2000-ben készített utoljára hagyományos luxusmodellt a Renault, akkor búcsúzott a Safrane, amely most visszatért. Időközben a tehetős Renault-vásárlók az extravagáns Avantime vagy az egyterű Vel Satis közül választhattak.

Az új Safrane azonban már egész más vonalat képvisel. Lényegében egy kissé átalakított Samsung SM5, amely pedig nem más, mint egy módosított Nissan Maxima. Ez meg is látszik az autón, hiszen külsőleg senki nem sorolná a Renault-családhoz, egyedül a márkajelzés árulkodó.

Visszatért a Renault Safrane 1
Visszatért a Renault Safrane 19


Egyelőre nem tervezi a Renault, hogy ezzel az autóval hódítsa meg az európai piacot, ezt a kocsit a Közel-Keletre szánják. Később azonban elképzelhetőnek tartjuk egy ilyen modell megjelenését, hiszen a Renault Koleos is egy Samsung-típus átalakításából született. Sőt, ahogy a korábbi Safrane, ez sem igazi lépcsős hátú, sokkal inkább egy ferdehátú szedán.  

Kétféle motorral kezdik az autó értékesítését, 2,3 literes V6-os, illetve 2,0 literes négyhengeres, amelyekhez automata váltó kapcsolódik. Számtalan kényelmi és biztonsági extrával látták el az új Safrane-t, amely ugyanúgy Dél-Koreában készül, mint a Samsung-változat.