Már a gyártósoron vannak annak a magyar találmánynak az első darabjai, mely forradalmasíthatja az eddigi egykerekűek piacát. A leginkább cirkuszokban látott, kisebb sebességre képes egykerekűk mellett a Huni-rex azon közlekedni vágyók igényeit szolgálja ki, akik egy, a biciklinél kisebb, kompakt eszközzel szeretnének gyors sebességet elérni.
A Huni-rex elsődleges megkülönböztető jegye ugyanis, hogy áttételes a hajtása, melynek köszönhetően egy hajtásra háromszor annyi távolságot képes megtenni, mint hagyományos társai. A járművet a nagyobb sebesség miatt fékkel is felszerelik.
Elsődlegesen nem hazánkban akar a gyártó hódítani vele, hanem azokban az országokban – Egyesült Államok, Kína és Japán -, ahol hagyománya van az egykerekűzésnek. A termék várhatóan 2010 szeptemberében kerül a hazai boltokba, fogyasztási ára nagyjából 400 euró (110 ezer forint) körül lesz.
Videók a Huni-rexről: