A nevezési zárlat határideje március 8. volt, mely napon mi is feladtuk nevezési lapunkat a szervezőknek azzal a reménnyel, hogy az első áprilisi hétvégén ott lehetünk életünk első Junior versenyén. Az autónk – mely abszolút nem nevezhető gyakori típusnak a versenypályákon – még finoman szólva sem volt versenykész a nevezés utolsó időpontjáig. De hitünk töretlen volt abban, hogy 4 hét alatt el tudunk készülni a még szükséges néhány „apró”
átalakítással. Hogy mik voltak ezek?
Nos, komplett hátsó futómű csere, komplett fék csere (teljesen új fékcsövezéssel), első futómű felújítás Ray gátlókkal és némi féltengely karbantartással fűszerezve, benzintank átalakítás (gyári helyről beköltözött a csomagtartóba), teljes benzincső rendszer csere, utas- és csomagtér lángmentes lelemezelése, üléskonzolok és ülések beszerelése teljesen új rögzítési helyek kialakításával, övek befűzése, utolsó villamossági simítások (ez gyakorlatilag egy komplett átkábelezés végső aktusa volt),a verseny előtti csütörtökön egy teljes kuplungszett csere, pénteken karburátor csere, persze csak azért, hogy ne unatkozzunk.
Minimalizált alvási idővel, és rengeteg segítséggel az autó elkészült péntek délután kb. 1 óra körül. Az időpontból adódóan mindenki fantáziájára bízom, hogy elképzelje mennyi lehetősségünk volt kipróbálni a kocsit. Péntek délután összepakolás rohamtempóban majd este 8 körül indulás Egerbe (szigorúan lábon!). Az út során minden rendben volt, – csak a kilométeróra mondta fel a szolgálatot – így izgalommal telve, de mégis nyugodtan alhattunk el szállásunkon.
Izgalommal telve, hiszen párosunk joggal nevezhető a leginkább kezdő brigádnak. Az én (pilóta Dávid) ralis múltamat az jelentette, hogy 2002-ben két Rally Túra versenyen navigálhattam – Nattán Gyurinak egy fekete Gti Suzukiban -, míg a Társ (navigátor Dávid) eddig pár rally-sprint versenyen diktálta az itinert. Együtt pedig a versenyt megelőzően egy métert sem mentünk, pláne nem az utolsó pillanatban elkészült „Sárga Villámmal”.
Szombaton reggel az adminisztratív és technikai átvétel is zökkenőmentesen zajlott, így délben már vidáman tartottunk a pályák felé. Verpelét és Egerszalók között négyszer, a Bükkszék-Terpes szakaszon pedig háromszor mentünk végig. A pályák tetszettek, bár az már első pillanatban nyilvánvalóvá vált, hogy bármilyen eredmény elérésének álmát elhessegethetjük, hiszen a csoporton belül (F2) is jelentős lóerő hátrányunknak nem kedveztek a hosszú egyenesek és sima kanyarok. De hát a célunk nem is helyezés elérése volt.
Meg szerettük volna ismerni az autót, magunkat, és a kocsihoz képest is óvatos, tanulós tempóban lehetőleg célba kívántunk érni. Este versenyzői eligazítás (ez jópofa volt!), majd közös itiner tisztázás, és alvás. Persze a versenydrukk miatt nem tudtunk igazán mélyen szunyálni. „Álmomban többször végignavigáltam a gyorsaságikat, annyira rájárt az agyam a következő napra!”
Eljött a vasárnap, számunkra a nagy nap! Reggel érezhetően feszült izgalommal bújtunk overáljainkba, ragadtuk meg sisakjainkat, és indultunk a parc ferméhez. (Eddig tisztára, mint a nagyok ) Rajt. Szervizpark. Minden rendben, autó etapon szépen dolgozik. Boldog mosollyal nyugtázzuk, a másik is repes az örömtől. Kis izgalmat mindössze az okozott, hogy bent maradtunk egy távolsági busz mögött, és mivel ezt az etap útvonalat szombaton nem lehetett bejárni, kissé aggódni kezdtünk, nehogy kikéssünk életünk első gyorsa előtt.
Aztán minden megoldódott, pár perccel később már ott álltunk a startban. Kalap a fejen, kesztyű a kézen (Köszi Geri!), átbeszélő bekapcsolva, szolid izgalom a szívben, és a gondolat a fejben: végre, ez a pillanat is elérkezett.
Több év álmodozás, rengeteg kemény munkaóra után itt lehetünk. (Tudom, ezek kisé szentimentális gondolatok, de hazudik az, aki azt mondja, hogy a mi helyzetünkben ez vele másként lenne.) Visszaszámlálás, és már repülünk is. Végsebességünket hamar elérve, a mezőnyhöz képest nem túl nagy tempóban fűzögetjük a sima balokat, jobbokat. Nagy féktávok, de a gyakorlatilag gyári fékekkel egyelőre ennyi vállalható.
Az autó jó, bár huncut, mert bal kanyarokban, terhelésen folyamatosan dobálja ki a másodikat, és emiatt nem túl nagy az öröm. Így ott is vesztünk a lendületből, ahol egyedüli esélyünk lenne tartani a tempót a többiekkel (Persze mindezt értsd a technikánk adta lehetőségek határain belül!). Toljuk, tologatjuk, egy J3 után picit megúszik, de sikerül fogni. Kocsin belül nagy a boldogság, ilyet is tudunk. Haladunk hát tovább, ahogy tudunk. B6 visszafordító, egy picit sok a tempó – és szerintem bele is hibáztam – úgyhogy a padkáról kell visszaevickélni, persze a kettest kidobja. Megoldjuk, cél, beértünk.
Elsőre nem volt rossz (érzésnek pedig mennyei). Sajnos csak a beíró után szembesülünk a ténnyel, hogy Helter Ádámék a Starlet-tel utolértek, és a figyelmetlenségem miatt a pálya vége felé nem mehették a saját tempójukat. Ezért itt is elnézésüket kérem!
Jó, megyünk tovább, minden rendben, második gyors, számomra a kettő közül a szimpatikusabb. Rajt. Végig haladunk minden különösebb malőr nélkül, és érzem, hogy a következő körökben hol tudunk magunkhoz képest javítani. Jó lesz, nagyon jó lesz! Beérünk.
Nem is rossz! Kategória harmadik helyen állunk, és ezen a gyorson jobbat mentünk két kupás Suzukinál, egy kocka Ladánál és két Samaránál. Az előző gyors árokjárása miatt az autó a bal elején kicsit zörög, de minden O.K. Etap. (Egerszalók elág – Tarnaszentmária, boldog vagyok, hogy itt nem kell versenyeznünk, mert a pálya az horror!)
Sirok belterület, az autó elkezd rángatni, megáll. Áll, áll majd pár perc elteltével elindul, ballag 500 métert, majd újra az előző sztori. Az angyalát, ez így nem volna jó! Nézzük, nem kap elég benzint. Tankban még jócskán van anyag, de a nyomás az AC után elveszik. Gyűrögetjük a csövet, alámászunk, hátha alul sérült valami, sehogy nem jó. Még rápróbálunk egy-két ilyen 500 méteres szakaszra, de hamar kiderül, így nem lehet haladni. Sirok és Egerbakta között az út harmadánál állunk, még van 8 percünk és 17 kilométerünk, hogy beérjünk a szervizpark előtti IE-be, de be kell látnunk, ez most nem fog menni. Ülünk az időközben eleredt esőben, majd negyedóra csendes elmélkedés után telefon Hubinak: Feladjuk A legnagyobb lelki terror ilyenkor, hogy rávegye magát az ember a lemondó nyilatkozat kitöltésére.
Kötélvégen vissza a szervizparkba, majd a szállásra, összepakolás, irány haza. Vontatás a 3-as úton, hála Istennek minden rendben. Itthon az autót este még megnézzük; jár mint a kisangyal, benzinből nincs hiány (Ezek után mondja valaki, hogy ez nem LÁNY autó!) Egy hét pihenés, majd azután szétszedjük. Ráérünk, mert Fehérvár nekünk egyéb okok miatt biztosan kimarad. De Veszprémre, ha minden jól megy lesz új kipufogó, karburátor szívósorral, jó hengerfej, okos fékek, féltengelyek, úgyhogy reszkethet az F2! (azért annyira mégse)
Összességében nézve nekünk felejthetetlen élmény volt Egerben lenni, versenyezni – ha csak keveset is -, tanulni, látni, okosodni, és tapasztalatot gyűjteni. Lelkesedésünk töretlen, sajnos ez az anyagi forrásainkra már kevésbé igaz, de azon vagyunk, hogy Veszprémben mindenképpen indulhassunk!
A nézőkról : Soha életemben nem gondoltam volna, hogy ilyen fogadtatásban lesz részünk. Már a parc fermé előtti matricázáskor többen odajöttek, hogy bele szabad nézni, volt akivel telefonszámot is cseréltünk (később ez jól is jött, hiszen pont meg lett örökítve a balos visszafordítós malőrünk, előre is köszi a videóanyagot!). Mind a gyorsokon, mind az etap útvonalakon rengetegen integettek, dudáltak érkezésünkkor, amikor beestünk egyből rohantak az emberek a domboldalról, de szerencsére lendületből ki is tudtunk jönni.
Az időellenőrzőn is odajöttek páran, amikor gyalogosan leadtuk a lemondó nyilatkozatot és a menetleveleket, hogy mi történt, miért nem megyünk tovább? Pedig soha sem találkoztunk személyesen velük. Szóval nagyon jó érzés volt mindkettőnknek. Eddig csak üres beszédnek tűnt az, hogy a nézők is inspirálnak, de megtapasztalva be kell látni teljes mértékben igaz.
Itt szeretnénk megragadni a lehetőséget, hogy megköszönjük Józsinak, Sz. Gyurinak, Petinek, Gerinek, Viktornak, Tominak, és az egész Papp Autószerviznek, azt a rengeteg segítséget, ami lehetővé tette, hogy megtegyük az első lépést egy remélhetőleg igen hosszú úton. Otinak pedig külön köszönet a szerviz parkban nyújtott „gyorssegélyért”!
