meggyőződni róla, szavakban felesleges is leírni. Bár sokan készültek slick gumikkal, volt olyan versenyző, aki a rajt előtt mégis átszerelt utcai garnitúrára.

Az első kör kicsit döcögve haladt, lehet, hogy az eső miatt a nézők is türelmetlenebbek voltak a szokásosnál, de tényleg örökkévalóságnak tűntek az autók közti szünetek. A csúszós aszfalt aztán tizedelte az indulókat rendesen, akadtak szerencsésebbek, akik kisebb fénysérüléssel megúszták a kalandot, de felniből mindenesetre sok fogyott. Össze lehetett vetni melyik gyártó terméke ellenállóbb. Egy kis Corsa hátsó Momo felnijéből például jó féltenyérnyi kitört, mégis tartotta a guminyomást és a tulaj szerint nem is ütött a kerék. Azért az autó futóműve már nem volt ilyen derűlátó.

A keramiton a legtöbben hykomat üzemmódban „hajtottak” (ez volt a célravezetőbb), a bevállalós versenyzők pedig nem győztek gépészkedni, hogy megfogják az elszabadult ménest. Itt jött ki igazán a vezetői tudás, hiszen a szárazon leglátványosabban hajtó Ladások legtöbbje, ésszel ugyan, de mérnöki pontossággal tudott lassú tempóban is bródszájdolni.

Persze sokan rendezték át a pálya felső szakaszát a túlzott tempó miatt. Pont ebéd utánra fejeződött be az első futam, pihenő nélkül indult is a második, ami már sokkal pörgőbben zajlott. Közben az átázott tagokat lehetett szárítani a tanpálya aulájában, kora délutánra az intenzívebb használattól a tea-automata csődöt mondott, és már a forró csokit sem volt hajlandó felszolgálni. A mellette álló hideg üdítősre meg ugyebár senki sem vágyott ilyen állapotban. Kisebb klubdélután alakult ki, mentek a sztorizgatások, ki, hol, hogyan, melyik kanyarban…

Már itt, az amatőr szinten is felütötte fejét a „gumiháború”. Persze nem kell ölre menő küzdelemre gondolni, ugyanis szerintem még senkit sem fenyeget egy nagy gumigyártó multi szponzorszerződése, de lassan már akkora a sürgés-forgás az autók körül, hogy azt hinné az ember, itt mindenki hivatásos. Biztos sokan vannak, akik hónapokat spórolnak a versenypapucsokra, de ha már versenyzésre adta a fejét az ember, akkor megpróbálja minél profibban csinálni, nemde?

Az eredményhirdetésre hat óra körül került sor, a szokásos kategóriák első három helyezettje szorongathatott jól megérdemelt kupát és kapott „bajnoki” pontokat a kupasorozatban. Ha minden jól megy, a hosszas kihagyás után, ősszel újra sűrűsödnek az autós szlalom versenyek, reméljük nem ilyen náthás időben.