Az április 25-én és 26-án kétnapos, országos razziát tartott a rendőrség, miután Magyarország vállalta, hogy 2010-ig 30 százalékkal csökkenti a halálos balesetek számát. A mostani akcióban elsősorban a gyorshajtók kiszűrésén dolgoztak. Az összes megyében a nap 24 óráján keresztül több mint 130 traffipaxszal vadásztak a gyorshajtókra.
Az eredmény elég megrázó: összesen 3393-an lépték túl a megengedett sebességhatárt; közülük 3029-en személyautóval, 284-en teherautóval, 62-en motorral, sőt volt 7 autóbusz is a gyorshajtók között. A Független Hírügynökség cikkéből kiderül, hogy 11 taxist is lebuktatott a traffipax.
Annak ellenére sokan megszegték a sebességhatárokat, hogy a rendőrség jó előre bejelentette az akciót. Kiemelkedő szabályszegések is előfordultak, valaki például Miskolc és Sajószentpéter között 60 helyett 132-vel, egy másik utós Tokajon 40 helyett 106-tal száguldott, de olyan is előfordult, hogy egy teherautót a 70-es táblánál 147 kilométeres sebességgel fényképeztek le.
Az M1-es és M7-es autópályákon felállított fix kamerákkal 250 gyorshajtót szűrtek ki az akció két napján. Egy kaposvári férfi egy nap alatt kétszer is belefutott a traffipaxos rendőrökbe, autójával mindkét esetben jelentősen túllépve a sebességhatárt.
A statisztikák azt mutatják, hogy a magyar sofőrök túl gyorsan vezetnek. 2004-ben több mint 1100 ember halt meg az utakon, 2005-ben ez a szám ugyan némileg csökkent, tavaly azonban minden eddiginél többen, 1304-en haltak meg közlekedési balesetben. A balesetek 82 százalékát a gyorshajtás okozza, Magyarországon ennek mindennap van áldozata.
Forrás: Független Hírügynökség