„Úgy látom, az Opelnek egy mini kell a mai piacon, ez az első számú célunk” – nyilatkozta Nick Reilly, az Opel vezérigazgatója. Jelenleg az Opel legkisebb autója az Agila, amely a Suzuki Splash-sel közösen Esztergomban készül, ez azonban nem feltétlenül képes konkurenciát jelenteni a Ford Kának vagy a hamarosan érkező Volkswagen Upnak. Pedig a miniautók piaca egyre bővül.
Reilly úgy vélekedett, szerkezeti változás történt a vásárlói szokásokban, egyre többen akarnak kisautót. Ezért az Opelnek is lépnie kell.
Még 2004-ben a Genfi Autószalonon mutatta be a Trixx miniautóját a német gyár. A 3+1 együléses tanulmány azonban nem került sorozatgyártásba. Korábban úgy hírlett, elektromos autóként tér vissza a Trixx. Ha ez nem is valósul meg, akkor is lesz Opel villanyautó hamarosan.
A vezető azt is elárulta, hogy a Chevrolet Volt villanyautó európai változata, az Opel Ampera amikor 2011-ben megindul a forgalmazása, eleinte az USA-ból érkezik a vevőkhöz, később azonban Európában gyártják majd. Reilly kifejtette, hogy a brit Ellesmere Port – ahol jelenleg Astrákat gyártanak – az egyik pályázó, de vannak mások is, akik szívesen gyártanák a benzinmotort csak a telepek töltésére használó járművet.