Bemutatása óta alig változott a Peugeot 206, pedig már 1998 óta a piacon van. A gyártó nem szüntette meg akkor sem, amikor bemutatkozott a 207. Így már közel 6,5 millió kelt el belőle.  Nem megy nyugdíjba továbbra sem, sőt a Peugeot megújította azt.

Megtartották a karosszéria formáját ugyanakkor az orrészt jelentősen átszabták, leginkább a 207-esre hasonlít most a kocsi. Még nagyobb, nyújtottabb fényszórókat kap, miközben feltűnik a Peugeot-kra jellemző hatalmas száj a lökhárítóban, de új a hűtőmaszk és a motorháztető is. Hátul a lökhárítót illetve a lámpákat cserélik le.

Megújul a Peugeot 206 1
Megújul a Peugeot 206 15


Nem marad érintetlenül az utastér sem, itt szintén a 207-es jegyei köszönnek vissza. Új a műszerfal, a központi kijelző, a kormány és a műszeregység is. Ezzel párhuzamosan az autó neve is megváltozik, persze nem teljesen, csak kap a számok mögé egy plusz jelölést, azaz 206+.

A motorpalettát sajnos nem frissítette a Peugeot, így ott a gyár régebbi elemei szerepelnek. Az alapmotor a 60 lóerős 1,1 literes benzines, amelynek erőhiánya a 75 lovas 1,4-essel orvosolható. A dízelekbe 1,4-es blokk kerül, teljesítménye 70 lóerő.