Hamarosan leváltja jelenlegi csúcsmodelljét a Bentley. Az 1998 óta piacon lévő – a Rolls-Royce Silver Seraph-ból kialakított – Arnage utódja már idén megérkezik. Ezért a gyár mintegy étvágygerjesztőként, egy részletfotót közölt a kocsiról.
A kép semmitmondó, de azért sokat elárul. Például azt, hogy az autó jegyei valószínűleg követik a mostani Arnage-nál megszokottat. Az első sárvédők, illetve a hűtőmaszk függőleges kiemelkedése nagyon hasonlatos.
Azt már pletykákból sejteni, hogy az autó megnő elődjéhez képest. Erre pedig azért van szükség, hogy jobban kiemelkedjen a többi Bentley közül és felvegye a versenyt a Rolls-Royce Phantommal. Emiatt 50-60 centiméteres hossznövekedés sem elképzelhetetlen. Az autó alapját – tekintve, hogy a Bentley is a VW-csoport tagja – az Audi A8-nál alkalmazott alumínium vázszerkezet adja, amellyel csökkenthető a jármű tömege, így takarékosabb és kevésbé környezetszennyező lehet.
Az viszont biztos, hogy továbbra is megtartják az ismert 6,75 literes motort, ezt Franz-Josef Paefgen, a vállalat vezetője árulta el korábban. A továbbfejlesztett V8-ast két turbóval szerelik, így várhatóan a teljesítménye 600, nyomatéka 1000 Nm feletti lesz. Így akár a korábbinál is gyorsabban, vagyis akár 300 km/órával száguldhat az új Arnage. Fogyasztását ugyanakkor egyes változatokban hibrid rendszer csökkenti. A beépített villanymotor dugóban segít, míg fékezéskor áramot termel.
Lehet azonban a fentinél is gyorsabb variáns, korábban hallottunk egy tesztautóról, amelynél a Bugatti Veyron 1001 lóerős blokkját építették az Arnage karosszériájába.
Hogy ebből az erőgépből bármi megvalósul-e a jelen gazdasági helyzetben, igencsak kérdéses, de az nem, hogy az új Arnage fényűzőbb lesz elődjénél. Az új műszaki megoldások, a nagyobb méret és a kiemelkedő kényelem pénzbe kerül, amit meg is kér a Bentley. A valószínűleg az augusztusi Pebble Beach Concours d’Elegance kiállításon leleplezésre kerülő kocsi ára a cég vezetői szerint „a modell fejlődéséhez” igazodik majd.