Minden bizonnyal a Spykerhez kapcsolódó arab befektetők is hozzájárultak ahhoz, a cég könnyebb tereppel is megbirkózó, bivalyerős motorral felszerelt négykerék-hajtású járművet építsen. Teljes egészében kézimunkával készült a jármű alumínium karosszériája, de a belső térben sem találni kommersz, tömeggyártott alkatrészeket.
Utastere négy embernek kínál tágas, luxuskivitelű, repülőgépek pilótafülkéjét idéző berendezéssel felszerelt belsőt, amelyhez hasonló, repülőgépek műszereire hajazó elemeket első ízben az 1919-es Spyker Aerocoque-be épített a holland gyár.
A korábbi modellekben szolgáló motorok mind a Volkswagen cégcsoporttól érkeztek, nincs ez másképpen most sem. Eddig az Audi erőforrásai voltak a befutók, így a W12-es 6.0 literes, eredetileg 450, de a Spykernél 500 lóerősre izmosított motor is tőlük származik.
Az 1895 kilogrammos négyajtós autó, tömege és méretei ellenére is megőrizte az elődök sportos jellegét, hiszen öt másodperc elegendő számára, hogy elérje a 100 km/órás sebességet. Csúcssebessége 295 km/óra, amivel sok igazi, nála sokkal könnyebb sportautót is maga mögé utasít. Hatfokozatú automatikus sebességváltója Forma-1-es autókéhoz hasonló kapcsolókkal a kormányról is vezérelhető.
A D12 Peking-to-Paris elődjének az 1903-ban épített Spyker 60 HP-t tekinti a gyár, amely korának első hathengeres, állandó négykerék-hajtással felvértezett versenyautója volt. Névválasztása is a régi időket idézi, az egyik legfárasztóbb verseny, az 1907-es Peking-Párizs tiszteletére kapta ezt a nevet a jármű, amely gyártásáig 2007 végéig kell várni.
