Világviszonylatban 2020-ig mintegy évi 24 százalékkal nő majd az úgynevezett nagyon olcsó autók (Ultra-Low-Cost-Cars ULCC) iránti kereslet, s akkorra már 16 milliót lehet majd eladni belőlük. Ezen modellek legnagyobb piaca India és Délkelet-Ázsia lesz, állítja egy kutatás.

Jelenleg ezen a területen egy új mobilitásra vágyó generáció alakul. Indiában 2005-ben 391 milliós volt az ULCC-k potenciális vevőköre, ez 2020-ra 628 millióra emelkedik. Persze mindez nagyban függ attól, valójában mennyire lesz olcsó az autó, amelyet nem szabad az európai normákhoz mérni.

A kutatás szerint az ár valahol 2000 és 4000 dollár között lehet, minél olcsóbb, annál többen veszik majd meg.

Nem az egyféléből sokat elv a nyerő, ugyanis a tanulmány szerint mindenképpen szükséges kombi és pickup változat is. A vásárlócsalogatásánál nemcsak az ár, hanem a fenntartási költségek, így az üzemanyag-fogyasztás is döntő. Az ideális motor egy háromhengeres, körülbelül 450 köbcentis benzines, 30 lóerős teljesítménnyel és négyfokozatú manuális váltóval.

Nagyon fontos, hogy a robusztus felépítésű autót egyszerű műhelyben szervizelhessék, sőt a tulajdonos maga is megjavíthassa. A belső kialakítását a funkció határozza meg, kormány, ülések és biztonsági övek kellenek bele.