A játék véget ért! |
Játék időtartalma: január 26. – február 2. de. 10:30
Vetítés időpontja: február 3. este 8 óra. A helyszínről a nyerteseket e-mailben értesítjük. Sorsolás: február 2. A nyerteseket e-mailben értesítettük. |
A filmről
A szállító harmadik, lélegzetelállító epizódjában Frank Martin arra kényszerül, hogy Leonyid Vasziljev, az ukrán környezetvédelmi ügynökség fejének elrabolt lányát, Valentinát eljuttassa Marseille-ből Stuttgarton és Budapesten át egészen a Fekete-tenger partján fekvő Odesszáig.
Bár Tarconi felügyelő ott segít, ahol tud, Franknek nem egyszer gyűlik meg a baja saját megbízóival, Vasziljev ügynökeivel és a mindennek ellenszegülő Valentinával. Annak ellenére, hogy eleinte legszívesebben megfojtanák egymást, Frank és Valentina végül egymásra talál, miközben egyik őrült helyzettől a másikig sodródnak.
A történet
Egy nemzetközi hulladékkezelő vállalat, az EcoCorp Ukrajnában készül felállítani új telephelyét. Annak érdekében, hogy a veszélyes hulladékok beszállítását és lerakását elkezdhessék, meg kell szerezniük Leonyid Vasziljev környezetvédelmi miniszter engedélyét. Mindenre elszánt környezetvédelmi aktivistaként Leonyid azonban nem hajlandó engedélyezni, hogy kapzsi üzletemberek szemeteljék tele országát. A nemleges választ hallva az EcoCorp felbérli Jonas Johnsont, a Delta Force ex-ügynökét, hogy találja meg a módját annak, hogy kényszeríthetné ki a miniszter aláírását.
Johnson nem riad vissza a törvénytelen módszerektől: hogy megzsarolja Vasziljevet, hogy elrabolja lányát, Valentinát. Az a terve, hogy foglyát folyamatosan mozgásban tartja, hogy a miniszternek esélye se legyen kiszabadítania őt. Megpróbálja felbérelni Frank Martint (Jason Statham) a fogoly szállítására, ám Franknek elege van a piszkos melóból, ellenben beajánlja egyik barátját, aki szerinte biztosan szívesen elvállalná a küldetést.
Frank barátja, Malcolm be is adja a derekát, ám hamarosan kudarcot vall, és ezzel alá is írja halálos ítéletét. Johnson emberei rálőnek, s a sebesült férfi autójával Frank házában köt ki – Valentinával az anyósülésen. Mikor Frank megpróbálja kimenteni Valentinát, valaki leüti hátulról, s mire magához tér, Johnson egy bombát erősít a csuklójára, így a Szállító kénytelen elvégezni a küldetést, amit soha nem akart…
Eredeti cím: Transporter 3
Szereplők: Jason Statham, Natalya Rudakova, Robert Knepper, François Berléand
Rendező: Olivier Megaton
Forgatókönyv: Luc Besson, Robert Mark Kamen
Fényképezte: Giovanni Fiore Coltellacci
Vágta: Camille Delamarre, Carlo Rizzo
Zene: Alexandre Azaria
A film weboldala
Hossza: 100 perc
Korhatár: 16
Országos bemutató: 2009. február 5.
Marseille: Újra az úton
Frank Martin visszavonult volna? A rajongók szerint ez kizárt. De hasonlóképp gondolkodnak azok a bűnözők is, akik úgy döntenek, hogy visszacitálják a játékba, ha akarja, ha nem.
Ha egy olyan fickóval hoz össze a sors, mint Johnson (Robert Knepper), akkor az általában mellékes, hogy te mit szeretnél. Így aztán mikor Martin egy bombával felspécizett karkötőt talál a csuklóján, kiderül, hogy nem mehet 20 méternél messzebb az autójától, különben felrobban. Ez elég jó ok arra, hogy Odessza felé vegye az irányt, kocsijában a „csomaggal”: egy fiatal és felelőtlen orosz nővel, Valentinával, akivel nem könnyű megtalálni a közös nevezőt.
„A harmadik rész legnagyobb újítása az, hogy Frank ezúttal tényleg halálos veszélyben van” mondja Olivier Megaton rendező. „Életében először szembesül hasonlóan félelmetes ellenféllel, s életében először esik szerelembe is, melynek hatására még nagyobb veszélynek teszi ki magát. Mikor nem volt érzelmi kötődése, olyan volt, mint egy gép. Mivel szerelmes, sokkal sebezhetőbb. Hagyja, hogy érzelmei irányítsák, és nem tudja feláldozni Valentinát, csak hogy a saját bőrét mentse. A tét sokkal nagyobb, ezáltal a figura új dimenzióval bővült és ez egy nagyszerű akciófilmhez teremt kitűnő alapot.”
München: Statham kész a feladatra
A harcjeleneteket az a Corey Yuen koreografálta, aki már dolgozott Jet Lível és Jackie Channal, mielőtt Hollywoodba ment volna, ahol olyan filmeken dolgozott, mint a Halálos fegyver 4, X-Men 2, A szállító 1-2. és A sárkány csókja. Oliviier Megaton így nyilatkozott az élő legendáról: „Az volt a célkitűzése, hogy a film egyetlen jelenete se emlékeztessen arra a tizenöt filmre, amely meghatározó volt karrierjében. Mindig próbálok nulláról indulni és onnan felépíteni azt a jelenetet, amit le akarok forgatni. Az volt a cél, hogy a sorozat új vizekre evezzen. Például a garázsban játszódó jelenetben ugyan Jason minden kezébe eső szerszámot felhasznál a verekedéshez, mégsem emlékeztet Jackie Chan stílusára.”
Egy bizonyos jelenet, melyben Statham egy „vetkőzős verekedést” ad elő, lehetővé tette Megatonak, hogy fitogtassa sztárjának hibátlan izomzatát, aki a forgatás előtt szigorú diétán vett részt. „Tavaly keményen dolgozott azért, hogy kivételes alakra tegyen szert. A súlyveszteség hatására arcéle markánsabbá vált, ezzel a színész megjelenése karizmatikusabb lett. Természetesen megpróbáltuk a maximumot kihozni alkatából. A vetkőzős jelenet lényege az volt, hogy Valentina lássa, hogy Frank nem csak egyszerű bunyós. Nem csak kitűnő harcos, de álomszép testtel bír, s ez az, ami először megragadja a lány figyelmét. Az csak természetes, hogy ezzel a nőnemű nézők is így lesznek.”
Szintén nagyon élvezetes jelenet a Frank és Johnson közötti filmvégi leszámolás, a film gerincét jelentő izgalmas sakkjátszma végjátéka. „Meg akartam bizonyosodni arról, hogy a harcban Frank végre emberére talált” mondja Robert Knepper, „hogy fennálljon a lehetősége annak, hogy Franket akár meg is ölhetik, hogy ez a harc olyan, mintha két gladiátor feszülne egymásnak. Nagyszerű érzés volt az a tudat, hogy a koreográfiát Corey végzi, ezért ez a harc több lesz egyszerű bunyónál, nem csak az izmok, de az elmék is megküzdenek egymással, s az egészet keleti filozófia itatja át. Évekkel ezelőtt tai chiztem, s emlékszem, hogy állatok mozgáskultúráján alapult, és újra meg újra eszembe jutott az imádkozó sáska, hogy mozog, hogy támad. A harcjelenetek nagyját meg tudtam csinálni, de volt egy mozdulatsor, amire azt mondtam Corey-nak: „Ehhez kaszkadőr kell.” Azt hiszem, két nap alatt vettük fel s végső harcot, és az ember ilyenkor megsérült, de ugyanakkor felvillanyozó érzés, ugyanis olyan, mintha egész nap az olimpián lennél.”
Budapest: Kapcsold az ötödik sebességet!
A szállító első két részének hatalmas sikerét követően – több mint 1,5 millió látogató Franciaországban, több mint 50 millió dolláros bevétel világszerte – a harmadik résznek még magasabbra kellett emelnie a tétet akciójelenetek terén. Olivier Megaton így jellemezné ezeket: „A szállító 1-2-ben egy-egy kiemelkedő jelenetet leszámítva az akciók 30-40 másodpercig tartanak. Azóta a Bourne-trilógia és Tony Scott Dominója sokkal magasabb sebességre kapcsoltak. A költségvetésünk ugyan kisebb volt, de követnünk kellett ezeket a filmeket, sőt, megmutatni, hogy akár többre is képesek vagyunk. Lehet, hogy nincs 75 millió eurónk, de tele vagyunk ötletekkel!”
Az embert próbáló forgatási tempó, amely 2008. februárjától júliusig tartott, A szállító 3. számára hihetetlen kaszkadőrjeleneteket, üldözéseket és harcokat prezentált, Frank Martinnak pedig lélegzetvételnyi pihenést sem engedélyezett.
Hogy ne szaladjanak túl sem a költségvetésen, sem a forgatási menetrenden, a stáb bevetette titkos fegyverét, Jonathan Delerue (Hitman) precíz sztoribordjai formájában. „Az akciójelenetek száma miatt nem engedhettük meg magunkat, hogy elpazaroljuk az időt a forgatási helyszíneken, szóval létfontosságú volt, hogy mindenki pontosan tudja, mi a teendője. Végül aztán minden, ami a filmben látható, az eredeti vázlatokon is létezett.”
A kaszkadőrmutatványok levezényléséhez egy másik szakértőt hívtak meg a projecthez: Rémi Julienne korábban már részt vett hat Bond mozi, Belmondo legtöbb filmje és legutóbb A Da Vinci kód forgatásán.A rendező szerint „Rémivel az volt a célunk, hogy annyira innovatívak legyünk, amennyire csak lehet, s ne használjunk olyan megoldásokat, melyek bármelyik korábbi filmjében már felbukkantak. Valamennyi autós üldözést valós sebességgel vettünk fel, modellek nélkül, hogy elkapjuk az események ritmusát és fizikáját.” A legtöbb modern akciófilmmel ellentétben arra törekedtek, hogy minél kevesebbszer forduljanak CG-hez: a legtöbb kaszkadőrmutatványt eredeti helyszíneken vették fel. „Ezért kellett új ötletekkel előállnunk. Hogy ugrassunk át a vonatra egy autóval, hogy a jármű ne törjön össze. Hogy szánkázzon le egy teherautó oldalán? Minden nap újabb és újabb kihívással szembesültünk, s a megoldásokat nem ritkán a helyszínen álmodtuk meg. Emiatt volt rendkívül szórakoztató és izgalmas a forgatás” – mondja Olivier Megaton.
A legtöbb üldözéses jelenetet úgy komponáltak meg, mintha szimfóniák lennének. Volt itt minden: átalakított karosszéria, nagykockázatú helikopteres filmezés és még egy speciális quadot is összeraktak, hogy azzal száguldozzanak Marseille utcáin.
Odessza: Új arcok
Mint a sorozat első két részében, Frank (Jason Statham) ismét találkozik Tarconival (Francois Berléand). Az egyetlen francia színész a stábban természetesen örömmel találkozott brit cimborájával: „Ahányszor csak találkoztunk, mindig meglapogattuk egymást.” Berléand már a forgatás megkezdése előtt tisztában volt azzal, milyen stresszel jár majd számára ez a film: „Az első néhány nap mindig kőkemény munkával telik, ugyanis az angolom meglehetősen gyenge, s az ember nem ugyanúgy játszik egy idegen nyelven, mint az anyanyelvén. Nem ugyanazokat a szavakat kell kihangsúlyozni. Szóval néhány napig együtt kell dolgoznom egy nyelvoktatóval, s ezek azok a napok, amikor tényleg meg vagyok szeppenve a forgatáson.”
A szállító 3-ban természetesen új arcok is felbukkannak: a gonosztevőt az a Robert Knepper játssza, akit az egész világ T-Bagként ismer A szökés című sorozatból, s nem rég a Hitman című hasonszőrű filmben is felbukkant. „Az a fantasztikus Robert Knepperben” meséli Olivier Megaton, „hogy – a nyilvánvaló karizmáján túl – minden lépését, minden egyes kimondott szövegét aprólékosan kidolgozza. Ha olyan szerencsés vagy, hogy egy ilyen kaliberű színésszel dolgozhatsz, akkor a részletek is fontossá válnak. Számos különböző manírt kipróbált, hogy létrehozza ezt a figurát, akit nem lehet kihozni a sodrából. Megmutattam neki A fülke című filmet, és azt mondtam neki, különösen arra figyeljen, hogy Kiefer Sutherland mennyire nyugodtan, kiegyensúlyozottan beszél Colin Farrell karakteréhez, miközben szabályosan tönkreteszi a fickó életét. Egy ilyen fantasztikus színésszel szemben játszva Jason Stathamnek is fel kellett kötni a gatyáját. Emlékszem arra a napra, mikor először álltak szemtől szemben egymással. Jason azonnal érezte, hogy Robert mellett új szintre kell helyeznie a játékot, s ennek megfelelően reagált.”
Pontosan, Robert Knepper már felkészülés közben sem hagy semmit a véletlenre: „Minél bonyolultabb egy karakter, annál jobban érdekel. Néhány évvel ezelőtt, amikor még színi iskolába jártam, volt egy nagyszerű tanárom, Bill Esper, aki azt mondta: „Nem úgy játszol el egy doktort, mint egy doktort, és egy rosszfiút sem úgy játszol el, mint egy rosszfiút, hanem úgy, mint egy jófiút”. Úgy kell hozzáállnod a szerephez, hogy a figurádnak szent meggyőződése, hogy helyesen cselekszik. Ha valami olyasmit cselekszel, ami szerinted rossz, akkor egy idő után nem leszel képes együtt élni a tudattal. És ezek a fickók egy egész életet leélnek úgy, hogy nem akarnak meghalni. Magukban úgy érzik, teljesen jogosan cselekszenek. Ugyanakkor ez a fickó elegáns megjelenésű és hisz abban, amit csinál. A piszkos munkát nem neki találták ki. Természetesen megteszi, ha nincs más választása, de inkább más megoldás után kutat. Úgy képzeltem el, hogy a figura egy tipikus unalmas kertvárosban nőtt fel valahol Amerikában és érezte, hogy van valami benne, ami hamarosan arra kényszeríti majd, hogy maga mögött hagyja ezt a kisvárost. Valószínűleg a Harvardon vagy a Yale-en szerzett diplomát, nagyon művelt és szofisztikált. Mikor a Hitmant forgattuk, mindig Putin járt a fejemben, ezúttal egy fickó, egy diplomata, aki az amerikai kormánynak dolgozott, Irakba ment rendet tenni, s mikor leszállt a gépről, úgy nézett ki, mint egy üzletember – csak úgy, mint Johnson a filmben. Szép öltönyben volt, úgy festett, mint aki indul az elnökválasztáson. Szerintem szívesebben beszélgetne veled egy antik könyvről, semmint lövöldözne rád.”
Natalya Rudakova, azaz Sasha némi feminin szálat visz a film maszkulin világába. Luc Besson szúrta ki őt, ahogy New York utcáin sétált: A szállító 3. az első filmje: „Az utcán sétáltam, mikor találkoztam Luckel, aki azt mondta, vegyek néhány színi órát. Így is tettem. Jól sikerült a dolog. Ezt követően elmentem erre a meghallgatásra. Ez volt az első alkalom, hogy kamerák előtt szerepeltem, szóval remegtem, mint a nyárfalevél.” Olivier a karakter frissességét szerette volna viszontlátni a vásznon, spontánnak képzelte el Valentinát, akiről azt mondta, hogy „Frank tökéletes ellentéte. A percnek él. Ha egy kezdő színésszel dolgozol, az olyan, mintha egy kisgyerekkel dolgoznál, kinek szakmai érintetlensége az egyik legfontosabb tulajdonsága.” „Valentina imádja az életet” teszi hozzá a színésznő. „Teljesen meg van őrülve, mint sok mai nő. Egyetlen női szereplőként spontanitást visz a filmbe, megfűszerezi azt. Olyan, mint egy vulkán. Nélküle unalmas lenne a film, nem igaz?”
Mit jelent önnek A szállító sorozat?
Számomra a széria valahol a Drágán add az életed és James Bond között helyezkedik el, még ha narratív struktúrája inkább emlékeztet John McTiernan víziójára egy szeretni való főhőssel, aki a humor és a komolykodás határmezsgyéjén ingázik és aki folyton folyvást lehetetlen szituációkba keveredik. A rendelkezésünkre álló forrásokból képesek voltunk bebizonyítani azt, hogy egy francia filmes cég is képes létrehozni egy olyan mozifilmes sorozatot, melynek főhősét az emberek a szívükbe zárják.
Hogy közelítette meg a karakter és a sorozat fejlődését a harmadik epizódban?
Az első film magán viselte a kilencvenes évek végének szokásos stílusjegyeit: hősének szellemesnek kellett lennie, aki folyton viccelődik. A folytatás inkább hasonlított Tony Scott Tűzben edzett férfijára, mivel a szituáció sokkal drámaibb. A harmadik epizódban már a Drágán add az életed világában járunk, mivel a hős maga is fogollyá válik a történetben. Most először van igazán nagy veszélyben. Mondhatni, most érkezett felnőttkorba – mi több, még szerelembe is esik -, de ezúttal a gonosztevők is sokkal földhözragadtabbak. Robert Kneppernek hála ebben a filmben a sematikus rosszfiú helyett egy teljesen új gonoszt ismerhetünk meg.
Hogy álltak hozzá Jason Stathammel a figura új oldalához?
Természetesen először némi ellenállásba ütközött a dolog, hisz Jason meglehetősen határozott elképzelésekkel bírt a karakterről, de aztán meggyőztem, hogy új jellemvonása csöppet sem csökkent a figura értékein, végül a forgatás során közösen rendkívül erőteljes dialógusokat dolgoztunk ki. Jason ösztönös színész, akivel a forgatás során lehet sok új dolgot, aspektust felfedezni. Szerintem ő lesz az új Bruce Willis. Ugyanolyan karizmatikus, mint ő. És ehhez még csak ki sem kell nyitnia a száját: a tekintete valamennyi szükséges érzést képes továbbítani.
Új rendezőként mi volt a legnagyobb kihívás, amivel szembesült?
Ez több volt, mint kihívás: ez egy egészestés küldetés volt! Ha az ember elolvassa A szállító 3. forgatókönyvét, azonnal szembesül azzal, hogy az akciójelenetek mennyisége megháromszorozódott. A Bourne trilógia teljes egészében átalakította az új évezred akciófilmjeivel szemben támasztott elvárásokat, szóval ezzel a filmünkkel be kellett bizonyítanunk, hogy képesek vagyunk versenyre kelni Hollywooddal.
Okozott-e nyomást az, hogy már korábban megrajzolt karakterekkel kellett dolgoznia?
Olyan ez, mint a képregényfigurák esete: az ember jól elszórakozik a sztereotípiával, miközben megpróbál valami újat hozzátenni a figurához. Például úgy döntöttünk, hogy Frank megjelenése valószerűbb lesz. Általában nagyon ügyelek a díszletekre és a jelmezekre és úgy éreztem, a figurának stílusosabb megjelenésre van szüksége. Jason Statham a film kedvéért elég sokat fogyott. Élesebb vonásainak köszönhetőbben sokkal fizikálisabb a megjelenése és ezért érdemes volt megvenni azokat a Dior öltönyöket. Francois Berléand, a film komikus mellékszereplőjével kapcsolatban is hasonlóan jártunk el: ő egy igazi különc, aki egy öreg Renault-val száguldozik keresztül Európán, de elhagytuk a bermudanadrágot és a hawaii inget, hogy némi realizmust kölcsönözzünk a figurának.
Érezni lehet, milyen nagy kedvvel nyúlt olyan zsánerelemekhez, mint a lövöldözések és az autós üldözések…
Igen, rengeteget újítottunk az üldözéseken, kaszkadőrmutatványokon, melyeket mind valós sebességgel és számos különböző és speciális szögből vettünk fel. Az volt a célunk, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a modernizálás és a tradíciók megőrzése között. Példának okáért ugyan nem változtathattunk az előző epizódok harcmodorán, de megtaláltuk a módját annak, hogy újszerűen vegyük filmre őket. A garázsjelenetet például steadycammel rögzítettük, hogy elkapjuk a karakter hozzáállását és fejlődését. Anélkül, hogy felrúgtuk volna a Cory Yuen által lefektetett stílusjegyeket, sikerült vegyítenünk a modernizmust a kínai koreográfia költői jellegével.
Egyetért azzal, hogy ez a típusú akciófilm – ahogy Guillermo Del Toro jellemezte a Hellboy-t – olyan, mint egy hatalmas gyakorlópálya?
Nincs annál nyitottabb és empirikusabb munka, mint filmet rendezni. Elképesztő szűklátókörűségről tanúskodna, ha valaki három játékfilm és tizenöt rövidfilm után kijelentené, hogy mindent megtanult, amit a mesterségről tudni kell. Nem kontrollálhatod az időjárást, valamennyi emberedet, a költségvetést: minden egyes filmforgatáson tanulhatsz valami újat. Másképp fogalmazva: igen, én is úgy vélem, hogy ez a film kitűnő gyakorlópálya, főleg speciális effektusok terén. Az az előnye annak, ha megbízott rendező vagy, hogy megszabadulhatsz néhány kötöttségtől, különösen a történetírástól, ami rengeteg időt elvesz. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezned arról, hogy a történet és a karakter honnan jött, miközben mondanod is kell róluk valami újat. Szóval a forgatáson rengeteget tanul az ember, nagyon kemény, ugyanakkor nagyon élvezetes is. Nem telik el úgy nap, hogy valaki meg ne keresne a stábból azzal, hogy mennyire unatkozik, mióta vége a forgatásnak!
Hogy kerültél ebbe a filmbe?
Csak sétálgattam az utcán, mikor találkoztam Luc-kel, aki azt mondta, vegyek néhány színi órát. Így is tettem. Kiderült, hogy egész jó vagyok, ezért elkezdtem érdeklődni a színészet után, s mikor volt ez a meghallgatás, elmentem rá és megnyertem a szerepet.
És mindezt úgy, hogy New Yorkban sétálgattál?
Igen, épp munkába tartottam. Fodrászként dolgoztam. Sétáltam az utcán, mikor Luc asszisztense leszólított és arra kért, igyak meg velük egy csésze teát. Luc azt mondta, próbáljam ki magamat és ezzel felkeltette az érdeklődésemet.
Ez az első filmed?
Igen. Ez az első alkalom… Nos, volt néhány órám, ahol rájöhettem, hogy ezt akarom csinálni, úgyhogy ez igazán izgalmas munka volt.
Gyerekkorodban nem szerettél volna színésznő lenni?
Soha nem álmodoztam arról, hogy színésznő leszek, soha nem gondoltam rá, de ha adódik egy lehetőség, hogy kipróbálj valami újat, akkor azt nem szabad elszalasztani? Mikor kipróbáltam magam, nem volt célkitűzésem, egyszerűen csak próbálkoztam, és a tanárok azt mondták, van bennem potenciál. Először is nagyon izgalmas volt beleképzelnem magamat ennek a figurának a bőrébe, nagyon érdekes élmény volt, de korábban soha nem gondoltam volna, hogy ezt fogom csinálni.
Hallottál Luc Bessonról korábban?
Ismertem a filmjeit, de nem tudtam, hogy néz ki. Ismertem a nevét. A filmjei nagyon népszerűek. Szeretem a filmjeit, nagyon eredetiek és lenyűgözők.
Szóval mikor felkért rá, hogy szerepelj A szállító 3-ban, nem hezitáltál, ugye?
Nos, nem arra kért fel, hogy szerepeljek a filmben, hanem azt ajánlotta, vegyek színi órákat. Soha nem mondta, miért menjek el tanulni, végig titokban tartotta a szándékát. És akkor elmentem erre a meghallgatásra, ami miatt nagyon sokat idegeskedtem, mivel még soha nem szerepeltem kamera előtt és egyébként is rengeteg ember volt ott, és mindenféle fura dolgot kértek tőlem, például azt, hogy különböző érzelmeket sugározzak. Első alkalommal az ilyesmi nagyon fura érzés egy olyan ember számára, aki még soha nem csinált hasonló dolgot. De egyben nagyon izgalmas is volt. Remegett a lábam, mégis jól éreztem magam. Akkor jártam először Párizsban is. És mikor egy hét múlva megtudtam, hogy szerepelni fogok a filmben, majd megőrültem az izgalomtól.
Mi a véleményed a forgatókönyvről?
Szerintem nagyon színes, tele van érzelmekkel, viccekkel és életigenléssel. Nagyon szellemes és lélegzetelállító, s természetesen szélsebes. Érzelmes és szórakoztató. A néző ezeket mind átélheti majd. Tele van akcióval és humorral. Nagyszerű!
Számodra ez egy popcorn mozi? Szereted őket?
Nagyon szeretem a popcorn mozit, mivel olyan, mint a hullámvasút. Beülsz a moziba és két órán át csak mosolyogsz. A segítségével kikapcsolhatsz, olyan mint egy nyugtató. Vannak filmek, melyek nézése közben arra kell gondolnod, hogy a szereplők mit miért csinálnak, de a popcorn-filmek nézése közben csak el kell engedned magad, és hagynod kell, hogy a film elvigyen mindenféle fantasztikus helyre.
Mesélnél a karakteredről?
Valentina életrevaló lány. Egy kicsit őrült, de hisz még fiatal. Nagyon sokszínű jelenség. Lélegzetelállító, fiatal, gyönyörű. Igazi filmes jelenség.
Mit képvisel ő egy ilyen fiús filmben?
A karakterem az egyedüli nő a filmben, az érzelmes jelenetek mind hozzá köthetők, a színek, a szerelem, a spontán érzelmek és mozdulatok és a móka. A figura nagyon vicces és őrült. Rengeteg színt és ízt visz a filmbe. Nélküle unalmas lenne, nem igaz?
Eleinte nagyon titokzatos, egyáltalán nem beszél. Azért szeret bele Frank, mert egyformák?
Először Valentinát egyáltalán nem érdekli Frank Martin. Igazából meg van rémülve. Ezért van csöndben. Volt már dolga egy másik szállítóval, tudja, mire számítson. Fél és ezért nem beszél. De aztán kapcsolat alakul ki köztük. Frank apaszerepet tölt be, óvja őt, vigyáz rá és ez által összekapcsolódnak. Az orosz lányok már csak ilyenek.
Szóval könnyű dolgod volt?
Mondhatni, de a figurám sokkal vadabb, sokkal őrültebb nálam. Spontán, olyan, mint egy vulkán. Nem képes egy helyben maradni, egyszerre többféle dolgot művel, futkározik körbe-körbe, mindenkit megőrjít. Rengeteg színt, ízt és érzelmet visz a filmbe.
Milyen volt az első napod a forgatáson?
Nagyon hideg és ijesztő volt, mivel mindenki franciául beszélt – próbáltak angolul szólni hozzám. Rendesek voltak velem, vigyáztak rám. Elmagyarázták, hogy kell mutatkoznom a megvilágításban, hogy kell beszélnem, hogy kell együtt mozognom a kamerával, szóval nagyon segítőkészek voltak. Az első naptól kezdve elfogadtak olyanak, amilyen vagyok. Az első néhány órában halálra voltam rémülve, de aztán hozzászoktam az egészhez. A második nap már nagyon jó volt. Nagyon gyorsan hozzászoktam a forgatáshoz, mivel az egész stáb nagyon segítőkész volt. Végig mellettem álltak. Nagyszerű volt!
Mi volt a legnehezebb feladat?
Az egész élmény lélegzetelállító volt. Épp csak elkezdtük a forgatást, s mire magamhoz tértem, már végeztünk is. A legnehezebb az volt, hogy majd megfagytam. Télvíz idején kezdtünk forgatni és nekem egy apró nyári ruhában kellett lennem. Az a rész nagyon nehéz volt; úgy játszani, hogy nem figyelek a hidegre. Mint ahogy említettem, a stáb eszméletlen volt, futottak utánam takaróval és meleg ruhákkal. Nagyszerű élmény volt!
Milyen volt a kapcsolatod Jason Stathammel?
Nagy szerencsém, hogy az első filmemben vele játszhattam, mivel Jaosn nagyon segítőkész és nagyon jól megértettük egymást filmen és filmen kívül egyaránt. Ez nagyon fontos, ugyanis a játékával különböző érzéseket küldött felém, melyeket képes voltam megérteni. Nagyon sokat segített. Ugyanez a helyzet Roberttel, akivel óriási érzés együtt játszani. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen színészekkel játszhattam együtt, mivel nagyon sokat segítettek nekem a forgatáson, meg minden.
Ismerted Robert Knepper figuráját A szökés című sorozatból?
Nem ismertem őt, de volt valami rossz érzésem vele kapcsolatban. Ha nem forog a kamera, Robert fantasztikus figura: nagyon édes, kedves és közvetlen, de van valami a háttérben. Mikor a figurát játszotta, eszméletlen volt. Nem is kellett megjátszanom magamat, annyira jól csinálta. Furcsa volt és félelmetes, de az életben egyáltalán nem ilyen.
Milyen volt Olivier-vel és a francia stábbal dolgozni?
Láttam az egyik filmjét, A vörös Szirént, és az nagyon tetszett. Megnéztem még a forgatás előtt, hogy tudjam, kivel dolgozom majd: ismerjem a látásmódját, meg minden. Olivier nagyon segítőkész volt. Egy csapatként dolgoztunk. Nem voltak problémáink vagy konfliktusaink. Olyanok voltunk, mint egy nagy család. Ez sokat segített, ugyanis három hónapig távol voltam a családomtól. Senkit sem ismertem itt Franciaországban, szóval olyan volt, mintha egy családhoz érkeztem volna. Olivier fantasztikus ember, nagyon szórakoztató jelenség.
És a franciák?
Soha nem jártam még Franciaországban azelőtt, de nagyon boldog voltam, hogy ilyen körülmények között ismerhettem meg az országot. Nem turistaként, hanem sokkal bensőségesebb viszonyok között. A franciák annyira közvetlenek, nagymértékben hasonlítanak a szülővárosom, Szentpétervár lakóira, s az ország gyönyörű! Nagyon boldog voltam, hogy Franciaország igazi oldalát is láthatom, nem csak a turisták által frekventált területeket. A franciák pedig óriásiak, nagyon szellemesek, rengeteg jó kajájuk van? Azóta is csak azt ismételgetem, mennyire nagyszerűek, de az az ország tényleg olyan, mint egy tündérmese.
Nehezek voltak az akciójelenetek? Volt dublőröd?
Nem hinném, hogy szükségem lett volna dublőrre, ugyanis nekem nem kellett úgy verekednem, mint Jasonnek. Volt egy-két bunyóm, apróságok, de ezeket én akartam megcsinálni. Eszem ágában sem volt ezeket átengedni egy kaszkadőrnek. Nem én! Mindent én akartam csinálni, még a legapróbb momentumokat is!
Egyszer sem sérültél meg?
De igen, nem is egyszer. Tele voltam horzsolásokkal és kék-zöld foltokkal, de nagy móka volt, teljesen megérte. Újra meg újra meg újra megtenném…
Mi vonzotta a filmhez?
Szeretek ellentmondásos figurákat játszani… Úgy érzem, nagyon találó helyen tatjuk ezt az interjút, itt, ebben a meghitt környezetben, a természet lágy ölén. Mr Johnson a kormány számára végzi el a piszkos munkákat. Ha épp nem a piszkos munka elvégzésével foglalkozna, arra is képes lenne, hogy kiálljon a kamerák elé, s nyilatkozatot tegyen a veszélyes hulladékokról és a kormány ezzel kapcsolatos politikájáról. Rendkívül művelt és szofisztikált figura. Ugyanakkor nagyon veszélyes, ezért fordulnak hozzá, ha ehhez hasonló munkáról van szó. Nagyon tetszett benne, hogy öltönyt visel, jó öltönyöket, melyek jól is állnak neki. Minden dolog körülötte rendszerbe van szedve, ahogy készül a napra, minden. Másrészt pedig könyörtelen munkát végez, megdolgozza, esetenként meg is öli az embereket, bármire képes, hogy megszerezze azt, amire az országának szüksége van. Meglehetősen sajátosan értelmezi a hazafiasságot, s szerintem hisz abban, hogy amit művel, úgy gondolja, azzal jót tesz az országának és a világnak. A filmben azt látjuk, hogy mennyire erőszakos és könyörtelen, de ha épp nem dolgozik, akkor valószínűleg egy ilyen helyen tartózkodik, mint most mi, s jógázik. Ellazítja a testét és megnyitja az elméjét. És amikor szólítja a kötelesség, azonnal elindul és nem mindig a legemberségesebb módszerrel teszi a dolgát. Félnek tőle, tisztelik őt, ugyanakkor elrejtőzhet a zakója és a nyakkendője mögé. A filmben számos olyan dolgot teszek, ami negatív energiát sugároz. Természetesen a figurának megvan a maga kis őrült világa, amelyben él és arra gondol, hogy „ha képes vagyok megőrizni a nyugalmamat, és minden a terv szerint halad, akkor nem lehet semmi baj.” A film végén azt mondja: „Utálom az erőszakot. Más módszereket sokkal többre tartok.” Ez alatt azt érti, hogy „Úgy kell csinálnod, ahogy én szeretem.” Szerintem jól érezné magát egy ilyen helyen, tudna itt élni, ezért is érdekes ilyen ellentmondásos figurákat eljátszani.
Már nem emlékszem a fickó nevére, de arra igen, hogy diplomata volt. Ez a szó, „diplomata” azóta újra meg újra eszembe jut. Az amerikai kormánynak dolgozott, Irakba ment rendet tenni, s mikor leszállt a gépről, úgy nézett ki, mint egy üzletember – csak úgy, mint Johnson a filmben. Szép öltönyben volt, úgy festett, mint aki indul az elnökválasztáson, s sejthető volt, hogy a Harvardon vagy a Yale-en szerzett diplomát – az esetemben katonai végzettsége is van. De az tetszett benne a legjobban, hogy tényleg úgy festett, mint egy sikeres üzletember. Tavaly, mikor a Hitmant forgattuk, emlékszem, azt mondtam, hogy a figurámat Putyinról mintázom. Ugyanez történt velem, miközben a forgatásra tartottam: újra meg újra felbukkant bennem annak a fickónak az arca. Láttam magam előtt, ahogy lépked lefelé a repülőről, egy politikai megbeszélésre érkezett és integet a népnek.
Beugrott Hemingway képe is, amit a repülőúton szúrtam ki egy újságban. A képen őszes volt a halántéka, s nem emlékszem, hogy neki ilyen lett volna. Úgy emlékeztem, hogy fekete, göndör haja van. Tudja, a karakternek nem csak a fizikai megjelenésén dolgozom, hanem az érzelmi világán is. Kívülről, belülről egyaránt. Úgy képzeltem el, hogy a figura egy tipikus unalmas kertvárosban nőtt fel valahol Amerikában – a gyerekkorában nem történt semmi különös, magának való volt és csöndes, aki érezte, hogy van valami, ami hamarosan arra kényszeríti majd, hogy maga mögött hagyja ezt a kisvárost. Aztán felhívtak és azt mondták: „Kell nekünk egy útlevélkép Johnsonról”, mire én visszakérdeztem: „Beleírhatnánk az útlevelébe azt is, hogy honnan származik?” Olyan, mint bárki más. Van identitása, személyisége – valószínűleg ezt megváltoztatta, de pontosan tudja, honnan származik. Azt mondtam: „Miért ne származhatna Wisconsinból, valahonnan Amerika szívéből?” Emlékszem, néhány éve megnéztem a The Doorst, és az egyik jelenetben Val Kilmer, azaz Jim Morrison kitalál egy sztorit arról, hogy honnan származik. Valójában közép-nyugatról származik, úgy emlékszem. A képzeletében azonban létrehozott egy fantáziatörténetet arról, hogy honnan jött, és eggyé vált ezzel a történettel. Így lehetett ezzel Johnson is. Próbáltam ezt is belevinni a figurába. Olyan messzire ugyan nem megy, hogy kis amerikai zászlót tűzzön a zakójára, de szerintem nagyon hazafias, és amit tesz, azzal jót tesz az országnak és az egész világnak.
Gonosztevőt alakított…
Néhány évvel ezelőtt, amikor még színi iskolába jártam, volt egy nagyszerű tanárom, Bill Esper, aki azt mondta: „Nem úgy játszol el egy doktort, mint egy doktort, és egy rosszfiút sem úgy játszol el, mint egy rosszfiút, hanem úgy, mint egy jófiút”. Úgy kell hozzáállnod a szerephez, hogy a figurádnak szent meggyőződése, hogy helyesen cselekszik. Ha valami olyasmit cselekszel, ami szerinted rossz, akkor egy idő után nem leszel képes együtt élni ezzel a tudattal. És ezek a fickók egy egész életet leélnek úgy, hogy nem akarnak meghalni. Magukban úgy érzik, teljesen jogosan cselekszenek. Ugyanakkor ez a fickó elegáns megjelenésű, diplomatikus – már megint a „diplomata” szó -, szerintem szívesebben beszélgetne veled egy antik könyvről, semmint lövöldözne rád. A piszkos munkát nem neki találták ki. Természetesen megteszi, ha nincs más választása, de inkább más megoldás után kutat. Ezekre a furcsaságokra gondoltam, mikor megformáltam ezt a figurát.
Örömét leli az akciófilmekben?
Legjobban a Frank karján viselt bomba tetszett ebben a filmben. „Ó ne, túl messze vagy az autótól! Menj vissza az autóhoz! Ó ne, az autó elindul, most rohannod kell utána!” Ennek persze nem sok köze van a figurához, hanem inkább ahhoz, hogy min kell keresztülmennie. Az ember izgatottan várja, mi történik. „Ó jaj, sikerül túlélnie?” Ez a film is a régi, jól megszokott történetet veszi elő, melyben a jó megpróbál életben maradni, a rossz pedig megpróbálja eltenni a jót láb alól. Ezt szeretem az akciófilmekben. Ahogy olvastam a forgatókönyvet, a szívem hangosan vert és alig vártam, hogy megtudjam, mi történik a következő oldalon. Nagyon szórakoztató volt. Ez volt a legfontosabb ok, amiért elvállaltam. Továbbá újra akartam dolgozni Luckel. Forgatott néhány elképesztően jó filmet, s ő volt a Hitman producere is, de még soha nem volt lehetőségem találkozni vele. Egészen más dolog az, ha hallomásból ismersz valakit, mint hogy végre együtt tudsz dolgozni vele – és Luc rengeteget dolgozott ezen a filmen. Ő írta a forgatókönyvet és számtalan alkalommal megjelent a forgatáson, hogy bizonyos jelenetekre rányomja bélyegét. Franciaországban ő a filmek királya, a filmek keresztapja, ugyanakkor művész is, aki figyelemmel kíséri, hogy mi történik a film bizonyos jeleneteiben, és hogy alakul a történet. Amikor először megérkeztem, az emberek azt mondták: „A legfontosabb különbség az amerikaiak és a franciák között az, hogy az amerikaiak szeretnek nagyon közel állni mindenhez, mindenbe beledugják az orrukat, ami ugyanakkor biztonságérzetet is ad, de a franciák nem folynak bele mindenbe.” De Luc nem ilyen, ő végig ott volt és fogta a kezem. Fantasztikus volt.
A harcjelenetek?
Mikor a forgatókönyvet olvastam, tudtam, hogy ez a sakkjátszma, ami a két főhős között folyik, előbb vagy utóbb el fog jutni egy nagy bunyóig, s a filmben rengeteg bunyó van! Nagyon érdekelt, hogy milyen stílusa lesz a harcnak, s mikor megtudtam, hogy Corey is a filmen dolgozik, egyből tudtam, hogy a harcok át lesznek itatva keleties filozófiával. Néhány évvel ezelőtt tai chiztem, s emlékeztem, hogy a mozdulatokat állatok inspirálták, s állandóan beugrott az imádkozó sáska. Őszintén szólva, már nem emlékszem a pózokra, de mintha rémlett volna, hogy használja a lábait. Reméltem, hogy nem emlékeztem rosszul, s mikor megláttam a filmben alkalmazott harcmodorokat, mondhatni, visszafelé haladtam az időben, s ara gondoltam, hogy „Íme, itt van Johnson az első jelenetében, s itt van a végső harcban, szóval mit mond el róla a harcstílusa? Hogy építsem fel őt már a film elejétől kezdve?” Ha Johnson tipikus bunyós lenne, egészen másképp harcolna, brutális lenne, állandóan az ellenfele nyakában lógna, hogy meggyötörje, fájdalmat okozzon neki és lehengerlő energiája révén maradjon életben. Úgy éreztem, hogy azok az emberek, akik így harcolnak, tudják, hogy milyen légzéstechnikákat alkalmazzanak és hogy szabaduljanak meg a negatív energiáktól, mint egy sóhajtól. Mielőtt Johnson találkozott volna Frankkel, lehettek nehéz feladatai, de ez volt a legnehezebb, ugyanis Franket nem lehetett könnyen kijátszani. Emiatt szerintem Johnson tiszteli őt. Ugyanakkor az is tetszik neki, hogy Frank is úgy áll a dolgokhoz, mint ő maga. Ő is precíz, nem szitkozódik, kizárja magából az érzelmeket, s valószínűleg jól verekszik. Szóval ez a sok apróság segített abban, hogy az időben visszalépve tudjam, hogy Johnson hogy reagál bizonyos szituációkban, melyek akár verekedésbe is torkollhatnának: ha elkezdené feldühíteni magát, akkor légzéstechnikával megnyugtatná magát. ” Nem fogom felidegesíteni magamat, megőrzöm a nyugalmamat, mivel ha felidegelem magamat, azzal érzelmeket viszek a dologba, s azzal csak összezavarom magamat harc közben, a mindennapi életben egyaránt. Ha megőrzöm a nyugalmamat, azzal irányítani tudom az embereket, el tudom érni, hogy ők is nyugodtak maradjanak, s feladatukat precízen végezzék el.” Olivierrel sokkal beszélgettünk A fülke című filmről, amelyben Keifer Sutherland játszotta a gonosztevőt, aki soha nem veszíti el a hidegvérét, nyugodt, kiegyensúlyozott hangon beszél. Johnson is ilyen, soha nem hadar. Nem mondja azt, hogy „kéne”, hanem azt mondja: „kellene”. Precíz, hideg, már-már érzelemmentes. Nem mintha nem tudnék olyan figyelemfelkeltő dolgokat művelni a figurával, hogy az egyik pillanatban még teljesen nyugodt, a következőben pedig egy csapásra felrobban – ez meg is történik a filmben -, de nagyrészt megőrzi a nyugalmát. Mintha azt ismételgetné magában, hogy „Nem fogom felidegesíteni magamat, nem fogom felidegesíteni magamat…” És ez némileg ironikus, ugyanis nem igazán érzi nyugodtnak magát, ő csak azt hiszi, hogy nyugodt. Kettejük szituációja olyan, mint egy sakkjátszma. Azt akartam elérni, hogy ebben a filmben Frank végre emberére akadjon, a néző azt gondolja, hogy akár meg is ölhetik, hogy most két gladiátor találkozik, két lovag, s nagyon jó érzéssel töltött el, hogy tudtam, Corey áll a háttérben, s eléri, hogy ne csak nyers erő feszüljön egymásnak, hanem a küzdelem mentális szinten is folyjon.
Mennyit tanult Corey Yuentől?
Olyan dolgokat, amelyekre soha nem lennék képes. Úgy hívtam, a Majom mozdulat vagy Majom rúgás. Biztos vagyok benne, hogy benne lesz a filmben ez a mozdulat, méghozzá a kaszkadőröm előadásában, szóval meg kellene említeni az ő nevét is. A harc többi részét nagyjából képes voltam előadni. Tudja, amikor az ember színházban lép fel, akkor sokat megtanul a színpadi küzdelemről. Hogy lehet bevinni vagy bekapni egy ütést, hogy kell mozogni, hogy kell pozícionálni, stb. Szóval túl sokszor nem kellett Corey segítségét hívnom. Ráadásul nagyon gyorsan kellett elsajátítani a koreográfiát, szóval Jasonnel intenzíven vettük végig a mozdulatokat, de ott volt a Majom mozdulat, amire egyszerűen képtelen voltam. Fekvőtámaszból hirtelen fel kellett volna nyomnom magamat és páros lábbal előre kellett volna rúgnom, hogy eltaláljam Frank sípcsontját. Azt mondtam Corey-nak: „Ehhez kell egy dublőr. Képtelen leszek rá.” Az a két fickó, akik segítettek begyakorolni a harcmozdulatokat, fantasztikus volt. Nagyon jó formában voltak. Biztos vagyok benne, hogy a filmben én is nagyszerű harcosnak tűnök, de az a két fickó tényleg mestere volt a küzdősportoknak.
Van valami nagyon izgalmas dolog egy verekedős jelenet felvételében, főleg, ha ilyen fontos jelenetről van szó. Azt hiszem, két nap alatt vettük fel ezt a jelenetet és teljesen kimerültünk. A nap végén Jasonnel egymásra néztünk és csak annyit bírtunk kinyögni, hogy „Jézusom”. Mindketten elég ramatyul nézhettünk ki. De ez elkerülhetetlen. Az ember ilyenkor megsérül, de ugyanakkor felvillanyozó érzés, ugyanis olyan, mintha egész nap az olimpián lennél. Elképesztő energiatartalékokra lelsz magadban és alig várod, hogy folytasd a küzdelmet. Fizikailag teljesen kimerülsz és ez nagyszerű érzés. Mintha két kiskölök azt mondaná: „Mit csináljunk ma? Rendezzünk egy nagy harcjelenetet a vonaton!”
Olivier?
Olivier nagyszerű volt. Egyszerre őszinte és tapintatos, pont ezt szeretem benne a legjobban. Úgy néz ki, mint aki képes lenne a szart is kiverni belőled, nagyon erős, ugyanakkor lényegre törő és precíz: szerencsére egy srófra jár az agyunk. Nagyszerűen megértettük egymást és igazán szerettem vele dolgozni. És nagyszerű szakács is! Ahhoz, hogy az ember jó szakács legyen, éreznie kell, hogy mihez mire és mennyire van szüksége, pontosan ismerni kell a megfelelő alkotóelemeket, s ő is így rendez.
Tévé vagy filmek?
Régebben nagyon-nagyon gyorsan dolgoztam, és ahogy egyre idősebb lettem, úgy gyűjtöttem egyre több tapasztalatot, szóval nem sokat gondolkodom, csak teszem a dolgom. És a pillanat hevében fantasztikus dolgok történhetnek. Lehetnek ezek apró dolgok, származhatnak korábbi tapasztalatból, de gyakorta egy szempillantás alatt kell őket elővenni, kitalálni, alkalmazni. Ugyanakkor azt hiszem, nem csak a sebesség számít, hanem az is, hogy milyen mentális állapotban vagy, amikor megérkezel a forgatásra: az erre való odafigyelést az évek során nagy-nagy színészektől tanultam meg. A problémáidat otthon kell hagynod. Minél tisztább fejjel, frusztrációktól mentesen érkezel a forgatásra, annál jobb, máskülönben mások munkáját is károsan befolyásolnád. Nem vagyunk agysebészek.
Jasonben az a legjobb, hogy olyan, mint én. Forgatott már jó néhány nagyszerű filmet és kiívül-belül ismeri ezt a figurát és nagyon jól megértettük egymást, tiszteltük a másikat. Nagyon jó abban, amit csinál. Ott a helye a mézes bödön mellett.
Mikor a harcjelenetről olvastam, arra gondoltam, „Őt nem verheti meg olyan könnyen. Figyelemre méltó ellenfélnek kell lennie.” Úgy gondoltam, kemény leszek, nem hagyom, hogy lekörözzön. És biztos akartam lenni abban, hogy ezt Jason is érezze, mert abban a pillanatban, hogy a másik színész érzi rajtad, hogy nem vagy betoji, hogy bízhat benned, akkor csak elég feladni a labdát, tuti, hogy nem hagyja leesni.
Jól érzi magát?
Igen, nagyon is!