A márciusi Genfi Autószalonon tartott bemutatót követően példátlan érdeklődés alakult ki a vevők részéről, ezért a Nissan úgy döntött, hogy márkakereskedői már 2010. június 1-jén megkezdhetik az előrendelések felvételét a Juke-ra. Az autókra azonban jócskán kell várni, csak októberben kezdik kiszállítani azokat a vevőknek. Persze, aki ilyet akar, biztosan boldog lesz, hogy neki már készül.

Az új szabadidő-autó alapára 4,19 millió forint, amiért Visia felszereltséggel szállítják a modellt. Emellett Accenta és Tekna kivitelekben vehető meg a Juke, előbbi 4,6, utóbbi 5 millió forinttól indul.

A Juke-ot azért alkotta a Nissan, hogy új irányt nyisson a hagyományos ferdehátúak által uralt kisautók piacán. A vevők körében végzett Nissan-felmérés szerint az autóvásárlókat nyomasztja, hogy a kisautók piacáról hiányoznak az eredeti megoldások – éppen ez az, amivel a Juke megcélozza a vevőket. Ugyanakkor a Juke illik a Nissan kínálatába, ahol több más szabadidő-autó is szerepel.

Belül is érdekes
Belül is érdekes

Belül is érdekes

Belül is érdekes


Háromféle motorral érhető el a járgány. Az ismert 1,6-os szívó benzines és 1,5-ös turbódízel mellett van egy teljesen új, közvetlen befecskendezésű, turbófeltöltésű, 1,6 literes benzinmotor is. Utóbb teljesítménye 190 lóerő, nyomatéka 240 Nm. A kocsi az elsőkerék-hajtás mellett 4×4-es hajtáslánccal is kérhető.

A kétkerék-hajtású Juke-ot Angliában, Sunderlandben fogják gyártani a Note, a Qashqai és a Qashqai+2 mellett, míg az összkerékhajtású változat a Nissan Japánban, Oppamában működő gyárában készül majd.