Colin McRae visszatér
Szeptember 15-18. között a Brit Ralin Colin McRae fogja vezetni a Skoda csapat egyik versenyautóját. A csehek egy igazi veterán csapattal állnak rajthoz, hiszen Armin Schwarz ül a másik autóban és mindketten túl vannak már 100 világbajnoki futamukon.

[bekkep]McRae-nek ez lesz 144. VB-s versenye, amiből 25 alkalommal álhatott a dobogó legfelső fokán. A 37 éves sztár 1995-ben világbajnok lett a Subarunál, ezzel ő Nagy-Britannia első rali világbajnoka.

2003-ban ugyanezen a futamon búcsúzott a skót pilóta, aki azóta is szeretett volna visszatérni a világbajnokságba, ám nem talált megfelelő csapatot. Tavaly már tesztelte a Fabia WRC-t aszfalton a Katalán futam előtt, de versenyen nem indult vele.

Az utóbbi két évben a Nissan csapatot erősítette a Dakar Ralin, ahol az első évben egy szakaszt nyert és 20-ikként zárt, majd tavaly már két szakaszgyőzelem után a vezető helyről esett ki. McRae jelenleg pártfogoltja, a világbajnokság Super 1600-as mezőnyében sikeresen szereplő Chris Meeke karrierjét egyengeti.

[bekkep]A hatalmas bukásairól McCrash-nek becézett versenyző 1994-ben, 1995-ben és 1997-ben is győzött hazai versenyén, ahol a bevállalóssága is kellett a sikerhez, hiszen a köd miatt gyakran csak a navigátor információiban bízva, vakon autóztak a versenyzők.

McRae egyébként ékes példája a motorsportba fektetett pénzek megtérülésének, mert a Subaru eladásai Nagy-Britanniában az ő sikereivel nőttek meg.

A rajongók nem csak McRae szereplésének örülhetnek, hanem navigátorának, aki ismét Nicky Grist lesz. Ők a kezdetektől együtt versenyeztek a 2003-as Új-Zéland Raliig, amikor is végképp összevesztek. Grist volt a navigátorok élharcosa abban a tekintetben, hogy mindenütt hangsúlyozta, ez egy páros sport, azaz rajtuk ugyanannyira múlik a győzelem, mint a pilótán.