A Fővárosi Közgyűlés pontosította azoknak a gépjárműveknek a körét, amelyek a szmogriadó riasztási fokozatban, valamint az őszi-téli időszakban a Hungária-gyűrűn belüli területre vonatkozó forgalomkorlátozás alól mentességet kapnak.

Tavaly októberben lépett életbe Magyarországon az új légszennyezési szabályozás, amelyben önálló küszöbértéket fogalmaztak meg a szálló porra vonatkozóan. Ennek nyomán, január elején már el is rendelték az első igazi szmogriadót, amikor az egyik nap csak a páros, a másik nap csak a páratlan rendszámú autósok hajthattak volna. Persze a bevezetés előkészítetlen volt, így nem is működött a dolog, de idén télen is használjuk.

Lezárták a rakpartot
Mindenki autózhat szmogriadó idején? 59


2009-ben egy másik szabályozás is várható. Október 20. és március 8. között minden évben a légszennyezéstől függetlenül kitiltják a Hungária körúttól befelé eső városrészekből a legszennyezőbb járműveket. Ezeket a rendszámtáblán elhelyezett sárga, hatszögletű környezetvédelmi matrica jelöli. Ők egyáltalán nem hajthatnak be, mindegy milyen a rendszámuk. Vagy talán mégis?

A Fővárosi Közgyűlés most pontosította, kik közlekedhetnek a tiltások ellenére. Magyarország a VIP-k hazája, mindig van, akire nem vonatkozik a szabályozás. Itt is hosszú a lista, de legalább tavalyhoz képest önkritikát gyakoroltak, a fővárosi polgármesteri hivatalok járművei már nem kivételek.

A szmogrendelet riasztási fokozatban a következőkre nem vonatkozik a korlátozás:

  • a helyi, helyközi és távolsági közúti közösségi közlekedés járművei
  • a személytaxi-szolgáltatás gépjárművei
  • tiszta gázüzemű vagy elektromos, illetve a hibrid hajtású, valamint az OBD-rendszerrel ellátott dízelmotoros (EURO-V, EEV) autók
  • a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel jogszerűen felszerelt gépjárművek
  • a Magyarországon működő diplomáciai és konzuli képviseletek, valamint nemzetközi szervezetek és ezek nemzetközi szerződés alapján mentességet élvező tagjai és családtagjaik DT betűjelű rendszámmal ellátott gépjárművei
  • a külön jogszabályban meghatározott betegszállító járművek, valamint a kórházi és járóbeteg-ellátásra, kezelésre beutalt, előjegyzett beteget szállító gépjárművek
  • egészségügyi várakozási hozzájárulással rendelkező orvosok és orvosi ügyeleti gépjárművek, amennyiben ilyen feladatukat teljesítik
  • a mozgáskorlátozott személy, illetőleg az őt szállító személy járműve, amennyiben úti célja Budapest közigazgatási területén van vagy csak azon keresztül közelíthető meg, ha a mozgásában korlátozott személy eredeti és érvényes parkolási igazolványát a gépjármű első szélvédője mögött úgy helyezték el, hogy előlapja az érvényesség és a jogosultság ellenőrzése céljából látható
  • a kommunális feladatukat végző, külön jogszabályban meghatározott gépjárművek
  • az elromlott jármű vontatását vagy a közúton elromlott jármű hibaelhárítását végző és figyelmeztető jelzéssel jogszerűen felszerelt járművek
  • a közegészségügyi feladat ellátására szolgáló, valamint az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv és az általa felhatalmazott feladatukat végző állatorvosok gépjárművei
  • élelmiszer-áruszállító gépjárművek célforgalom esetén
  • a Magyar Honvédség, a törvényben meghatározott rendvédelmi szervek gépjárművei
  • a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a KDV-KTVF, a fővárosi ÁNTSZ, valamint Budapest területén működő közterület-felügyeletek egyes gépjárművei

Az október 20-tól március 8-ig tartó időszakban érvényes forgalomkorlátozás alól felmentést kapnak:

  • a Hungária-gyűrűn belüli lakosok gépjárművei
  • a BKV Zrt. autóbuszai és zavarelhárító járművei
  • az FKF Zrt. kommunális szemét szállítására, az utak locsolására, tisztítására szolgáló járművei
  • a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel jogszerűen felszerelt gépjárművek, valamint az ilyen gépjárművek által közrefogott járműoszlop
  • a Magyarországon működő diplomáciai és konzuli képviseletek, valamint nemzetközi szervezetek és ezek nemzetközi szerződés alapján mentességet élvező tagjai és családtagjaik DT betűjelű rendszámmal ellátott gépjárművei
  • a külön jogszabályban meghatározott betegszállító járművek, valamint a kórházi és járóbeteg-ellátásra, kezelésre beutalt, előjegyzett beteget szállító gépjárművek
  • egészségügyi várakozási hozzájárulással rendelkező orvosok és orvosi ügyeleti gépjárművek, amennyiben ilyen feladatukat teljesítik
  • a mozgáskorlátozott személy, illetőleg az őt szállító személy járműve, amennyiben úti célja Budapest közigazgatási területén van vagy csak azon keresztül közelíthető meg, ha a mozgásában korlátozott személy eredeti és érvényes parkolási igazolványát a gépjármű első szélvédője mögött úgy helyezték el, hogy előlapja az érvényesség és a jogosultság ellenőrzése céljából látható

A rendelet tiltásait megszegők százezer forintig terjedő bírsággal sújthatók, de hogy ki és hogyan fogja ellenőrizni, az nem teljesen világos. A kormány évközi módosítása nyomán a szmogriadó riasztási fokozatához tartozó forgalomkorlátozás csak reggel hattól este tízig van érvényben. A szmogriadó életbelépését pedig az azt megelőző napon este hat óráig nyilvánosságra kell hozni.