2015-ben jelenhet meg az első hibrid modell a Ferrari kínálatában, ezt Amedeo Felisa, a Ferrari vezetője árulta el az Autocarnak. Mint a szakember elmondta, akkor fog megszületni a kocsi, ha a kormányok, illetve a rendeletek rákényszerítik erre a Ferrarit. Szerinte ugyanis ez pusztán politikai kérdés, nem a probléma megoldása. „Ha minden Ferrari károsanyag-kibocsátását csökkentjük is, az nem menti meg a bolygót, ellenben nekünk egy csomó pénzbe kerül.”

Nem befolyásolj a Ferrari-érzést a hibrid technika
Nem befolyásolj a Ferrari-érzést a hibrid technika

Nem befolyásolj a Ferrari-érzést a hibrid technika

Nem befolyásolja a Ferrari-érzést a hibrid technika


Jelenleg számos piacon a Ferrarira – illetve a hasonló gyártókra – nem vonatkoznak az emissziós normák, mert gyártási darabszámuk alacsony. A jövőben azonban ez változhat, a Ferrari pedig erre készül. Idén tavasszal a Genfi Autószalonon állították ki hibrid tanulmányukat, az 599 GTB átalakításával született HY-KERS Conceptet.

Megtartották a V12-es motort, a differenciálműhöz viszont beépítettek egy elektromos egységet, míg a lítium-ion akkumulátorokat az utastér alatt helyezték el. Az alig százkilós villanymotor plusz száz lóerővel növeli az amúgy is 620 lóerős teljesítményt.

Az elektromos rendszer nemcsak gyorsításkor, előzéskor jön jól, de városban képes önállóan mozgatni a sportkocsit, gyakorlatilag nullára csökkentve a károsanyag-kibocsátást.

Magától nem zöldülne a Ferrari

Magától nem zöldülne a Ferrari

Magától nem zöldülne a Ferrari


Felisa kifejtette, azért csinálták a koncepciót, hogy megmutassák, a jövőben egy Ferrari is lehet hibrid és bizonyítsák a vevőiknek, ez a technológia nem veszélyezteti autóik jellemzőit.

„Az ügyfeleink a Ferrari lényegét keresik – az érzelmet, a teljesítményt, a technológiát. A megoldás, ahogy csökkentjük az emissziót, az már nem az ő problémájuk, hanem a miénk. Ha nem tudjuk megcsinálni, akkor válna az ő problémájukká.”

A Pekingben adott interjúban azt is kifejtette a Ferrari-vezér, hogy bár elképzelhető, hogy 10 év múlva az autógyártók más technológiákban is gondolkodnak, mondjuk a hidrogén hajtásban, a Ferrari számára egyelőre csak a hibrid technika a járható út. Ám nem biztos, hogy minden modelljük hibrid lesz, mivel a szabályok a flottafogyasztás csökkentését írják el az autógyáraknak.

A HY-KERS működése:

[##vezess_video:kczufz##]