Fővárosi beruházásban 2009-ben mintegy 27 km kerékpáros útvonal kialakítása kezdődik meg, tíz szakaszon, jelentős részben pályázati támogatással.
A városvezetés célja, hogy 2013-ig megduplázza a kerékpáros úthálózatot, annak érdekében, hogy biciklivel az eddiginél biztonságosabban lehessen közlekedni Budapesten. Ehhez szükség lenne a szigetszerű szakaszok összekötésére és közvilágítás, megkülönböztetett burkolatok, burkolatjelek létesítésére is.
Ám az uniós pályázat nem támogatja a közlekedés biztonságát növelő elemeket, például a világítás, a forgalomcsillapító küszöbök kiépítését mindenképpen saját forrásból kell állnia a fővárosnak.
A most javasolt szakaszok illeszkednek Budapest kerékpáros főhálózatának fejlesztési tervébe, és a meglévő, illetve a következő években tervezett hálózati elemekkel együtt összefüggő rendszert alkotnak majd. Talán